Ráduly Róbert nem szegény, de nem is veti fel a pénz


-A A+

Vagyonnyilatkozata szerint három lakással, egy családi házzal, két földterülettel, kortárs képzőművészek 16 ezer euró értékű alkotásaival és 33 ezer euró értékű könyvtárral rendelkezik Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármestere – írta meg a Mediafax.

A portál beszámolója szerint a korrupcióval gyanúsított Ráduly Róbertnek a legutóbbi, 2013. májusi vagyonbevallása szerint van egy 244 négyzetméteres belterületi telke és egy 180 négyzetméteres mezőgazdasági földterülete Madéfalván, mindkettőt 2006-ban szerezte, adományozás révén.

Ezen kívül van három lakása, ebből kettő Csíkszeredában, az egyiket 1999-ben vásárolta, a másikat örökölte, valamint egy 40 négyzetméteres háza Madéfalván, melyhez 2006-ban jutott hozzá, szintén adományozással. Valamennyi lakás a gyermekei nevén szerepel.

A városvezető rendelkezik még három gépkocsival – egy Toyota Corollával, egy Dacia 1310-essel és egy Volga Cavityval –, melyeknek egy részét vásárolta, más részét örökölte. Vagyonbevallásában megemlíti még, hogy 16 ezer euró értékben rendelkezik kortárs képzőművészek alkotásaival, amelyekhez az 1997–2013 időszakban jutott hozzá. Emellett egy 2 500 kötetes könyvtára is van, amelyet 1968 és 2013 közötti halmozott fel, és melynek értéke 33 000 euróra tehető. A polgármesternek, szintén az 1968 és 2013 közötti időszakból, dísztárgyai is vannak, 5 600 euró értékben.

Ráduly Róbertnek van két folyószámlája a BRD-nél és az OTP Banknál, amelyeket a 2006–2008-as időszakban, illetve 2008-ban nyitott meg. Az ezeken elhelyezett teljes összeg 8 600, de az elöljáró elmulasztotta pontosítani, hogy milyen pénznemben. A városvezetőnek van egy 213 ezer lejes befektetési alapja, amelyet 1997-ben nyitott meg a Nederland Rt.-nél.

A politikus éves polgármesteri jövedelme 36 644 lej, a csíkszeredai Sapientia Tudományegyetem oktatójaként pedig 12 108 lejt keresett 2012-ben. Ráduly Róbert a harmadik mandátumát tölti a polgármesteri tisztségben.








EZT OLVASTA MÁR?

X