Az elmúlt hetekben a magyarországi média szinte kivétel nélkül kiemelten foglalkozott a menekültválsággal. Ám nem ez az első eset a magyar történelem során, amikor az országba nagy számban érkeztek a hazájukat elhagyni kényszerülő migránsok. Bár sokan csak ideiglenes állomásnak tekintették Magyarországot – mint például a mostani menekültek –, voltak, akik le is telepedtek.

Kettévágott kutya és házasság

IV. Béla 1239-ben a tatár fenyegetés árnyékában, az ország védelmi erejének növelésére érdekében engedte be az országba a tatárok elől menekülő kunokat. Kötöny fejedelem vezetésével mintegy 40 ezer kun család érkezett az országba.

A kunok 1240-ben a bánmonostori (vagy kői) egyezményben elismerték a magyar király főségét, és hadi szolgálatuk fejében részleges adómentességet kaptak, valamint saját törvényeik szerint élhettek, ez utóbbi pont azonban számos feszültség forrása lett. A magyarok és a kunok ugyanis – eltérő életmódjuk miatt – nem tudtak zökkenőmentesen együtt élni, és a két nép jó kapcsolatát a kunok gyakori fosztogatásai sem mozdították elő.

Miután pedig az 1241-ben a Magyar Királyság területére betörő tatár csapatok előőrseinek soraiban többen is kun katonákat véltek felfedezni, a magyar seregben elterjedt a szóbeszéd, hogy a kunok árulók. A Rákos mezején magyar nemesek egy csoportja – kíséretével és családjával együtt – lemészárolta a Bélával korábban kiegyező kun fejedelmet, Kötönyt. A nomád nép ennek hatására, komoly pusztítást hagyva maga után, a Balkán irányában elhagyta a királyságot.

A kunok második, 1246-ban végbemenő betelepítése már sikerrel járt. IV. Béla az újabb tatár támadástól tartva hívta be ismét az ázsiai népet az országba, és a két fél a szövetséget – amellett, hogy a kun főemberek kettévágott kutyára is felesküdtek – ezúttal már házasság útján is megpecsételte. A magyar király fiát, Istvánt (a későbbi V. István királyt) hozzáadta Szejhán kán lányához, Erzsébethez. A frigyből született meg a Magyar Királyság utolsó előtti Árpád-házi uralkodója, IV. (Kun) László. A kunok az évszázadok során szinte teljesen asszimilálódtak a magyarságba. Manapság Magyarországon a Kun a száz leggyakoribb családnév között szerepel.

Szerb menekültek: szövetségesek majd ellenségek

Attól kezdve, hogy a törökök a 14. század derekán megvetették lábukat a Balkán délkeleti csücskében, az előlük menekülő szerbek folyamatosan áramlottak be a Magyar Királyság területére. Az előkelő szerb családokat a magyar uralkodók szívesen látták. A délszláv menekültekben – a kunokhoz hasonlóan – magyar királyok elsősorban kiváló katonákat láttak, akik szívesen harcoltak az őket hazájuk elhagyására kényszerítő ellenségeik, az oszmánok ellen.

A szerb betelepülés a 15-17. században felerősödött, majd 1690-ban elérte csúcspontját. Buda 1686-os visszavétele után következhetett a délvidéki területek felszabadítása, és a kezdeti sikerek következtében sokan ajánlották fel a szerbek közül szolgálataikat I. Lipótnak. A Franciaország és a Német-római Birodalom között kirobbant pfalzi örökösödési háború azonban a Habsburg-császár (és magyar király) kétfrontos háborúba bonyolódott, és kénytelen volt csapatait visszavonni a Balkánról. Több tízezer szerb menekült is elhagyta hazáját, hogy Magyarországon keressen menedéket.

Bár a szerbek magyarországi tartózkodása a tervek szerint ideiglenes lett volna, a történelem közbeszólt. A törökellenes háborút lezáró 1699-es karlócai békével az egykori szerb területek ugyanis oszmán uralom alatt maradtak, így a Magyarországon letelepülő szerbek nem térhettek vissza hazájukba. Mivel a jövevények nehezen alkalmazkodtak a magyar viszonyokhoz, és megélhetési gondjaik miatt gyakran fosztogatásra kényszerültek, kezdetét vette a két nép közötti ellenségeskedés. A Habsburg-uralkodók azonban remekül kihasználták ezt: a szerbek a határőrvidék leggyorsabban mozgósítható, és olcsó katonai erejeként szolgálták a császárt – többek között a Rákóczi-felkelés leverésében.

Antiszemitizmus – súlyos következményekkel

Az első világháború idején Bukovinából és Galíciából (valamint Palesztinából) több tízezer, az oroszok elől menekülő zsidó érkezett a magyar fővárosba. Többségük elhelyezéséről a városháza és az izraelita hitközség gondoskodott. Csak 1916 nyarán 25 ezren menekültek Magyarországra Galíciából, akiket a kormány tervei szerint a dunántúli falvakban telepítettek volna le.

Magyarországon – kissé gúnyosan – galíciánernek nevezték a Galíciából menekült zsidókat, de ugyanezzel a névvel illették az ország északkeleti régióiból Budapestre települt, javarészt ortodox, kisebb mértékben hászíd népességet is. Az antiszemita közhangulat fokozódásához hozzájárult, hogy sok zsidó menekült alaposan kivette a részét a feketekereskedelemből. A lakosság ellenszenve azonban nemcsak a jövevényeket, hanem a teljes, az első világháborús erőfeszítésekből komoly részt vállaló magyar zsidóságot is érintette, aminek később súlyos következményei lettek.

„Lengyelország így fizet”

A lengyel–magyar kapcsolatok sok évszázados történetében kiemelt helyet foglal el a második világháború időszaka. Bár Hitler Lengyelország megtámadása kapcsán Magyarországgal is számolt, a magyar kormány a segítség fejében felajánlott csábító ajánlat – a szlovák területek átadása – ellenére határozottan visszautasítva Hitler óhaját. Teleki Pál miniszterelnök titokban még magyar légiókat is küldött a gyakorlatilag kilátástalan helyzetben lévő lengyel sereg támogatására, a magyar határ pedig megnyílt a két totalitárius megszálló hatalom szorításában hazájukat elhagyni kényszerülő lengyelek előtt. A világháború alatt mintegy 100 ezer, 1946-ig pedig több mint 120 ezer lengyel menekült érkezett Magyarországra, köztük több tízezer katona, akik közül Jugoszlávián keresztül mintegy 40 ezren továbbutaztak Franciaországba, hogy a szövetséges erőkhöz csatlakozva felvegyék a harcot Hitler ellen.

Az embermentésben Henryk Sławik, a magyarországi lengyel menekültek ügyeit intéző Polgári Bizottság elnöke, valamint a Belügyminisztérium polgári menekültek gondozásával foglalkozó IX. Osztályának vezetője, id. Antall József játszotta a főszerepet. Bár sokáig eredményesen tudtak tevékenykedni a menekültek érdekében, Magyarország német megszállása alatt néhány hetes bujkálás után mindkettejüket elfogta a Gestapo. Az ötezer lengyel zsidó megmentéséért a „lengyel Wallenberg” nevet is kiérdemlő Sławik a kihallgatások során rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot. A kegyetlen kínzások ellenére tagadta, hogy Antall részt vett volna mintegy 40 ezer lengyel közkatona és tiszt Franciaországba, majd a Közel-Keletre történő átjuttatásában; és segédkezett volna lengyel zsidók mentésében.

Amikor a kihallgatás után a Fő utcai börtönbe szállították át őket, Antall, kihasználva az őrök figyelmetlenségét, megsimogatta a félholt Henryk kezét, hogy megköszönje neki az életét. „Visszasimogatott és halkan elhárítóan súgta: »Lengyelország így fizet«” – olvasható id. Antall József visszaemlékezésében. Sławikot végül 1944. augusztus 23-án, Mauthausenben a németek kivégezték.

Görögfalvától Beloianniszig

A görög kisebbség már a középkorban, a balkáni török hódítás idején megjelent Magyarországon. Az első nagyobb menekülthullám Konstantinápoly oszmán kézre kerülése idején érkezett a Magyar Királyság területére, majd a 17-18. században is nagy számban telepedtek le görögök a Kárpát-medencében. Tömegesen utoljára a második világháború után, a görög polgárháború alatt, valamint a konfliktust követően érkeztek Magyarországra görög menekültek.

A görög menekültek – a főváros mellett – jelentős létszámban telepedtek le ipari centrumokban, többek között Miskolcon, Ózdon és Dunaújvárosban, 1950. május 6-án pedig megkezdődött a kifejezetten görög emigránsok lakhelyéül szánt, Fejér megyei Görögfalva megépítése. 1951 nyarára már többek között iskola, óvoda és kultúrház is állt a faluban. A települést egy évvel később a tevékenységéért a nemzetközi tiltakozás ellenére kivégzett görög partizánvezér, Nikosz Beloiannisz tiszteletére Beloianniszra nevezték át.

A menekültek közül a görögországi helyzet konszolidálódásával párhuzamosan sokan költöztek vissza hazájukba. Bár Beloianniszba az elmúlt évtizedekben jelentős számú magyar lakosság is beköltözött, görögök is szép számmal maradtak a településen. Az egykori menekülők és leszármazottjaik közül sokan még ma is tartják őseik szokásait. Manapság mintegy 3-4 ezer görög él Magyarországon.