Börtönbe juttattak politikusokat – most rajtuk a sor?


-A A+

Furcsa jelenség figyelhető meg a román igazságszolgáltatásban: sorra indulnak bűnvádi eljárások olyan ügyészek ellen, aki korábban magas rangú politikusokat, milliárdos üzletembereket juttattak börtönbe. Az még nem világos, hogy emiatt bűnhődnek-e, vagy pedig azért, mert – az elítélt politikusokhoz hasonlóan – „érinthetetlennek” tartották magukat, és megszegték a törvényeket.

Illegálisan hallgatta le feleségét Papici?

A korrupcióellenes ügyészég (DNA) I. számú részlegét vezető Lucian Papici ügyész Daniel Morar főügyész mandátuma idején voltaképpen a második ember volt az intézményben. Ő foglalkozott a „referendum” néven ismertté vált dossziével, amelynek „főszereplője” Liviu Dragnea, akit a népszavazási eredmények meghamisítása miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélek. A DNA-ból származó információk szerint Papici egy újabb dosszién is dolgozott, amelyben a vádlott szintén Liviu Dragnea volt.

De az ügyész vádjai alapján került börtönben Bukarest 6. kerületének polgármestere, a demokrata liberális Cristian Poteraş is, akit nyolc évre ítéltek el. Papici indított vizsgálatot Adrian Năstase egykori miniszterelnök ellen a Zambaccian-dossziében, amelynek nyomán a volt kormányfőt és elítélték. De nevéhez fűződik a szociáldemokrata Cătălin Voicu elleni kivizsgálás is, amelyet helyettesével, Mariana Alexandruval folytatott le, és az általa összeállított dosszié alapján tartóztatták le a konstancai vámnál elkövetett törvénytelenségek miatt a Traian Basescu volt államfőhöz közelálló Laurentiu Mironescut is.

Most viszont Lucian Papuciból lett vádlott. A legfőbb ügyészség két – korábban lezárt – ügyben is vizsgálatot indított ellene. A két dossziét a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) állította össze, újra megnyitásukat azonban nem a DIICOT, hanem Tiberiu Niţu legfőbb ügyész kérte.

A 2010-ben lezárt dossziék egyikében Lucian Papici-ot azzal gyanúsítják, hogy illegálisan hallgatott le személyeket. Állítólag Temesváron maradt felesége után kémkedett: lehallgató szoftvert szereltetett felesége mobiltelefonjába. A 2012-es dossziéhoz látszólag nem volt köze Papici-nak, hiszen abban három személyt gyanúsítanak kiskorúak prostitúciója miatt. Az ügycsomóban azonban szerepel egy temesvári sztriptízbár is, amelynek tulajdonosa Papici sógora, Sorin Matei.

Ügyészségi források szerint Papici közbelépett annak érdekében, hogy a DIICOT temesvári részlege állítsa le a vizsgálatot, befolyással való üzérkedéssel vádolhatják emiatt. Ráadásul állítólag a sztriptízbár táncosnőitől „szexuális ellenszolgáltatást” is kapott.

„Iaşi Cattanija”: pénzmosás, csúszópénz, okmányhamisítás

Emilean Evát, a DNA ügyészt „Iaşi Cattanijának” nevezték, A polip című nagysikerű olasz film maffiaelleni ügyészére utalva. Ő állíttatta bíróság elé Dan Voiculescu „médiamogult”, aki tíz éves börtönbüntetését tölti a bukaresti élelmiszerkutató intézet 4 hektáros telkének a piaci árnál mintegy hatvanszorosan olcsóbb megvásárlásáért.

Igazságszolgáltatási körökben Emilian Evát profinak tartották, aki – főleg romániai viszonylatban – rekordidő alatt végzett a dossziék összeállításával. Remek vádbeszédeit is ő maga fogalmazta meg. 2015-ben a főügyészség a libanoni miniszterelnök, Rafic Hariri meggyilkolását kivizsgáló ENSZ-bizottságba javasolta, a román külügyminisztérium azonban más személy mellett döntött.

Emilian Eva a nyár folyamán DNA-s kollégáinak vizsgálata alapján került előzetes letartóztatásba. Az ügyészt csúszópénz elfogadásával, pénzmosással, okmányhamisítással és a tisztségével össze nem egyeztethető pénzügyi műveletek lebonyolításával gyanúsítják. Állítólag festményeket fogadott el egy orvostól, aki dossziéja lezárását kérte az ügyésztől. Emellett festménykereskedelemmel is gyanúsítják, amely nem egyeztethető össze tisztségével. Ráadásul a műalkotások között ákllítólag hamisítványok is voltak.

Alina Bica: Snagov-parti telek, érthetetlen lemondás

Alina Bicának, a DIICOT egykori főügyészének a helyzete csupán annyiban rendkívüli, hogy őt az az ember buktatta le, akit először bíróság elé küldött, majd utólag igyekezett megmenteni a börtöntől. Ovidiu Tender üzletemberről van szó, akit az Alina Bica ellen indított eljárással összefüggésben tartóztattak le. Tíz év után Bicát már azzal vádolják, hogy csúszópénzt fogadott el Tendertől a dosszié elfektetéséért.

Alina Bica ellen három bűnvádi eljárás is indult, egyikük miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A gyanú szerint még a Boc-kormány igazságügyi minisztériumának államtitkáraként, illetve a tárca képviselőjeként az elkobzott tulajdonokat visszaszolgáltató ügynökségben része volt abban, hogy törvényellenesen több tíz millió euró értékben kártérítést adtak Dorin Cocoş és akkor felesége, Elena Udrea embereinek. Elena Udrea és Alina Bica egyébként szoros barát kapcsolatokat ápoltak. A közbenjárás fejében Alina Bica az ügyészek szerint telket kapott a Snagov partján Dorin Cocoştól.

Mariana Alexandru Lucian Papici helyettese volt, része volt Adrian Năstasét bíróság elé való állításában, de ő foglalkozott Cătălin Voicu, illetve Monica Iacob Ridzi ügyével is; a Demokrata Liberális Párt egykori miniszterasszonyát öt év letöltendő börtönre ítélték.

Az ügyésznő azonban az Elena Udrea-botrány teljében tavaly szeptemberében, mindössze 56 évesen váratlanul nyugdíjaztatta magát. Ennek okát soha nem árulta el, igazságszolgáltatási forrásokból viszont úgy tudni, hogy felrótták neki, amiért túlságosan sokat késlekedett az Udreát érintő Bute-gála kivizsgálásánál.

Mariana Alexandru egyébként idén fontos tisztségbe került: az Európai Bizottság őt nevezte ki a Moldovai Köztársaság ügyészégi és korrupcióelleni szakértőjévé. 








EZT OLVASTA MÁR?

X