Gregorian Bivolarun nem segítettek sem az ufók, sem a telepátia


-A A+

A letartóztatott szektavezér szerint a románok találták fel az írást és a kereket, ám ez magyar rajongóit nem tántorítja el attól, hogy megvilágosodottként tiszteljék.

Rövidesen átadják a román hatóságoknak a két hete Franciaországban letartóztatott Gregorian Bivolarut, akit idehaza jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek kiskorúval való nemi kapcsolat és emberkereskedelem miatt. A Szellem Integrálása az Abszolútumba Mozgalom (MISA) elnevezésű szekta alapítója és vezetője 2004-ben, azt követően, hogy nyomozás indult ellene, Svédországba szökött, ahol arra hivatkozva kért és kapott menedékjogot, hogy a román hatóságok vallási megfontolásból üldözik. Letartóztatásakor hamis svéd igazolványt találtak nála.

Szex, Isten és telepátia

Gregorian Bivolaru a romániai ezotérikus szubkultúra legmarkánsabb és leghírhedtebb figurája. A regáti születésű, rajongói által Grigként emlegetett férfi a 70-es években kezdett el önjelölt jóga oktatóként tevékenykedni. Bár az indiai eredetű, a hinduizmus részét képező jógában elképzelhetetlen, hogy olyan személy oktassa, aki előzőleg nem gyakorolta azt éveken át egy elismert mester vezetésével, Grig nagyvonalúan eltekintett ettől a szabálytól, azt állítva, hogy a mestere maga az Isten volt. A MISA-t a rendszerváltást követően alapította meg, s néhány év leforgása alatt a tagok száma már többezerre rúgott, az éves tengerparti és herkulesfürdői táborok sokszáz résztvevővel zajlottak.

Bivolaru a hinduizmus, kereszténység, buddhizmus és taoizmus tanainak keverékéből, amit megspékel egy kis asztrológiával, majd nyakon önt a nacionalista miszticizmus szószával, új, eklektikus vallást alkotott, amelynek maga a prófétája és főpapja. A Grig kotyvasztotta misztikus-ezotérikus lecsóban kiemelt szerepe van a szexuális kontinenciának, vagyis a magömlés nélküli nemi aktusnak.

Ez, a több keleti vallásban is ismert technika Bivolaru értelmezésében a szellemi megvalósítás elengedhetetlen feltétele. Bár első látásra jelentéktelen alaknak tűnik, a MISA atyamestere delejes hatással bír követőire, jószerivel nincs olyan eszement képtelenség, amit az ő szájából ne vennének készpénznek.

A szervezet honlapjáról megtudhatjuk, hogy 2014 augusztus 27-én Grig követői speciális hálaadó meditációt tartottak, amellyel megköszönték a földönkívülieknek, hogy megsemmisítettek egy aszteroidát, amely Murmanszknál csapódott volna be, világméretű kataklizmát okozva. A MISA atyamestere különös figyelmet szentel a párkapcsolatban élőknek, közülük is elsősorban azoknak, akik arra áhítoznak, hogy „speciális empatikus-telepatikus állapotokat” tapasztaljanak meg. Az ő számukra háromszor hét alkalommal tartott szellemi bemutatót párkapcsolataik harmonizációjáért, természetesen telepatikusan.

Bivolaru gondoskodó figyelme ugyanakkor az egész emberiségre kiterjed, ő az ismerője a Legmagasabbrendű és Hatékony Módszernek, mely révén megidézi „Isten kegyelmét, mindenhatóságát és akaratát” a bolygó védelme céljából. A honlap működtetői természetesen nem felejtik el leleplezni a hatóságoknak ma született báránynál is ártatlanabb bálványuk ellen folytatott gonosz mesterkedéseit.

Jobb magyar élet Griggel

A bivolariánus mozgalom hitelvei közé tartozik a meggyőződés, hogy a mai Románia területe az a kútfő, ahonnan a civilizáció fakadt. Az indoeurópai nagy népvándorlás nem létezett, vallják Grig tanítványai, a trákok, vagyis a románok, Európai őslakói, tőlük származnak az indiaiak is. Ők találták fel az írást, 2000 évvel a sumérok előtt, s természetesen a kereket is. Ugyanakkor nem csak kultúrateremtők, hanem békések is, „a román azon kevés népek egyike, amely sosem próbált meg leigázni más népeket”.  

A MISA zagyva ideológiájának bárgyúan nemzetieskedő bukéja ellenére Bivolarunak vannak magyar tanítványai, nem is kevesen, a határ mindkét oldalán. A szervezet rendezett úgynevezett jóga-tanfolyamokat Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is. A magyarországi tagok, köztük jó néhány erdélyi származású, azért, „hogy életüket jobbá tegyék, s ne csak passzívan tűrjék a Káli Júga (dekadens világkorszak a hinduizmusban és a buddhizmusban – sz. m.) rájuk nehezedő nyomását”, 1994-ben létre hozták a Kőrösi Csoma Jóga Egyesületet.

Az egyesületnek Budapesten kívül kilenc vidéki városban vannak szervezetei, s a tagok, a jógázás mellett, többek között az Atyaistennek mind a 49 isteni arculatával való egységállapotot is elmélyíthetik szellemi gyakorlás révén. A magyarországi bivolariánusok büszkén vallják mesterüknek Griget, aki „olyan pszichomentális megvalósítások sorozatát érte el, melyeket paranormálisnak tartanak”, s ezek a „spirituális megvilágosodásban” csúcsosodtak ki.

Úgy tűnik, a férfit őrizetbe vevő francia rendőrök még a Bivolaruénál is nagyobb pszichomentális erővel rendelkeznek, de persze lehet, hogy egyszerűen vannak élethelyzetek, amikor a megvilágosodás is kevés.   

 








EZT OLVASTA MÁR?

X