Nagyon sok korruptgyanús polgármesterjelölt indul a választásokon


-A A+

Csúszópénzek elfogadásával, megvesztegetéssel, pénzmosással, összeférhetetlenséggel, okirat-hamisítással, hűtlen kezeléssel, egyéb törvényszegésekkel megvádolt személyek indulnak idén a polgármesteri tisztségekért a helyhatósági választásokon. Pedig a politikai pártok többsége azt ígérte, hogy feddhetetlenségi kritériumok szerint válogatja jelöltjeit.

A legnagyobb küzdelem a pártok – és a korruptgyanús jelöltek – között természetesen a a kétmilliós Bukarestért folyik. A fővárosi 5. kerület felfüggesztett polgármestere, Marian Vanghelie ismét megpályázná a tisztséget. Már pártot is alapított: a Független Szociáldemokrata Pártot élettársa, Oana Niculescu Mizil jegyeztette be, ennek a színeiben indulna.

Vangheliét korrupció gyanúja miatt függesztették fel funkciójából tavaly áprilisban, idén júniusban szabadult az előzetes letartóztatásból és került házi őrizetbe. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 25 bűncselekménnyel gyanúsítja.

A 6. kerület polgármesteri székéért két korrupcióval gyanúsított politikus is indulna. A szociáldemokrata Gabriel Mutu ellen a szervezett bűnözést és terrorizmust elleni ügyészség (DIICOT) indított eljárást adócsalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet létrehozásáért.

Traian Băsescu politikai alakulatának, a Népi Mozgalom Pártjának 6. kerületi jelöltjét, Ştefan Enachét éppen a napokban hallgatta ki a DNA, miután a párt korábbi jelöltje, Carmen Dincă feljelentette, mert állítólag 15 ezer eurót követelt tőle a kampány beindításához.

Az ügyészségről – a polgármesteri székbe?

A szociáldemokraták jelöltje Craiova polgármesteri tisztségére, Lia Olguţa Vasilescu nagy eséllyel indulna a tisztségért. Csakhogy nemrégiben a DNA csúszópénz követelésével és elfogadásával, pénzmosással, befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg. Pártja mindennek ellenére kiállt mellette – így ő marad a jelölt. Egyébként Lia Olguta Vasilescu függetlenül is elindult volna a tisztségért.

Râmnicu Vâlceán a városatyai székért a Romániai Környezetvédő Párt jelöltje, Mircia Gutău is indul. Ő már korábban, 2004 és 2010 között is polgármestere volt a városnak. 2010-ben azonban három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mivel bebizonyosodott, 50 ezer euró kért egy üzletembertől a városrendezési bizonylat kiadásáért. 2014-ben korrupcióért ismét elítélték. Korábbi pártjából, a Nemzeti Liberális Pártból távoznia kellett, de pártvándorként átigazolt a környezetvédőkhöz.

Besztercén a szociáldemokraták a jelenlegi polgármestert, Ovidiu Teodor Creţut indítják, aki – ha megnyeri a választásokat – harmadik mandátumát tölthetné a város élén. Az kevésbé zavarja a pártot és Creţut is, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség 2013-ban összeférhetetlenséget állapított meg nála.

Adrian Orza, Temesvár alpolgármestere független jelöltként idén indulna a polgármesteri tisztségért. A politikus ellen azonban a korrupció elleni ügyészek eljárást indítottak a Temesvári Politehnica labdarúgó csapatának törvényellenes finanszírozásáért, amellyel közel 32 millió lejes kárt okozott a városnak.

Mircea Geoană új politikai tömörülése, a Román Szociális Párt Déva polgármesteri tisztségéért indít jelöltet Mircia Muntean igaz pártvándor, volt a Nemzeti Liberális Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért és a Szociáldemokrata Párt tagja, innen ment át Geoană alakulatához. Korábban, 1996 és 2012 között szintén Déva polgármestere volt. Jelenleg azonban illegális telekügyek miatt négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de ittas vezetésért is bűnvádi per indult ellene. Ha ebben a perben elítélik, akkor le kell tölteni a négy évet is.

Pártfüggetlen korrupció

A DNA egyébként negyvennyolc nagyobb polgármesteri hivatal közül huszonegy intézmény vezetője ellen folytat bűnvádi eljárást. Marosvásárhelyen a liberális Dorin Floreát hűtlen kezeléssel, Nagybányán az Országos Szövetség Románia Haladásáért párt képviselőjét, Cătălin Cherecheşt csúszópénz elfogadásával, befolyással való üzérkedéssel, hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Resicabánya szociáldemokrata polgármestere, Mihai Stepănescu megvesztegetés miatt került előzetes letartóztatásba, Brassóban a liberális George Scripcaru hűtlen kezelés és megvesztegetés miatt házi őrizetben van.

Konstancán a szociáldemokrata Radu Mazăre az ellene felhozott vád, 9 millió eurós csúszópénz elfogadása miatt lemondásra kényszerült, Piatra Neamţ városatyáját, a liberális Gheorghe „Pinalti” Ştefant három évre ítélték – igaz, az ítélet még nem végleges, ám ugyanakkor perbe fogták a román posta ügycsomójában is. Ploieşti szociáldemokrata polgármesterét, Iulian Bădescut csúszópénz elfogadása és hűtlen kezelés miatt házi őrizetbe helyezték, Tulcea polgármesterét, a liberális Constantin Hogeát 2015 augusztusa óta felfüggesztették tisztségéből, miután megvesztegetés miatt letartóztatták majd házi őrizetbe került.

Iaşi polgármesterét, a szociáldemokrata Gheorghe Nichitát tavaly tavasszal függesztették fel tisztségéből: két bűnvádi dossziéban is szerepel a neve, hűtlen kezelés miatt indult ellen per, akárcsak Piteşti városatyája, a szociáldemokrata Tudor Pendiuc ellen, akit emellett még megvesztegetéssel is vádolnak.

„Feddhetetlenségi tízparancsolat”

A pártvezetők mindennek ellenére meggyőződéssel hangoztatják, hogy jelöltjeiknek eleget kell tenniük számos feddhetetlenségi kritériumnak. A Nemzeti Liberális Párt „feddhetetlenségi tízparancsolatot” fogadott el, amelyben egyebek között ott szerepel, hogy volt szekusok, pártvándorok, korrupt személyek és plagizálók nem szerepelhetnek a jelöltlistán. Mi több, azokat, akikről végérvényes ítélettel beigazolódik, hogy plagizálással szereztek maguknak érdemet, diplomát, még a pártból is kizárják.

A szociáldemokraták a feddhetetlenség tekintetében elvileg szintén nagyon szigorúak. Állításuk szerint jelöltjeiknek tisztességesnek, becsületesnek, jó gazdának kell lenniük. Liviu Dragnea pártelnök az adócsalással és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet létrehozásával vádolt egyik bukaresti jelöltről, Gabriel Muturól mégis úgy véli, hogy mindenben megfelel az erkölcsi követelményeknek, és Lia Olguţa Vasilescu indítása ellen sem emelt kifogást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X