„Fura urak” gyülekezete az új parlament


-A A+

A választási törvény immár harmadszorra is bebizonyította: nem felel meg céljának, és semmivel sem járul hozzá a honatyák „minőségi feljavításához". A rendszer nyomán ismét első helyet szerző jelöltek estek ki, miközben második vagy harmadik helyezést megszerzők bejutottak a törvényhozás fórumába. A jelenlegi parlamentbe enyhén szólva egzotikus figurák kerültek be, volt szekusok, pártvándorok, rokonok, titkárnők, bűnvádi eljárás alatt állók; utóbbiak közül kettő ellen végleges ítélet született meg, tizenötöt bíróság elé küldtek, öt ellen pedig még zajlik a bűnvádi kivizsgálás.

A nagy vesztesek

A nagy vesztesek között ott szerepel az RMDSZ részéről Frunda György, aki éppen a választási törvény „furcsaságai" – no meg az ellenpárt jelöltje által elvitt szavazatok – miatt esett el mandátumától, jóllehet az egyes számú Maros megyei választókerületben megelőzte a Szociál-liberális Szövetség színeiben induló kihívóját, Ştefan Someşant. Kiesését nem csak a magyar közösség érzi meg, de az öltözékében, stílusában és viselkedésében is legelegánsabb, volt honatya hiányát a szalonképességben gyengélkedő lévő román parlamentarizmus is megsínyli. A kacifántos jogszabály miatt pedig Maros megyében a Dan Diaconescu Néppártja színeit képviselő Cristian Sefer is bejutott a törvényhozásba.de-13 foto-1-frunda-gyorgy

De kiesett a szavazatok újraelosztásakor Igaz Romániáért Szövetség tagja, a demokrata liberális Daniel Buda és nem jutott be a parlamentbe az ugyancsak demokrata liberális volt környezetvédelmi miniszter, Sulfina Barbu sem, aki a voksok mindössze 23 százalékát összesítette. Nem lett honatya az ugyancsak az Igaz Romániáért Szövetséget képviselő Radu F. Alexandru, aki 19 százalékos szavazataránnyal maradt alul, és nem sikerült a mgmérettetés az Új Köztársaság pártáját vezető Mihai Neamţu valamint a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt egyik töredékének élén álló Aurelian Pavelescu számára sem.

OTV-parlament

A választási törvény furcsaságai néha jót is hoztak: így például nem került be a parlamentbe Dan Diaconescu, aki mégis elégedett lehet. Túl azon, hogy ideológia és program nélküli pártja majdnem annyi szavazatot kapott, mint a demokrata liberálisok, az is elégtételére szolgálhat, hogy a parlament – groteszkségében – nem sokban üt el csatorna-tévéje, az OTV esti-éjszakai műsoraitól, amelyekben – akárcsak a törvényhozás jelenlegi testületében – bűnvádi dossziék vádlottai, rokonok, volt szekus besúgók, pártvándorok és egyéb kalandorok szerepelnek.dec13 foto-2-Dan-Diaconescu

A Szociál-Liberális Szövetséget alkotó nemzeti liberálisok közül honatya lett például – a voksok 64 százalékával – Relu Fenechiu, aki az új kormányban miniszteri tisztség várományosa is lehet. Őt azzal vádolják, hogy újnak álcázott régi transzformátorokat adott el egy állami cégnek, ezért közérdekeket sértő szolgálati visszaélésért vonták felelősségre.

A választások előtt „hirtelen" nemzeti liberálissá vált Gigi Becali ellen a honvédelmi minisztériummal folytatott, számára igencsak előnyös telekcsere, valamint focimegvesztegetés miatt indult eljárás, de neve ott szerepel a gépkocsiját ellopó személyek törvénytelen fogvatartásának dossziéjában is. Nagyjából hasonló vád miatt állítottak össze bűnvádi dossziét a szociáldemokrata Marian Ghiveciu ellen is, aki a leadott szavazatok 71 százalékát kapta meg.

A szintén szociáldemokrata Sebastian Ghiţă ellen immáron tizedik éve folyik eljárás csalás és hamis tanúzás miatt.
Miron Mitrea volt szociáldemokrata közlekedési miniszter kerületében megszerezte a szavazatok 70 százalékát, jóllehet 2009-ben bíróság elé állították, mivel – régi lejben – 10 milliárd lejt kapott Irina Paula Jianutól azért, hogy megtartsa tisztségében az Építkezési Állami Felügyelőségen. Az ügycsomó 2011 eleje óta az Országos Korrupcióelleni Igazgatóságon vár megoldásra.

A Konzervatív Párt alapító elnökét, a 70 százalékos vokssal honatyai tisztséget elnyerő Dan Voiculescunak az Élelmiszeripari Kutatóközpont törvényellenes privatizációja miatt kell majd felelnie az igazságszolgáltatás előtt – emellett pedig a Securitate besúgója volt (amiért viszont, úgy látszik, nem kell senki előtt sem felelősséget vállalnia).

Az ugyancsak konzervatív pártbeli Mircea Banias a konstancai kikötőbeli korrupciót felgöngyölítő ügycsomóban vádolják szervezett bűnözőbandák megszervezésével, azok támogatásával, hatalmi befolyással történő visszaéléssel.de-13 foto-3-fenechiu-ghimpele

A Dan Diaconescu-féle Néppártba frissen átigazolt Monica Iacob Ridzit a minisztersége alatt elkövetett törvényszegésekért – egyebek között közérdeket sértő szolgálati visszaélés, okirathamisítás miatt – vonták felelősségre. A párt másik tagjának, Antonie Solomonnak, Craiova volt polgármesterének városatyai minőségében elkövetett megvesztegethetőségéért, okirathamisításért, csalásért kell felelnie.

A Néppárt színeiben lett honatya Gigi Neţoiu is, aki a focisták átigazolása alkalmával követett el adócsalást és pénzmosást. A bukaresti táblabíróság három éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a fellebbezés után az ügy átkerült a Legfeslőbb Bírósághoz.

Rokon, titkárnő

„Én egy bárt adtam volna neki, de őt politikai ambíciók fűtötték" – jelentette ki a Prahova megyei tanácsot vezető Mircea Cosma, akinek fia, Vlad Cosma most a voksok 71 százalékát szerezte meg Mizilben, annak ellenére, hogy a friss honatya helyett a választási kampány idején is csak apja beszélt.dec13 foto-4-Catalina-Stefanescu

Hasonlóképpen jó eredménnyel került be a parlamentbe a Bittner-Cocos üzletember-csoport harmadik tagja, Adrian Petrache fia, Alin Petrache is. Egy helyi hírességek által látogatott turisztikai komplexum főnöke, Marcel Scarlat fia, Gheorghe Scarlat ugyancsak képviselő lesz, akárcsak a Buzău megyei kiskirályok egyike, Victor Mocanu sarja, Adrian Mocanu.

Ugyancsak „rokonként" került a parlamentbe a kolozsvári kiskirályok egyike, Horea Uioreanu felesége, Elena Uioreanu, az Állami Protokollalap főnöke, Georgian Surdu neje, Raluca Surdu, Voluntari polgármestere, Florian Pandele hitvese, Gabriela Firea, Monica Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere, Tiberiu Iacob Ridzi felesége, valamint Miron Mitrea neje, Manuela Mitrea, Liviu Dragnea titkárnőjéből, Cătălina Ştefănescuból pedig Teleorman megyei képviselő lett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X