Nem Dan Condrea az első román milliárdos, aki autóbalesetben halt meg


-A A+

Véletlen baleset? Öngyilkosság? Gyilkosság? Rövid idő alatt forgatókönyvek egész sokasága látott napvilágot a Hexi Pharma tulajdonosa, Dan Condrea tragikus balesete kapcsán. Ez azonban már biztos: a DNS-vizsgálatok szerint valóban az üzletember ült abban az autóban, amely egy fának csapódott Bufteánál.  Érdekesség, hogy a Hexi Pharma cégnél az utóbbi öt év során több halál- illetve baleset is történt.

Dan Condrea volt kollégája és üzlettársa, a korrupció miatt börtönviselt Miron Panaitescu maga is autóbalesetet szenvedett öt évvel ezelőtt. 2011-ben Dan Condrea apja halt meg, a céget Condrea apjával közösen létrehozó Ion Mateescu pedig nyomban a botrány kirobbanását követően hunyt el. Halála azonban nem gyanús, Mateescu ugyanis 92 éves volt.

Dan Panaitescu a Hexi Pharma európai pénzekből történő üzletkötéseivel foglalkozott. Jóllehet rendkívül intelligensnek tartották, három egyetemet végzett, 42 éves korára már 11 éves börtönbüntetésre ítélték, miután a börzén 100 milliárd lejt sikkasztott. Igaz, a 11 évből csupán négy évet ült le, 2007-ben feltételesen szabadlábra helyezték.

A hivatalos változat szerint 2011-ben elaludt gépkocsija volánjánál, és járművével lezuhant egy hídról. A Moldovai Köztársaságból származó felesége a helyszínen meghalt, őt gondatlanságból elkövetett emberölését két év kilenc hónapra ítélték, amit összevontak előző büntetése le nem töltött éveivel. Ion Mateescu a Hexi Med igazgatójaként vonult börtönbe, 2015 decemberében.

Dan Condrea apja Mateescu autóbalesetének évében, 2011-ben hunyt el.

Ion Mateescu, aki Condrea apjával közösen alapította meg a Hexi Pharma céget Universitar Farma kft néven, nyomban azt követően halt meg, hogy Cătălin Tolontan újságíró felszínre tárta a vállalatnál talált súlyos rendellenességeket. Igaz, Ion Mateescu 1996-ban távozott a cégtől, 40 százalékos részesedésért ráíratta partnere, Condrea fiára, Dan Condreára, aki akkor még egyetemi hallgató volt. És aki most gépkocsijában ülve nagy sebességgel fának ütközött.

Tudhattak valamit…

Dan Condrea nem az egyetlen romániai milliárdos, aki sikeres üzletemberként, pályája csúcsán, gyanús körülmények között veszítette életét. Az újságíró, Dumitru Tinu, az üzletember Mihai Erbasu és Florian Anghelescu, az ügyész Cristian Panait halálát szintén rejtély övezi. Dumitru Tinu halálakor, 2003-ben a romániai sajtó legerősebb embere volt. Erbasu az építkezésekből, Anghelescu a dohányiparból szerzett hatalmas vagyont, a főügyészség ügyésze, Panait pedig valakiről, valamit tudhatott – vélik sokan.

Dumitru Tinu autóbaleset következtében halt meg, nem sokkal azt követően, hogy átvette a legfontosabb romániai napilap, az Adevarul többségi részvényeit. Azt senki sem tudta, milyen pénzből vásárolta meg a részvényeket, az ügy kapcsán a szociáldemokraták szürke eminenciása, Hrebenciuc és a leggazdagabb Romániában élő arab, Fathi Taher neve is felmerült.

Cristian Panait ügyész 29 éves korában lett öngyilkos, egy bukaresti tömbház tetejéről vetette le magát. Panait halála előtt mosta tisztára Alexandru Lele ügyészt, aki Adrian Năstase kormánya idején pénzmosás és kőolajtermékekkel folytatott feketézés miatt letartóztatta Bihar megye szociáldemokrata prefektusa, Aurel Tărău fiát, Andrei Tărăut. Az tény, hogy az előzetes letartóztatásból kiszabadult, Andrei Tărău két nappal rá az Egyesült Államokba menekült. Sokak szerint Crisian Panaitnak Alexandru Lele „tisztára mosása” miatt támadtak nézeteltérései Victor Pontával, aki akkor a Năstase-kormány ellenőrző testületét vezette, és aki azt szerette volna, ha Panait bűnösnek kiáltja ki Lelét.

Halálos medence, DNS-mentes kötél…

2004 júniusában Mihail Erbaşu snagovi villája medencéjébe fulladt. Halála kapcsán az OTV tulajdonosa, Dan Diaconescu szolgáltatott érdekes információkat. Szerinte néhány nappal halála előtt Erbaşu közölte vele, egyenes adásban akar beszámolni a romániai politikai maffiáról. Egy nappal később arra kérte Diaconescut, hogy napolják el az élő adás június 21-ére. Az adásban Erbaşu már nem lehetet jelen – 21-re virradó éjszaka fulladt bele villája medencéjébe. Akkor éjszaka hivatalosan egyedül tartózkodott villájában, sőt, éjjel 12 óra körül telefonon gratulált Neculai Onţanunak választási győzelméhez.

Mindennek ellenére a vizsgálatot lefolytatók végig öngyilkosságot tételeztek fel, mivel megtalálták Erbaşu búcsúlevelét

2006 márciusában băneasai villája alagsorában felakasztva találták Florian Anghelescut, Halálát követően özvegye eladta a több millió eurót érő örökséget és Kanadába utazott, ahol újraházasodott, a pénzből pedig sikeres üzletasszonnyá vált. Florian Anghelescu halálában az a legfurcsább, hogy a kötélen nem találták meg az áldozat DNS-ét.








EZT OLVASTA MÁR?

X