Maszkulinitások változásairól, transzneműek problémáiról, homofóbiáról, nemi diszkriminációról adott interjút lapunknak Raewyn Connell szociológus, a University of Sydney nyugalmazott professzora, a terület egyik legszakavatottabb kutatója.

Ha megfigyeljük a Nyugat divatirányzatait, az vehető észre, hogy a hipszterek és lumberszexuálisok népszerűsége emelkedőben. Gondolja, hogy ezek a trendek erős üzenettel bírnak a maszkulinitásról, vagy inkább „bolondos” divatok mindenféle kimondott üzenet nélkül?

Mindig szkeptikus vagyok a média által deklarált trendek és divatok kapcsán. Ilyen állítások gyakran csak szórakoztató fikciók. Ha bármilyen valóságalapjuk van is, valószínű, hogy meglehetősen kevés embert érintenek akkor is, ha Brooklynban élnek.

Ha a maszkulinitás valódi változásait keressük, bizonyítékért a munkahelyeken vizsgálódnék, hogy másként viselkednek-e a férfiak a női munkatársakkal és menedzserekkel szemben. Bizonyítékot keresnék a férfiak gyerekekhez való viszonyában, vajon az „új apák” időt és törődést biztosítanak-e különösen a kisgyerekeik számára. Változás után kutatnék a nők és férfiak házimunka-megosztásának területén, beleértve az unalmas munkát, mint amilyen a mosás és takarítás. És persze feltenném a kérdést, hogy vajon van-e változás a nők elleni erőszak mennyiségében. Amikor mindezen területeken változást tapasztalunk, akkor beszélhetünk valóban új maszkulinitásokról.

Tanulmányok igazolják, hogy az azonos neműek házasságának intézményesítése hozzájárul egy országban az LMBTQ-közösség elfogadásához. Ezzel szemben tapasztaljuk ennek ellenkezőjét is, például Kim Davis ügyét az Egyesült Államokban. Mit gondol erről a kérdésről?

A törvény változása befolyásolhatja az emberek attitűdjét, erre máshol is van bizonyíték. Valószínűleg hosszú távú változásra kell számítani, de mindenképpen bekövetkezik. Ugyanakkor számos más út is van az attitűdök megváltoztatásához. Az én országomban folyamatosan növekedett az egynemű párok és az azonos neműek házasságának elfogadottsága – noha nem változtak a törvények, mert a politikusok tartottak az egyházak és a homofób szavazók megsértésétől.

Új könyvében, a Nincs kapcsolat - Hova lettek a férfiak?-ban Philip Zimbardo pszichológus „figyelmeztet” minket arra, hogy a technológia szabotál minket abban, hogy „mit jelent férfinak lenni”, ezért pedig a videojátékokat és a pornográfiát teszi felelőssé. Mit gondol erről a kutatásáról, de legalábbis arról a gondolatról, hogy nemi szerepek tekintetében félre lehet síklani a nevelésben?

Nem olvastam Zimbardo könyvét. Gyakran fogalmazódik meg morális pánik az új média kapcsán, hogy torzítja a gyerekek gondolatait. Hatvan évvel ezelőtt például a képregényekkel szemben pánikoltak – a képregények továbbra is megjelentek, a civilizáció pedig nem dőlt össze! Emlékeznünk kellene arra, hogy a gyerekek rugalmasak, és végső soron megérnek.

A nemiség iránt minden korban kifejezetten érdeklődnek a gyerekek. Tudni akarják, hogy mit jelent fiúnak lenni, mit jelent lánynak lenni, hogyan kellene fiúknak és lányoknak egymáshoz viszonyulniuk és így tovább. A szülőknek azt a tanácsot adom, hogy fogadják el ezt a folyamatot mint a felnövés természetes részét, és szégyenkezés nélkül beszéljék meg a nemiségre vonatkozó kérdéseket a gyerekeikkel. Ösztönözzék az igazságos és egyenlő bánásmódot, beszéljenek a fiú- és lány-lét nagy diverzitásáról, bátortalanítsák el őket az előítélettől és megfélemlítéstől.

Léteznek feministák, mint például Germaine Greer, akik nem fogadják el „igazi nőként” a transznemű nőket. Mit gondol erről?

Germaine, szégyellem kimondani, szintén ausztrál, annak ellenére, hogy élete jelentős részében Nagy-Britanniában élt. Amit ő állít ebben a kérdésben, az egyszerű előítélet, plusz figyelemkeresés. Nem képviseli a feministák többségének álláspontját. Jelentős változás jellemzi a kortárs feminizmust, elismerve a nők és a női életmódok változatosságát. A transznemű nőket elfogadja a legtöbb feminista annak alapján, hogy nem az a fontos, hogy miként kezdődött az életünk, hanem hogy miként cselekszünk.

Mit gondol az Egyesült Államokban vitákat kavaró kérdésről, amely a transzneműek szabad mellékhelyiség-választásáról szól?

Ez a legostobább vita, amivel életeben találkoztam! Ez egy hamis probléma, amit jobboldali amerikai politikusok főzték ki, mert a melegházasság kérdésében veszítettek, és újabb témára volt szükségük, amivel a követőiket rémisztgethetik. Az amerikai médiák pedig szeretik ezt, részben éppen azért, mert butaság. Az elmúlt ötven évben a transznemű, transzszexuális vagy interszexuális emberek rendszeresen használták a publikus mellékhelyiségeket az Egyesült Államokban és más országokban is, és soha nem volt ebből probléma – amíg a politikusok ki nem találták, hogy kell ezzel kezdeni valamit.

A sötétség balkeze című regényében Ursula K. Le Guin egy androgün társadalmat ír le, amelyben éppen annak köszönhetően nem tapasztalható nemi diszkrimináció, hogy a társadalom minden tagja megtapasztalja, milyen férfinak, és milyen nőnek lenni. Gondolja, hogy elérhető a nemi diszkrimináció felszámolása a nemi identitások dekonstruálása nélkül?

A sötétség balkeze egy remek történet, mindenkinek ajánlom! Ugyanakkor ez csak az egyik, egy nemi egyenlőségen alapuló társadalmat bemutató regény a feminista sci-fi műfajában. Még jobb példa erre Marge Piercy Woman on the Edge of Time című könyve.

Piercy történetében nincs szó fizikai átváltozásról, és a férfi-női identitásokat sem olvasztja egybe. Férfiak és nők társadalmi egyenlőségét írja le egy együttműködő és fenntartható gazdaság mellett. Kevésbé látványos mint sci-fi, azonban jobb útmutató ahhoz, hogy miként képzelhetünk el egy kívánt jövőt. Ahogy írtam Gender and Power című könyvemben, nem szükséges eltörölnünk a társadalmi nemet – amit el kell érnünk, az a nemek kapcsolatának demokratizálása.