Sok mindent elveszíthet Victor Ponta a doktori címmel együtt


-A A+

Már csak napok kérdése, hogy az oktatási minisztérium visszavonja Victor Ponta csalással szerzett doktori címét. A volt miniszterelnök sok mindent elveszíthet a titulussal együtt.

Az Egyetemi Bizonyítványokat, Okleveleket, Címeket Hitelesítő Országos Tanács megállapítása szerint Victor Ponta volt miniszterelnök plágiumot követett el a Nemzetközi Büntetőjogi Bíróság című doktori disszertációja megírásakor. A doktori címet – a plágiumot követően – 2003 júliusában nyerte el. Victor Pontának még néhány nap áll a rendelkezésére a plágiumvád megfellebbezéséhez, bár – jogi szakemberek szerint – nagyjából annyi esélye van, mint a bírói ítéletet megóvó labdarúgóknak. A doktori cím visszavonásának viszont komoly következményei lehetnek a volt kormányfőre nézve.

Kizárják az ügyvédi kamarából?

A doktori cím visszavonása nem csak a jövőre nézve fejti ki hatásait, de következményei vannak a múltra vonatkozóan is. A titulus elvesztése után az érintett személynek – legalább is elvileg – vissza kell fizetnie minden olyan összeget, amelyhez a doktori címnek köszönhetően jutott, illetve le kell mondania az „áldoktori” címmel elnyert tisztségekről. Mindez viszont nem automatikusan történik, a juttatásokat folyósító intézmények mindegyikének külön-külön vissza kell vonnia a kedvezményeket, illetve kérnie kell a korábban kifizetett összegek megtérítését.

Az egyik legnagyobb szankció Victor Ponta részére az lehet, hogy kizárják az ügyvédi kamarából és nem gyakorolhatja többé ezt a hivatást. Ezt a lehetőséget a bukaresti ügyvédi kamara tanácsának kell megvitatnia. A kizárás alapját az adhatja, hogy Victor Ponta a doktori cím birtokában vizsga nélkül nyert felvételt a kamarába.

A bukaresti ügyvédi kamara dékánja, Ion Dragnea nem zárkózott el Victor Ponta ügyvédi minőségének felülvizsgálatától – de a döntés előtt a minisztériumnak értesítenie kell őket a doktori cím visszavonásáóól. Azt elismerte, hogy az ügyvédi kamara maga is beindíthatja a vizsgálatot az ügyben, ez valamikor júliusban vagy augusztusban történhet meg.

Dragnea hozzátette, hogy a döntés nem lesz könnyű feladat, mert elmarasztalás esetén megkérdőjeleződik valamennyi, Victor Ponta által aláírt dokumentum, jogtanácsosi irat, valamint azok összes jogi következménye. A kamarából történő kizárás is eléggé bonyolult folyamat, az vonatkozó törvénykezés meglehetősen korlátozó, és a plágium vádja vagy bebizonyítása nem is szerepel a kizárás kritériumai között.

Monica Macovei volt igazságügyi miniszter egyébként már 2015-ben felszólíotta a bukaresti ügyvédi kamarát Victor Ponta kizárására, mivel plágiummal elnyert doktori címe miatt vizsga nélkül tagja lehetett a testületnek. Ekkor azonban még hivatalosan nem állapították meg, hogy lopta doktori disszertációját.

Csak mellékesen: Victor Ponta Raspundere in dreptul international umanitar címmel megjelent könyve az eredeti harminc lej helyett kilenc lejre esett vissza a könyvesboltokban a botrányt követően.

Egyetemen sem taníthat

A doktori cím megvonását követően Victor Ponta elvesztheti felsőoktatási intézményekben sem oktathat többé, ehhez ugyanis szükséges a doktori cím. A volt miniszterelnök a 2015-2016-os tanévben a Román-Amerikai Egyetemen tanított. Az egyetem szenátusának most döntenie kell arról, hogy a jövőben igényt tart-e vagy sem a szolgáltatásaira. A felsőoktatási intézmény honlapján ott szerepel egy korábbi tanár esete, akinek munkaszerződését plágium miatt bontották fel. Az egyetem illetékesei eddig még nem nyilatkoztak arról, mi lesz a továbbiakban Victor Ponta sorsa.

A doktori cím elveszítésével Victor Pontának elvileg vissza kellene fizetnie a doktorátusi címmel járó 15 százalékos bérpótlékokat is. De ez esetben is a munkaadónak kell beindítania az eljárást és visszakövetelnie az immár jogtalanul kifizetett összegeket. Az még nem világos, hogy Victor Ponta miniszterelnökként is megkapta-e a 15 százalékos fizetés-kiegészítést. Utóbbi vagyonnyilatkozataiban Victor Ponta nem számolt be egyetemen szerzett jövedelmeiről.








EZT OLVASTA MÁR?

X