A karácsonyi vásárlási láz hevében sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a legdrágább ajándékkal is azt akarjuk kifejezni, a szeretett valaki fontos számunkra, ezt az érzést azonban nem feltétlenül anyagi javakkal lehet megfoghatóvá tenni – figyelmeztet a budapesti Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezetője.

Odafigyelés helyett – ajándék?

Az igazi érték a másikra odafigyelés, ami viszont időt igényel, erre azonban – akárcsak általában a valóban fontos dolgokra – többnyire nincs időnk, mert rohanunk. Gyakran ez a rohanás egyfajta menekülést takar, hogy a teendőkre hivatkozva ne kelljen szembesülnünk önmagunkkal. Így újra és újra könnyen besétálunk a vásárlásra buzdító reklámok csapdájába – véli Perczel Forintos Dóra szakpszichológus, egyetemi docens.

Drága időnket – valamint az időnket pénzre váltó anyagiakat – elfecséreljük valami káprázatos tárgy megszerzésére, hogy meglepjük vele hozzátartozóinkat. A csili-vili ajándék azonban nem ritkán csak arra szolgál, hogy elfedjük vele: nincs rád időm, ezzel kell beérned. Tudat alatt azért mindkét félben megbújhat valami hiányérzet, rossz szájíz lengheti át az ünnepi hangulatot, amelyből aztán kimarad a hitelesség és a valódi odafigyelés, holott valójában mindenki erre vágyik – utal rá a szakember.

Időzavarral küszködő apákat nevelünk

Akár bevalljuk, akár nem, a belső harmóniánk megteremtéséhez a jó emberi kapcsolatok a legfontosabbak, amelyek ápolására kitűnő alkalmat adnak az ünnepek. De ilyenkor is célszerű mérlegelni, hogyan gazdálkodjunk időnkkel és energiánkkal. A buzgó háziasszony például jó szándékú igyekezetében, erején felül, többféle finom fogást, sütemények özönét készíti, hogy a család kedvében járjon.

A nagy sütés-főzésbe azonban belefárad, ettől türelmetlenné válik, márpedig az asztal körül ülők a több kedvesség fejében szívesen beérnék szerényebb lakomával is. Jellemző módon a sokgyerekes családokban általában több idő, energia jut a mesélésre, közös játékokra, mint ott, ahol az „anyád, apád nem ér rá, ülj le és nézd a tévét”. Pedig többnyire egyke gyerekről van szó, ám a szülök értékrendje összekuszálódott, ez okozza az állandó időzavart is.

Nincsenek jelen, aminek következménye a rengeteg céltalanul csellengő, magányos „kulcsos gyerek”. Aki felnőve, családot alapítva, kellő szülői minta nélkül maga is értékrendbeli és időzavarral küszködő apává, anyává válhat – hangoztatta a klinikai szakpszichológus.

Ünnepekkor érződik

A kapcsolatok elhanyagolása ilyenkor, az ünnepek környékén ütközik ki igazán a maga valójában. Amikor sokan rádöbbennek arra, hogy lényegében szeretethiányban szenvednek. Emiatt elkeseredhetnek, értelmetlennek kezdik érezni az életet, egyesek depresszióssá válnak  A pesszimizmus, negatív világlátás meglehetősen jellemző ránk, magyarokra – mondta Perczel Forintos Dóra.

Ezt jelzi, hogy az öngyilkossági listán a nemzetek közötti összehasonlításban az élen járunk, tehát súlyos a helyzet. A lista egyébként is árulkodó. Magas az öngyilkosság aránya Svédországban és Dániában is, holott ezek jóléti társadalmak, így aligha anyagi gondok állhatnak a háttérben. Amíg Dél-Amerikában és az arab országokban kevés az öngyilkos. E kultúrák értékrendjében ugyanis fontos a család és a családi kapcsolatok ápolása, a vallásosság mélyen átszövi a gondolkodást. Ez alapvető biztonságot és éltető erőt jelent, megóv a kétségbeeséstől, értelmet ad az életnek, az emberek még a sivatagi homokban is szilárd talajt érezhetnek a lábuk alatt.

Panaszkultúra

A mai hazai közhangulat pedig – ahogy a karácsonyi vásárlások forgatagában is érzékelhető – negatív indulatokkal terhelt. Márpedig ezt az általános frusztráltságot – a szakpszichológus szerint – nem lehet teljesen a világválság nyakába varrni. Hiszen a GDP – a bruttó hazai termék – figyelembe vételével a nálunk lényegesen szegényebb országok, mint például Koszovó, Moldova, Brazília, Mexikó lakosai elégedettebbek, mint mi magyarok.

Az okok elsősorban a ránk jellemző hibás szemléletmódban keresendőek. Az életnívót nézve például túl magasak az elvárásaink. A tőlünk nyugatra fekvő országokból kimazsolázott kedvező mutatókat szeretnénk átvenni, ez a vágyteljesítő gondolkodás aztán elégedetlenséget szül. A vágyak beteljesülésének elmaradásáért viszont nem magunkat, hanem másokat hibáztatunk, „a körülmények” az „idióta főnökök”, a „korrupt politikusok”. Az elégedetlenség megterhelő, idegesítő, ezért morcosakká, magunkba fordulóvá, állandó zsörtölődővé válhatunk. A panaszkultúra a hangulatunkra is rányomja a bélyegét és ezzel a környezetünk légkörét is rontjuk.

Amíg a takaró ér

Kedvező jel, hogy az idei karácsonyi vásárlásoknál kevesebben költekeznek hitelre, mint korábban. Azaz egyre inkább megjelenik az érett személyiségre jellemző belső kontroll. Az elmúlt évek eladósodása sokakat megtanított a „csak addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér” igazságára.

Azért is érdemes felvállalni a felelőséget saját nehézségeinkért, mert akkor tudunk változtatni a dolgokon. Ha az ember magányos, mert elhanyagolta a családdal, a barátokkal a törődést, akkor a karácsony épp a legmegfelelőbb időszak, hogy ezen változtasson. Sok az idős, magányos ember, akik áthullnak a szociális háló lyukain.

Karácsony táján, ha egyedül érezzük magunkat, az önsajnálat helyett nagyon is kínálkozik az alkalom egy rég elhanyagolt baráti kapcsolat felélesztésére, valamelyik egyedül lévő szomszéd meglátogatására, szívből jövő apró ajándékkal mások megörvendeztetésére. Aktivizálásunk által megtapasztalhatjuk, hogy amikor adunk, akkor mi is kapunk – tanácsolta Perczel Forintos Dóra szakpszichológus, egyetemi docens.