Brexit: eurómilliárdokat veszítene Románia, ha kivonulnának a brit cégek
A KeysFin elemzése szerint a nagy-britanniai cégek a román gazdaság csaknem minden területén jelen vannak, a gépgyártó ipartól kezdve a gyógyszeriparon, a kereskedelmen át a dohányiparig vagy a sörgyártásig. Ha Brexit nyomán kivonulnának Romániából, azt az ország gazdasága igen csak megérezné.
Több mint ezer brit vállalat
Romániában jelen pillanatban 1098 brit vagy brit tőkével is működő vállalatot jegyeznek. Ezek tevékenysége, üzleti bevétele az utóbbi esztendőkben folyamatosan növekedett, a 2010-ben elért több mint 10 milliárd lejről a 2014-ben megvalósított csaknem 12 milliárd lejig.
A KeysFin statisztikái szerint a brit tőkével működő cégek masszívan jelen vannak a romániai gyógyszeriparban, ahol üzleti forgalmuk meghaladja az évi kétmilliárd lejt, de sörgyártásban is közel másfélmilliárd lejes forgalmat érnek el. A harmadik legjelentősebb iparág a brit cégek esetében a fémipar, ahol megközelítik az egymilliárd lejt. De a szoftverfejlesztésben, a ruházati cikkeknél, a textiliparban és a kereskedelemben is 1,8 milliárd lejes üzleti forgalmat érnek el, a dohányiparban és a szerencsejátékok ágazatában pedig forgalmuk meghaladja a másfélmilliárd lejt.
Számukat tekintve, a legtöbb brit tőkével működő cég az építőiparban tevékenykedik, számuk 237. Az üzleti konzultációk és a menedzsment területén tevékenykedő cégek száma 72, a szoftverfejlesztés esetében pedig 31. A ruházati cikkek területén 21, a villamosenergia-előállítás esetében 11, a kereskedelemben pedig 10 brit vállalatról tud a KeysFin.
Vezet a sörgyártás
A legfontosabb brit beruházó az Ursus Breweries Rt-t átvevő SABMiller söróriás. A következő helyekre a Sews Romania kft, az Europharm Holdin Rt, a Bricostore Romania és a GlaxoSmithKline kft került, ezek együttes üzleti forgalma megközelíti a hárommilliárd lejt. De jelentős az Europharms Rt, a Faist Mekatronic kft, az Alison Hayes kft, az Ipsos Interactive Services kft és a Public Games kft. Ezek 430 és 185 milliárd lej közötti összeggel annak jelen a román piacon, de 70 és 180 millió lejjel szerepelt 2014-ben a British American Tobacco, a Paypoint Service, a Xerox Romania és az Eurest Rom.
Amennyiben az angol tőkével működő cégek kivonulnának Romániából, a román gazdaság egy csapásra 2,6 milliárd lejt veszítene. De a bedolgozókat, a szállítókat is beszámítva a veszteség még nagyobb lenne.
Hazai gazdasági szakértők azonban bíznak abban, hogy a Brexit ellenére a Romániában működő brit cégek nem szakítják meg tevékenységüket, hiszen igen fontos gazdasági ágazatokban érdekeltek. Az viszont megtörténhet, hogy egy részük áttér az off-shore rendszerre, hogy elkerülje az uniós országban való tevékenységgel járó többlet illetékeket.
Gazdasági megfigyelők nem tartják kizártnak azt sem, hogy Románia és Nagy-Britannia gazdasági kapcsolatai szabadkereskedelmi megállapodással rendezhetőek lennének – természetesen ennek a megállapodásnak összhangban kell állnia az uniós normákkal.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni