Példamutató – és sikeres – magyar olimpiai bajnokok


-A A+

A Rio de Janeiro-i olimpiai játékokon a magyar csapat nyolc aranyérmet szerzett, hetet ezek közül a női sportolók. Megmutatjuk ismertebb elődeiket.

A Rio de Janeiro-i nyolc aranynál csak az 1952-es helsinki, tizenegyet az 1988-as szöuli és 1992-es barcelonai, tizet az 1936-os berlini, az 1942-es londoni, az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikóvárosi, kilencet pedig  az 1956-os melbourne-i olimpián nyert a magyar olimpiai csapat.

Magyarország az olimpiai játékokon összesen 175 arany-, 147 ezüst, és 169 bronzérmet szerzett, pontjainak száma 3626. Az ország tehát az olimpiákon átlagosan 7 aranyérmet szerzett, a riói teljesítmény tehát valamivel meghaladja az átlagot.

Ha minden idők magyar olimpiai bajnokok közül néhány nevet szeretnénk kiemelni, bizonyára a bőség zavarába kerülnénk. Van köztük olyan, aki 28 év különbséggel indult el két olimpián, egyikük több mint hat olimpiai cikluson keresztül volt a világ tetején, míg másikuk három elveszített döntő után sem adta fel. Megismerkedhetünk egy sportlövővel is, aki elveszítette ügyesebbik kezét, de második olimpiáján előre megírta győzelmi beszédét, és bemutatjuk az egy olimpián legsikeresebb sportolónkat is.

A „magyar delfin”

Első bajnokunk, a Guttmann Arnold névre hallgató sportoló Galíciából a magyar fővárosba bevándorló zsidó kereskedősegéd fiaként, szegény körülmények között nőtt fel. Iskola mellett hajórakodóként segített apjának, ami abból a szempontból volt mérföldkő életében, hogy a dunai matrózoktól tanult meg úszni. Mikor már Hajós Alfréd néven beiratkozott a Királyi József Műegyetemre, már Magyarország legjobb úszója volt.

Az 1896-os, felújított olimpiai játékokon 100, 500 és 1200 méteres úszásra nevezett be – akkor még nem különítették el az úszásnemeket, bárhogy lehetett úszni. A Pireuszi-öbölben felsorakozók az olimpiák ősi földjén (vagy inkább vízén) készültek a földkerekség első olimpiai bajnokát avatni 100 méteren. A csípős áprilisi időben a tenger mindössze 11 Celsius-fokos volt, akadt, aki a hideg miatt feladta a versenyt. Hajós Alfréd elsőként csapott célba, így megszületett Magyarország első olimpiai bajnoki címe. Aki ismeri napjaink 100 méteres férfi gyorsúszásának időeredményeit, talán elképed Hajós 1 perc 22 másodperces ideje láttán, ám a magyar sportoló hideg, hullámzó tengervízben érte el sikerét.

Még aznap indult az 1200 méteres távon is, amikoris tanulva a 100 méteres versenyből, a hosszútávra faggyúval kente be magát. A táv közepén már arra gondolt, feladja a versenyt, de bátorságot merítve (és nyilván azért is, mert nem volt a közelben csónak, ami felvehetné) elúszott a célig, ahol ereje annyira fogytán volt, hogy ki kellett segíteni a mólóra. De így is a második helyezett görög sporttársára három percet vert rá.

Hajóst a görög trónörökös, a későbbi I. Konstantin király el is nevezte „magyar delfin”-nek.

Ma már furcsának hangzik, de Hajós nyakába egyszer sem került aranyérem: az első két újkori olimpián a bajnokok még ezüstérmet kaptak (a bronz a második helyezettnek járt). Az első aranyérmünket így Hajós utódja, Halmay Zoltán kapta, akit az 1904-es St. Louis-i olimpián avattak kétszeres bajnokká 50 és 100 yardos gyorsúszásban

A „magyar delfin” 28 év elteltével az 1924-es párizsi játékokon a művészeti versenyek építészet kategóriájára küldte el „Ideális stadion” művét, amelyet Lauber Dezsővel közösen készítettek. A pályaművet a második helyezésre tartotta érdemesnek a zsűri, így Hajós Alfréd ismét egy ezüstérem birtokosa lett. Az első helyezésre azonban senkit sem hirdettek ki, sokan ezért győztesnek tekintik az építészpárost.

Aranyérmes – ötven évesen is

Gerevich Aladár a legsikeresebb magyar olimpikonként vonult be a sporttörténelembe – hét aranyérem kellett ehhez a címhez. Ráadásul sok többszörös győztes olimpikonnal ellentétben ő hat olimpián (!) szerezte aranyérmeit.

Gerevich Italo Santelli mester budapesti iskolájában kezdett el vívni, a fiatal vívó fő fegyverneme a kard lett, első olimpiai aranyérmét 1932-ben szerezte Los Angelesben. Az azt négy év múlva követő berlini játékokon ismét tagja volt a legyőzhetetlen kardcsapatnak, míg egyéniben bronzérmes helyezést ért el (csapattársa, Kabos Endre állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára). A sikerszéria itt a sporton kívül álló okok miatt megszakadt, ugyanis 12 évet kellett várni a következő olimpiai játékokig. Pedig a kardcsapat, köztük Gerevich is virágkorát élte.

A háború után tovább tarolt az olimpiákon 1912 óta veretlen kardcsapat. 1948-ban Londonban Gerevich Aladár megszerezte első egyéni olimpiai bajnoki címét is, ami az 1952-es játékokon nem sikerült. Vigasztalta, hogy a dobogó mindhárom fokára egy-egy honfitársa állhatott fel. Helsinkiben éppen az a Kovács Pál múlta fölül, aki hat darab aranyérmével (ebből ötöt Gerevich csapattársaként nyert) a második legsikeresebb magyar olimpikonunk.

De a finn fővárosban Gerevich nem csak kardozott: a tőrcsapat tagjaként is dobogóra állhatott. Tőr- és párbajtőr-karrierjét szintén az 1930-as évektől tarkították magyar-, világ- és Európa-bajnokságokon szerzett érmek. Gerevich a Melbourne-be induló kardcsapat tagjaként hatodik olimpiai aranyát vihette haza. Ekkor érte be a vívás örökranglistáján Nedo Nadit, aki korának valóban egyik legjobbja volt, de hat aranyérméből ötöt az 1920-as antwerpeni olimpián nyert, ahonnan a magyar csapat ki volt tiltva.

Gerevich 50 évesen készült a hatodik olimpiájára, 1960-ban, Rómában hetedik alkalommal szólt érte a magyar himnusz az olimpián

Előre megírta győzelmi nyilatkozatát

Takács Károly már honvédtisztként a sportlövészet szerelmese lett. Egy 1938 szeptemberi hadgyakorlaton úgy látszott kettétörik a karrierje, amikor lövő kezét levitte egy gránátrobbanás, ám megtanult bal kézzel lőni. Olyannyira, hogy 1939 áprilisában már magyar- és világbajnok lett – mindössze hét hónappal balesete után.

A világháborúban honvédtisztként harcolt, majd visszatért a sporthoz. 1948-ban a londoni olimpián mindenkit ámulatba ejtő nyugodtságával, kötél idegzeteivel lett első 580 pontot szerezve, 25 méteres távon, ötalakos gyorspisztollyal. Takács négy évvel később Helsinkiben megvédte címét – ekkor már annyira biztos volt sikerében, hogy a rádiónak adott győzelmi nyilatkozatát már előre megírta.

Polyák Imre birkózó már húsz évesen olimpikon lett. A helsinki, melbourne-i és  római olimpián csak ezüstérmes lett, az 1964-es tokiói olimpiára már 32 évesen érkezett, ahol egy tíz évvel fiatalabb szovjet várt rá a döntőben. Polyáknak emberfeletti erőt adott a tudat, hogy ez az utolsó esélye az aranyéremre. Negyedik olimpiáján megvalósult az álma, végre olimpiai bajnok lett. Megérdemelten viselte később a Nemzet Sportolója címet.

A legtöbb aranyérem egy olimpián

Keleti Ágnes – jelenleg legidősebb olimpiai bajnokunk – tornászként vált halhatatlanná. Helsinkiben egyéni műszabadgyakorlata után került a dobogó tetejére, míg csapat összetettben és a kéziszercsapat tagjaként ezüst-, gerendán és felemáskorláton bronzérmet szerzett (utóbbi versenyszámban nyolc magyar – köztük a győztes, Korondi Margit – jutott a legjobb 17 közé).

A melbourne-i olimpián vált a torna koronázatlan királynőjévé – annak ellenére, hogy ott mutatkozott be a világ előtt a szovjet Larisza Latinyina is. Keleti Ágnes volt az, aki Michael Phelps pekingi menetelése előtt a világ legsikeresebb olimpikonja volt. Larisza Latinyinával 1956-ban Keleti valóságos párharcot folytatott. Összetett egyéniben és csapatban is a második helyet szerezte meg az ukrán tornászlány mögött, felemáskorláton, műszabadgyakorlatban és a kéziszercsapat tagjaként azonban sikerült maga mögött hagynia Latinyinát és még gerendán is „besöpört” egy aranyérmet.

1956-ban szerzett négy aranyérmével Keleti Ágnes a legsikeresebb magyar olimpikon lett az egy játékokon elért győzelmeket tekintve. 








EZT OLVASTA MÁR?

X