A „jogvédő” Becali és társai a parlamenti bizottságokban


-A A+

Nem megfelelő embert a nem megfelelő helyre. Mintha csak ebből a gondolatmenetből indultak volna ki a honatyák a parlamenti szakbizottságok tagjainak megválasztásánál: sok esetben olyan személyek kerültek a testületekbe, akiknek semmi közül nincs azok tevékenységi köréhez.

Filozófus az iparban

Az ipari és szolgáltatási bizottságba bekerült például a szociáldemokrata Andrei Doleanschi. Önéletrajza szerint filozófiát és politikatudományokat tanult, aminek nem sok köze van sem az iparhoz, sem a szolgáltatásokhoz. Ez a parlamenti bizottság ugyanis olyan területekkel foglalkozik, mint a szállítások, a távközlés, a kereskedelem, az idegenforgalom, a fogyasztóvédelem, illetve a nemzetgazdasági számára szükséges nyersanyag- és energiaforrások biztosítása.jan10sapunaru

A nemzeti liberális Raluca Ispir jogot végzett, közigazgatásból és európai integrációból szerzett mesterfokú diplomát, utána a Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatásban dolgozott osztályvezetőként. Természetesen maga is az ipari és szolgáltatási bizottság tagja lett.

Az ugyancsak liberális Nini Săpunaru 1985-től a Vrancea megyei tervezési intézetben dolgozott tervezőként, az „új világban" pedig a focsani-i Bankcoop Vrancea hitelfelügyelő ellenőre volt. Később a vám-főigazgatóság államtitkárává nevezték ki. Mivel tevékenysége ily módon eléggé átfogó volt, nem volt könnyű megtalálni az egyetlen olyan bizottságot, amelynek tevékenységéhez soha semmilyen köze nem volt – így került végül is a mezőgazdasági szakbizottsághoz, amely mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, halászattal, erdőgazdálkodással, vadállománnyal és kertészettel foglalkozik.

Privatizációs botránnyal – a privatizációs bizottságban

Ugyanebben a bizottságban kapott helyet a szintén a nemzeti liberálisok színeit képviselő Dumitru-Verginel Gireadă is. Neki ugyan lehet valami halvány gőze a mezőgazdasághoz: Botoşani-ban az agráripari szakiskolát végezte, majd 1987-től mezőgépészként dolgozott. 1990 után viszont hirtelen szakmát változtatott – és a botoşani-i vérközpont gondnoka lett. Jelenleg harmadéves diák a iasi-i Petre Andrei Egyetem közigazgatási és politika-tudományi karán. Egyben ő a parlamenti szakbizottságok egyetlen olyan tagja, akit 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek szolgálati visszaélés miatt.jan10foto-2-Gireada

Igaz, a konzervatív párti Mircea Banias ellen is ügyészségi eljárás folyik, a magánosítás során elkövetett hasonló okok miatt – ő maga nyilván a privatizációs bizottságban kapott helyet.

Oana Mizil – vagy „honanyai nevén: Niculescu-Mizil Ştefănescu Tohme Oana – nemzetközi gazdasági üzletkötésben szakosodott a Spiru Haret Egyetemen, majd mesterfokozatot szerzett katonatudományokból, nemzetbiztonságból és nemzetvédelemből. Emiatt kerülhetett a kulturális szakbizottsághoz – no meg amiatt is, hogy Marian Vanghelie kedvese.

A „jogvédő" Becali

A parlament jogi bizottsága általában a törvénytervezetek alkotmányos jellegével, a parlamenti fegyelemmel, a hozzáférhetetlenség kérdésköreivel foglalkozik. Ki más kerülhetett volna ide, mint – Gigi Becali. Igaz, a nemrégiben nemzeti liberálisság átlényegült Steaua-szponzort tanulmányai alapján bárhova oszthatták volna, mivel csak líceumi végzettséggel rendelkezik.jan10foto-3-Becali

Persze ez őt nem zavarja, hiszen – fogalmazott – neki az érettségi is elegendő ahhoz, hogy felismerje az igazságot. Mint kifejtette, őt fejlett igazságérzete ajánlotta erre a tisztségre – pontosabban a „bőrönd-ügyben" összeállított bűnvádi dosszié, amelyben sportolók megvesztegetésével vádolták. Gigi Becali szerint Románia nem jogállam – mert jogállamban hol fordulhatna még elő, eljárást indítanak az ellen, aki pénzzel jutalmaz meg egy csapatot?

Mihaita Calimente Temesváron végezte el a helyi egyetem testnevelési és sport fakultását. 1989-ig tornatanár volt, majd cégvezetésre szakosította magát, a politikai életben teljesen háttérbe szorult Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártból pedig átment a nemzeti liberálisokhoz. Így ennek a pártnak a színeiben került be a nemzetvédelmi bizottságba.

Ügyészségi dossziétól a külpolitikáig

A külpolitikai bizottságának tagja lett a Dan Diaconescu-féle Néppárt tagjai, Antonie Solomon. Nevével eddig nem annyira diplomáciai, mint ügyészi körökben találkozhattunk. Craiova volt polgármesterét korrupció miatt őrizetbe is vették. Az több mint valószínű, hogy a Románia külpolitikájának se nem árt, se nem használ, szenátori státusza viszont megvédi a házkutatástól és a letartóztatástól. Igaz, előbb a közigazgatási bizottságba szeretett volna bekerülni, de beérte a külpolitikaival is.

Külpolitikai bizottsági státuszából például (bár ő maga ellenzéki politikus) támogatni akarja a kormány külpolitikáját – elsősorban a Nabucco tervet.jan10foto-4-Solomon

Konstanca elhíresült polgármestere, Radu Mazare testvére, Alexandru Mazare a Bukaresti Egyetem fizika karán végzett, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Parlamenti Közgyűlése román küldöttségének tagja, akit senki nem vádolt meg azzal, hogy könyvtárakban, múzeumokban, hangversenyeken, színi előadásokon forgolódott volna. Így aztán a szenátus művelődési bizottságában kötött ki.

Aki a kellő helyre került

Az európai ügyekkel foglalkozó szakbizottság tagja a szociáldemokrata Miron Mitrea. Ő viszont a nyolcvanas években a bukaresti gépkocsigyártó-vállalat műhelyfőnöke volt. Később, a kilencvenes évek elején a sofőrszakszervezeteket vezette, majd közlekedési miniszter lett. a bizottságban kollégája lett egyik nagy ellenségének, Viorel Hrebenciucnak, akivel – mint mondotta – évek óta köszönőviszonyban sincs. Most szinte naponta találkozhatnak majd.jan10foto-5-orban

A valóban megfelelő helyre kerülő kevés honatyák közé tartozik a nemzeti liberális Ludovic Orban. A nőket nem sokra tartó politikus, miután az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került kijelentése miatt, miszerint a liberális nők nem engedhetik meg maguknak, hogy összefeküdjenek pártfőnökeikkel az előremenetel céljából, most a nők és férfiak közötti egyenlőség bizottságába került.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X