Franciaország beszállt a lázadók elleni háborúba Maliban, amivel világpolitikai szerepét erősíti és hagyományos érdekeit védi. A helyi al-Kaida iszlám államot akar építeni ugyanitt. Kérdés, hogy sikerül-e stabilizálni az országot, vagy Mali lesz Franciaország újabb Indokínája, egy hosszú, véres és kínos kudarccal végződő újabb „gyarmati" konfliktus.

Háború – a semmiből

A közvélemény számára szinte a semmiből robbant ki a legújabb háború. Az afrikai viszály nem ma kezdődött, most viszont teljes avatkozott bele Franciaország. A régóta érő konfliktus mögött egyrészt az al-Kaida áll, amely Afrikában próbál egy „tálib" jellegű államot létrehozni, másrészről viszont Franciaország, amelynek a gyarmati időkből maradt érdekei és világpolitikai szerepe egybevág az ENSZ által képviselt nagyhatalmi szempontokkal.

Az al-Kaida különféle elemei már a 80-as évek végétől szervezkednek Afrikában, és maga Oszama bin Laden is Szudánban húzta meg magát a 90-es évek első felében. Bázisaik elhelyezkedése és fő tevékenységük Észak-Afrikára, azon belül is a dominánsan muszlim lakosságú Magreb-térségre korlátozódik. Az afganisztáni háborúval fokozatosan előtérbe kerültek az afrikai tagszervezetek is, amelyek közül a legjelentősebb a székhelyéül pont Malit választó Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM).

A mali al-Kaida elsődleges célja egy algériai iszlám állam létrehozása. Ennek érdekében a Algéria mellett a térségben érdekelt nagyhatalmak, Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Államok helyi érdekeltségeit támadja.

A bajba jutott bamakói kormány

Az egyébként sem túl rózsás helyzetet Maliban tovább rontotta a tavaly januárban újjáéledt tuareg felkelés, amelynek célja a nyugati Azawad-régió felszabadítása, illetve autonómiájának kivívása. A márciusi – az Amadou Toumani Touré elnök tehetetlenségét megelégelő katonák által kirobbantott – bamakói puccs után alig egy hónappal már a törzsek ellenőrzése alatt állt az országrész, majd április 6-án ki is kiáltották Azawad állam megalapítását, amelyet mostanáig egyetlen ország sem ismert el. A lázadó tuaregekkel aktívan együttműködő, majd azokat a szabadságharcból kitúró helyi al-Kaida és egyéb szélsőséges csoportok aktív részvétele a konfliktusban a nyugati hatalmak és az ENSZ közbeavatkozását is előrevetítette.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2012 októberében felszólította a lázadókat a terrorszervezetekkel való kapcsolatok megszakítására, a Biztonsági Tanács kinyilvánította támogatását egy intervenciós haderő felállítására, amely a bamakói kormánnyal együttműködve visszaszoríthatja a lázadókat.

A bamakói kormány ettől még nem került jobb helyzetbe, sőt, a lázadók újabb sikereket értek el. A Touré elnök helyére került ideiglenes államfő, Dioncounda Traoré nemrégiben levélben kért segítséget Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól és Francois Hollande francia elnöktől. Nem meglepő, hogy az egykori gyarmattartó Párizs szinte azonnal támogatásáról biztosította Traorét, és egyből katonákat indított Maliba. Pár nappal ezelőtt máris sikerült visszafoglalni egy stratégiai fontosságú várost, majd a francia légierő bombázta a lázadókat.

Párizs játszmája

A mali háború egyértelműen a franciák játszmája. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia inkább csak a háttérből vesz részt, logisztikai és harci támogató tevékenységgel. Az ENSZ BT egyhangúan szavazta meg a beavatkozást, amely a magukat Európa egyik vezető katonai hatalmaként meghatározó franciák számára igen fontos fegyvertény. A mali és észak-afrikai menekültek egyik elsődleges célországaként Franciaországot egy esetleges szélsőséges hatalomátvétel és terrorista hátország kialakulása igen érzékenyen érinthetné, mind biztonsági, mind politikai szempontból. Ráadásul Mali térségében több ezer francia állampolgár él.

Francia részről a mali beavatkozás eddig diplomáciai sikertörténetnek tekinthető, főleg a Moszkvából érkező vállveregetést is figyelembe véve.

Azonban Afganisztán példája is mutatja, hogy egy harmadik világbeli beavatkozás az ország katonai potenciáljának látványos demonstrálásából könnyen egy újabb végeláthatatlan, a térség biztonsági helyzetét alapjaiban felforgató, a közvélemény támogatásának gyorsan véget vető rémálommá is válhat. Épp Afganisztán volt az, ahol megelégelve a sorozatos veszteségeket és az elhúzódó harcokat, a franciák 2012 során ki is vonultak, melyben mind Hollande, mind elődje Sarkozy egyetértett.

Hogy miért ugrottak bele most mégis egy újabb harmadik világbeli háborúba, annak a 2011. márciusi líbiai közbelépésnél kereshetjük az okát, amelynek láthatóan egyenes ági folytatása a mali intervenció.

Bár több ország is támogatást nyújt Párizsnak, s a NATO is üdvözölte a francia közbelépést, de a katonai szövetség közleménye szerint az ő segítségüket nem kérték. Ennek üzenete majdhogynem egyértelmű: Franciaország egy önállóan cselekedni tudó, magát a kollektív biztonsági rendszeren kívül is meghatározni képes katonai hatalom, amely kiáll érdekeiért.

Az ENSZ-mandátum első körben egy éves időtartamú, a franciák pedig igen titokzatosak a jelenlét időtartamát illetően.

Jelenleg már félezer francia gyalogos, több vadászgép és mintegy 30 páncélos állomásozik az afrikai államban, amely nem mondható soknak, ám Párizsnak igencsak oda kell figyelnie, meddig növeli kontingense méretét. Ez főként a katonákat felajánló afrikai államok: Nigéria, Togo, Niger, Benin és Szenegál aktív bevonásával érhető el.

Egy biztos, Nicolas Sarkozy elnök francia külpolitikát felforgató, sokszor impulzív ám igen sikeres stílusa komoly nyomott hagyott a francia kül- és geopolitika arculatán, és most úgy tűnik, hogy a Sarko után puhának tartott Hollande is ráérzett ennek az ízére.

A háború fegyverei

Franciaország legújabb, és minden bizonnyal utolsó önállóan kifejlesztett vadászgépe, a Rafale 2001 óta áll szolgálatban, a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó fedélzetéről részt vett az afganisztáni hadjáratban, de ott nem sok dolga akadt. Líbiában azonban már megmutatkoztak a gép képességei, alaposan kivették a részüket a kadhafista csapatok szétveréséből.

A Rafale-t eddig csak Franciaország állította rendszerbe. Megpróbálták eladni Indiától kezdve Svájcon át az arab olajállamokig mindenkinek, de egyelőre senki sem vásárolt belőle. Ennek elsősorban a teljesítményéhez mérten rendkívül magas ára az oka.

Franciaország hat Mirage 2000D vadászbombázót állomásoztat Csádban. A repülőgépet eredetileg nukleáris csapásra tervezték – ez a változat a Mirage 200N –, és ebből alakították ki a hagyományos fegyverzettel felszerelt D variánst. A gép több mint hat tonna fegyvert hordozhat, a választék széles: precíziós rakéták és bombák, irányítatlan bombák a 227 kilóstól az egytonnásig, valamint nem irányított rakéták. A Mirage 2000 sikeres exportcikk lett, vásárolt belőle többek között Görögország, India és Peru is, de a D változatot a franciák maguknak tartották meg.

A Mirage F1 igazi veterán, 1966-ban repült először. Vadászgépként már nem osztanak neki lapot, a CR felderítésre specializált gép. A hangsebesség kétszeresét meghaladó sebességük jelentős védettséget biztosít a légi fényképezéshez, bár felderítőberendezéseik nem a legújabb technológiát képviselik. Az öreg F1-esekből két darab állomásozik Csádban. Teljesítményük valószínűleg nem elegendő, mivel felmerült, hogy az Egyesült Államok drónokkal segítené a műveletet.

Mivel csádi állomáshelyük is több mint 2000 kilométerre van a célpontoktól, a francia gépek légi utántöltésre szorulnak. Ehhez két vagy három C-135-ös tankergép áll rendelkezésükre.

A Gazelle helikopter eredetileg könnyű felderítő és szállító helikopternek készült, de később megjelentek felfegyverzett változatai is. Az egyhajtóműves, olcsón üzemeltethető, egyszerű gép nagy népszerűségnek örvend világszerte, frontfeladatokra azonban csak korlátozottan alkalmas. Ennek oka részben a páncélvédettség hiánya, az igazi harci helikopterekhez képest pedig sokkal veszélyesebbek rá az infravörös kézi páncéltörő rakéták.

Gazelle ettől függetlenül sikeresen veheti fel a harcot HOT páncéltörő rakétáival akár tankok ellen, 20 mm-es gépágyúval felszerelve pedig a páncélozatlan célok és élőerő pusztításában jeleskedhet.

Egy Gazelle és pilótája volt a mali intervenció első áldozata is: a kézifegyverek tüzétől megsérült pilóta belehalt sebeibe, és bár az operátor haza tudta vezetni a gépet, az már javíthatatlanul károsodott.

A Tiger Európa válasza az AH-64 Apache-ra de gyengébb, és sokkal drágább. A Gazelle-nél sokkal ütésállóbb, páncélozott, jelentős tűzerővel rendelkező harci helikoptereket nyilván a könnyűhelikopterek veszteségére válaszul vezényelték Maliba. A francia hadseregben 2003 óta áll szolgálatban. A Tigerek megjelenése rossz hír az iszlamista lázadóknak, beépített gépágyújuk és rakétáik jelentős veszélyt jelentenek a dzsipekkel és gyalog közlekedő felkelőkre.

Az AMX 10 RC 15 tonnás páncélozott járművet Maliban az idegenlégió használja, de rendszeresítette Marokkó és Katar is. A lánctalpas harckocsiknál könnyebb, gyorsabb, és gazdaságosabban üzemeltethető, 105 milliméteres lövegével komoly tűzerőt képvisel. A súly csökkentéséhez hozzájárul az is, hogy tornya alumíniumból készül. Sivatagi harcban előnyére válik mozgékonysága, viszont a modern tankokhoz képest akár egyszerűbb kézi páncéltörő fegyverekkel is jó eséllyel megsemmisíthető.