A romániai fiatalok egynegyede munkanélküli


-A A+

Megengedhetetlenül nagy a munkanélküli fiatalok száma Romániában – erre a következtetésre jutottak az Európai Bizottság társadalmi igazgatóságának illetékesei, egyebek között az Eurofond statisztikája alapján.

850 ezer fiatal állás nélkül

Az országban az állásnélküli fiatalok részaránya 25 százalékos az ifjúság körében, vagyis mintegy 850 ezer fiatal nem dolgozik. Romániai gazdasági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik haladéktalanul és hatékonyan, akkor máris „elveszett nemzedékről" beszélhetünk. Az állásnélküli fiatalok száma 2008 óta csaknem 45 százalékkal növekedett – ennél már csak Görögországban volt aggasztóbb a trend, ahol az elérte az 54 százalékot.

Gazdasági megfigyelők véleménye szerint a helyzet még a kommunizmushoz képest is jelentősen romlott. Ceauşescuék idején körülbelül 11 millió munkahely létezett, ezek száma jelenleg alig éri el a 4 milliót. Szerintük olyan szociális bomba élesedik ki, amely már a közeljövőben robbanhat, jelentős károkat okozva a társadalomnak.jan29foto-1-alfred-bulai

A szakiskolák hiánya

Románia esetében az ifjú nemzedéksorában jelentkező, magas szintű munkanélküliséget elsősorban az okozza, hogy minden évben egyre több fiatal hagyja félbe az iskolát, tanulmányait, elsősorban a hátrányos helyzetű családok esetében. Ugyanakkor az egyetemet végzett fiataloknak is egyre nehezebb elhelyezkedniük, az érettségivel, vagy annál is kevesebb iskolával rendelkezők számára pedig a munkába állás szinte lehetetlenné vált az utóbbi esztendőkben.

Alfred Bulai szociológus, az Országos Politikatudományi és Közigazgatósági Iskola professzora szerint a munkanélküliséget nem kevésbé az okozza, hogy jelenleg gyakorlatilag hiányoznak az 1989 előtt meglévő szakiskolák, amelyek régebben megfelelő képzést nyújtottak a fiataloknak, elsősorban olyan fontos területeken, mint az egészségügy, a kereskedelem, az oktatás, a gépkocsiszerelés. A jelenlegi Románia oktatásban egyetlen líceum sem képez ki szakembereket, az iskolák padjait szakképzetlen fiatalok hagyják el.jan29vezeto

220 millió euró

Jóllehet az Európai Bizottság a helyzet gyors megoldására, a fiatalok szakképesítésére, továbbképzésére szólította fel a tagországok kormányait, a romániai kabinetek nem sokat tettek a fiatalok újabb munkahelyek létesítéséért. A fiatalokat alkalmazó munkavállalók ugyan részesednek különfél segélyekben, így mentesülhetnek a társadalombiztosítási hozzájárulás befizetésétől, ezek az intézkedések nem sokat változtattak a jelenlegi állapotokon.

A munkaügyi tárca jelenleg még csak tanulmányozza azt a tervet, amely javíthat a fiatalok munkalehetőségein. Ennek megfelelően Románia 220 millió eurót fordíthat a fiatalok munkába állítására, amelynek megfelelően, a kormány elképzelésének megfelelően, mintegy 300 ezer fiatal találhatna magának munkát.

Munkalehetőségek

Munkaügyi szakértők szerint jelen pillanatban az országban a legkönnyebben a műegyetemek valamint a pénzügyi-bankszakma végzettjei találhatnak munkát. Így például az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség adatai szerint gépipari, számítástechnikai, informatikus mérnökök és almérnökök iránt a legnagyobb a kereslet. A BestJobs.ro internetes honlap előzetes felmérést végzett az idei évre várható munkalehetőségekről. Ezek szerint a legkeresettebb szakmát az informatikái és mobiltelefon-hálózatban, a pénzügyekben valamint a kereskedelemben várhatók.

A honlapon mintegy 1000, műszaki egyetemet végzett mérnököt keresnek az országban, illetve a határokon túl, olyan vállalatoknál, mint a Dell, az ArcelorMittal, a Bosch és a Toyota. Utóbbi cég Belgiumba toboroz munkaerőt.jan29besztjobs

A bankszektor 950 állás ajánl – jóllehet maguk a bankok jócskán megérezték a gazdasági-pénzügyi válságot –, ezek jelentős részét a Provident, az ING és a Román Kereskedelmi Bank kínálja. A legtöbb szerződés meghatározatlan időre szól – igaz, nagyrészük szakmai tapasztalatot követel meg, ami nagyrészt kizárja a fiatalokat.

Az EU-ban is rossz a helyzet

Igaz, az Európai Uniós sem áll sokkal jobban Romániánál. A tagországok szintjén az állásnélküli fiatalok részaránya meghaladja a 21 százalékot. Az általános munkanélküliség 6,9 százalékos növekedési mutatójához képest az állásnélküli fiatalok esetében ez a részarány négyszer nagyobb.

Az Európai Unió szociális ügyekkel foglalkozó egyik ügynökségének jelentése szerint az unió szintjén az állásnélküli, illetve az oktatás semmilyen formájában részt nem vevő fiatalok fenntartása évente mintegy 153 milliárd eurójába kerül a tagállamoknak, ami az Európai Unió költségvetésének 1,2 százalékát teszi ki. Az Eurofund adatainak megfelelően az unió szintjén 14 millió fiatalnak nincs munkája, ami azt jelenti, hogy a tagállamok hetenként 3 milliárd eurót költenek a 15 és 29 év közötti munkanélküli fiatalokra.jan29tablazat

A költségek aggasztó módon megnövekedtek az utóbbi években, főleg a gazdasági-pénzügyi válság óta eltelt időszakban. Így például Olaszország közel 33, Franciaország 22, Nagy-Britannia pedig több mint 18 milliárd eurót költ a munka nélküli fiatalokra. Igaz, az Európai Unió illetékesei szerint az idei esztendőben a legtöbb tagországban javulni kezd a helyzet a munkanélküliség tekintetében, ideértve a fiatalok elhelyezkedését is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X