Tizennégy évvel ezelőtt írt könyvet a 19. századtól napjainkig változó férfiképről, azonban csak magyar adatokat használva és azok alapján vonva le további következtetéseket az európai kultúráról. Néhány éve újabb könyvet kezdett el írni „a vulkán megszelídítéséről”, amelyben a nyugati maszkulinizáció ezeréves történetét próbálja feltárni. Hadas Miklós szociológus kolozsvári előadásán jártunk.

Kiindulópontját három szerző adja. Pierre Bourdieu francia szociológus – akinek Hadas Miklós diákja lehetett – szerint a férfiuralmat alulértékelik társadalomtudósok, a szerző azonban univerzális dominanciáról beszél, ami helyett Hadas egy nagyobb narratívát kínál a nyugati maszkulinizáció történetéről. A maszkulinitás kérdésének megközelítésében azok a huszadik századi népírtások fontosak, amelyek során férfiak hónapokon, éveken át gyilkoltak – ha meg akarjuk érteni a tömeges erőszak, a férfiak által elkövetett erőszak hátterét, a tudattalan, reflektálatlan maszkulin habitusokat kell megértenünk. „A vulkánt megszelidítettük most, de bármikor kitörhet” – hangzott el.

Bourdieu a libido dominandi fogalmat használja ugyanakkor, amely az uralkodás iránti ösztönös vágyat jelenti, belső vezéreltség, amelyet egy férfi érez, és amely dominációra készteti őket – ennek a legjobb példája pedig a háború. Hosszú távon a nemek közti különbség pedig megmarad szerinte, minden látható változás ellenére. Az oktatási rendszer, az állam, a család és az egyház tartja fenn a maszkulinitás formáját, Bourdieuval azonban ebben és a felsoroltakban is vitatkozik Hadas. Úgy gondolja, a maszkulinitás hosszú távon lépésről lépésre eltávolodott a fizikai erőszaktól a szimbolikus erőszak irányába, a maszkulin habitusok relacionálisan strukturáltak, függenek a társadalmi változásoktól, a libido dominandi pedig ezekre a változásokra, civilizáltabb társadalmi kontextusokra van felépítve.

Használja ugyanakkor Norbert Elias német szociológus A civilizáció folyamata című könyvét, illetve Raewyn Connell ausztrál szociológus hegemón maszkulinitásról szóló írásait. Előbbi azért fontos, mert a hosszú távú társadalmi változásokra fekteti a hangsúlyt, és mert azt állítja, hogy a társadalmi változások idővel internalizálódnak, az „állati” magatartások pedig civilizálódnak. Elias szerint fontos faktor az erőszakosság csökkenésében az erőszak állami monopolizációja.

Connell a maszkulinitás négy formáját különbözteti meg: a hegemónt, amelyet magától értetődőnek tartunk, az alávetettséget, amelyben a mintának nem megfelelők ellenreferenciaként jelennek meg, a cinkosságot, vagyis azt, amikor a férfiak nagy része azonosulni próbál a mintával, és a marginalizácót, amely szerint személyek kirekednek a hegemón viszonyrendszerből. Ez a megközelítés dinamikus és relacionális nemi identitásokat feltételezett. Hadas szerint ez a megközelítés problémás, mert nem elemez hosszú távon, és a kontra-hegemón maszkulinitásokat nem vette figyelembe.

A középkori lovagi vs. klerikális maszkulinitás dichotómiáját tárgyalva Hadas rámutatott, előbbiek fő aktivitását a verekedés, rablás, háborúskodás jellemezte, utóbbiakét az imádkozás, tanítás, szakrális szövegek olvasása, és a gonosz elleni szimbolikus harc. Két nagy erőcentrum volt tehát ebben a korszakban: előbbiek nem kontrollálták az erőszakosságuk, utóbbiak igen, a lovagokat harci tudás és analfabetizmus jellemezte, az egyházi tagokat a teológia ismerete és írástudás. Előbbiek fegyvereket és a testük használták, utóbbiak a szavakat, a könyveket, a liturgiát, előbbiek a harctéren, a természetben, kastélyokban voltak jelen, utóbbiak a templomban, kolostor, az iskolában. A lovagok számára ugyanakkor kalandosság, hódítás volt meghatározó, a papok számára az örökkévalóság. Szabad szexualitás, örömhajhászás, testiség jellemezte az előbbieket, megjelent az uralomra való hajlam és így tovább, utóbbiakat a visszafojtott szexualitás, az istenközpontúság jellemezte, mártírság, békesség. Az ellen-hegemón maszkulinitást tehát az egyház mutatta fel.

Az otthon levő, saját környezetükbe visszatérő lovagokkal szemben azonban az erőszak visszafojtását várták el, amíg azonban úton volt, szabadon engedhette a vágyait. Hadas a rablólovag és a lovag közötti különbséget is vizsgálta: előbbi a 11. században, utóbbi a 11-14. század között lelhető fel. Míg a korábbi lovagokat a nőkkel szembeni erőszak még jellemezte, a későbbieket az udvariasság és lovagi tornán való részvétel, illetve jobban kontrollálták az erőszakosságuk, társadalmi pozíciójuk nagyobb volt. Már nem az individualitás jellemezte őket, és írott magatartási kódoknak vetették alá magukat. Utóbbiak ugyanakkor idősebbek voltak, házasok is, az agresszió, bátorság, erő mellé társult ugyanakkor a hit, lojalitás, megbízhatóság, nagylelkűség is, illetve a becsület és a kontrolláltabb szexuális viselkedés, írástudás.

Az ideáltipikus klerikális ember a szerzetes, akit a vallásos virtuozitás jellemez. A bencés rend legfontosabb jellemzője az engedelmesség, számos szabályozás mellett még a testtartást is meghatározták a tagok számára. A különböző rendek között számos különbség volt, de fontos párhuzamok is: minden szerzetes internalizálta az erőszak kontrollját, spirituális életet követtek, a barátság, szolidaritás szintén fontos volt számukra. Az egyház, sportok és más intézmények elemzése lehetetlen enélkül – emelte ki a szociológus.

Georges Duby középkortörténészre hivatkozva Hadas rámutatott, elméletben tilos volt a háborúskodás a papok számára, de sokuk nem tudott ellenállni a harc örömének. A püspökök tehát, bár Isten szavát nem szegték meg gyakorlatilag, a fizikai erőszakkal szembeni magatartásuk sokrétű, megjelentek lovagok, akik szerzetesek is lettek. A lovagok és szerzetesek közötti, korábban felvázolt éles különbség tehát elhomályosodik. A 14. századtól tehát számos férfi mindkét csoport tagja volt, egy hibrid életstílus alakult ki, az udvariasság és a lovagiasság fontos jellemző lett. Az új libido dominandi tehát racionalizált, civilizált elemekre épült már, állítja Hadas, szembemenve így Bourdieu megállapításával, miszerint univerzális habitusról beszélhetünk. a fizikai erőszak szimbolikus erőszakká változik idővel, ezt nevezhetjük demaszkulinizációs folyamatnak.

Hadas szerint ez a civilizált, udvarias, lovagias, hibrid férfiasság a 14. század után jelenik meg, elsősorban a városokban. A jövőben erről fog írni, ezért ez a korszak számára sem ismert kellőképpen.

Kitért arra is, a modernitásban kitört világégésekkel, népírtásokkal arra mutatott rá, hogy a maszkulin erőszak aktuális probléma, és bár az ő megközelítése nem releváns ezen jelenségek megértésére, fontos mégis abban a tekintetben, hogy hosszú távú magyarázatot kínál egy kérdésre.