Utcát neveztek el a Tudose-kormány egyik új miniszteréről


-A A+

A Szociáldemokrata Párt pár napos „dramolettjét” követően távozott a kormányból két miniszter, akik ellen bűnvádi eljárás indult, valamint a közlekedési tárcavezető, aki tisztségében semmiféle eredményt nem tudott felmutatni. Bemutatjuk a várható utódjaikat.

A távozó miniszterek helyére javasolt politikusok közül az egyik megyei „kiskirály”, a másikat a feddhetetlenségi ügynökség összeférhetetlennek minősítette, a harmadik belügyes tiszt volt és iskolás korában a Securitate besúgója.  Tisztségük elfoglalása Klaus Johannis államfő jóváhagyásától függ.

A Stănescu-háló

A kormány távozó miniszterelnök-helyettese, regionális minisztere, Sevil Shhaideh helyébe Paul Stănescut, a Szociáldemokrata Párt alelnökét nevesítették, aki hírek szerint vaskézzel vezette a szociáldemokraták Olt megyei szervezetét.

A politikust Liviu Dragnea embereként ismerik, nem véletlen tehát, hogy a szociáldemokrata pártelnök éppen őt jelölte a legpénzesebb minisztérium élére, amely fejlesztés ürügyével pénzhez juttatja a szociáldemokraták helyi kiskirályait, választottjait. Az általa a háttérből vezetett Olt megye rengeteg pénzt kapott Shhaideh minisztériumától: az idei év januárja és júniusa huszonegyszer többet, mint például a liberális Marian Petrache által vezetett Ilfov megye.

Paul Stănescu családja teljesen behálózt az államapparátust. A 2016-os választások alkalmával Olt megyei szenátornak választották. Így ő lett a Stănescu család második honatyája, miután testvére, Alexandru Stănescu immár második mandátumát tölti a román törvényhozásban.

Paul Stănescu apja, Constantin Stănescu szülőfalujának, Vișina településnek a polgármestere volt egészen tavalyig, 75 éves korában köszönt el tisztségétől. Felesége, Marieta Stănescu az oktatási minisztérium tanácsosaként ténykedett, a Stănescu család nászasszonyát pedig – aki nem érte el az iskolaigazgatói beosztáshoz szükséges pontszámot – tanfelügyelővé nevezte ki.

Az új miniszterelnök-helyettes alapfoglalkozására nézve agronómus, a craiovai egyetem agronómiai karán végzett, tanulmányait az 1978-1982-es időszakban folytatta. 2005-ben a gazdasági minisztérium által szervezett gazdasági menedzsment tanfolyamon vett részt, 2005-2006-ban további tanfolyamokat végzett Franciaországban és Olaszországban.

Az egyetem elvégzése után 1987-ig a caracali konzervgyárat vezette, 1988 és 1991 között a studinai állami gazdaság igazgatója volt, 1992 és 2008 között pedig a vișinai Agromec vállalat igazgatójaként ténykedett.

2008-2012 között az Olt megyei tanács elnöke volt, 2010-től kezdve vezette egészen tavalyig a szociáldemokraták Olt megyei szervezetét, tisztségébe 2013-ban és 2015-ben újraválasztották. A szenátusban a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és falufejlesztési valamint emberjogi szakbizottságának tagja.

2015 szeptemberében neve gyanúsítottként szerepelt Darius Vâlcov korrupciós dossziéjában, azzal gyanúsították, hogy több társával egyetemben illegálisan juttatott pénzt az időközben megszűnt FC Olt labdarúgó csapatának. Ezt a számvevőszék több jelentésében is tanúsította.  

Paul Stănescu vagyonnyilatkozata alapján a megyei tanácselnökök között az ötödik helyet foglalja el vagyona szempontjából. Legutóbbi nyilatkozatában három mezőgazdasági földterület, egy craiovai és egy közel 300 négyzetméteren elterülő vișinai házzal rendelkezik. Fia a család virágzó, az ország egész déli részében ismert mezőgazdasági vállalatát vezeti.

Utca viseli a nevét

Felix Stroét közlekedési tárcavezetőnek javasolt pártja. A politikus 1955. december 25-én született a Buzău megyei Valea Teancului helységben. A buzăui líceumban érettségizett, majd a konstancai Mircea cel Bătrân hajózási akadémián évfolyamelsőként végzett. Tanulmányait a bukaresti Katonai Akadémia vezérkari tisztképző fakultásán folytatta, de idegenforgalmi menedzseri tanfolyamot is elvégzett.

1978-1981 között a haditengerészet aktív tisztje volt, öt éven át hadihajók parancsnokaként is ténykedett. 2000 és 2003 között Konstanca alpolgármestere volt. Nős, két gyermek apja. Neve szintén ott szerel Cătălin Voicu bűnvádi dossziéjában, 2010-ben a korrupcióellenes ügyészség is kihallgatta.

Ugyanakkor 2015-ben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség összeférhetetlennek minősítette, mivel egyidőben töltötte be a helyi tanácsos és egy vállalat vezérigazgatói tisztségét. Felix Stroe fellebbezett, első fokon nyert, de a per folytatódik.

1991 és 2000 között egyébként a magánszektorban dolgozott, részvényese, társult tagja, ügykezelője volt elsősorban turisztikai, kereskedelmi, ipari termelést folytató, élelmiszeripari és szolgáltatási cégeknek.

A sajtóban az a hír is megjelent, hogy a kémelhárítás tisztjeként is dolgozott, amit Felix Stroe tagad, azt is hozzátéve, hogy szekus ügynök sem volt. Ennek viszont ellentmond a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács dokumentuma, amely szerint még líceumi diák korában Dan fedőnéven beszervezte őt a Securitate. Feladata az volt, hogy rendszeresen jelentsen kollégáiról.

Miután Nicușor Constantinescu és Radu Mazăre korrupció miatt kiszorult a Konstanca megyei politikai életéből, Felix Stroe lett a megye mindenható kiskirálya. A Konstanca megyei Cumpâna községben utca viseli a nevét, amiért – közpénzből – bevezette a vizet és a csatornázást. Igaz, a település polgármestere Felix Stroe kebelbarátjának számít.

Nica már volt miniszter

Marius Nica az európai alapokkal foglalkozó tárcát vezetné. A Ponta-kormány idején, 2015 márciusa és novembere között már betöltötte ezt a tisztséget, 2016-ban pedig a tárca főtitkára volt. Ő a most búcsúzó miniszter, Rovana Plumb embere, akit tanácsosként, kabinetfőnökként, államtitkárként végigkövetett politikai pályáján.

1980 novemberében született a Brassó megyei Barcaszentpéteren. A bukaresti Hírszerzési Akadémián végzett 2003-ban, az Országos Politikai és Közigazgatási Iskolában szerzett mesterfokú képzést, dolgozott a védelmi minisztériumban is. 2007 és 2009 között elvégezte a Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémia német nyelven folytatott üzletkötési karát.








EZT OLVASTA MÁR?

X