Európa Tanács: jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség Európában


-A A+

Az európai országokban jelentős elmaradások mutatkoznak a nemek közötti egyenlőtlenség csökkentése terén elért eredményekben az állami döntéshozatali szinteken - közölte az Európa Tanács nemek közötti egyenlőségért felelős bizottsága kedden.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot tömörítő, páneurópai szervezet jelentésében aláhúzta, tagországai közül mindössze kettőnek - Finnországnak és Svédországnak - sikerült elérnie azt a korábban meghatározott célt, hogy politikai és döntéshozatali állami intézményeikben a nők aránya legalább 40 százalékot érjen el. A jelentés szerint 2016-ban ez az arány Európában mindössze 25 százalék volt.

A tagországok parlamentjeiben dolgozók között a nők átlagos aránya 35,8 százalék volt, a választott képviselők között pedig pedig 23,9 százalék. A női állam- illetve kormányfők, valamint az önkormányzati vezetők között a nők átlagos aránya Európa-szerte nem érte el a 17 százalékot sem. A nők aránya a tagállamok legfelsőbb bíróságain 33 százalék, a bírói testületekben 28, az alkotmánybíróságokon 26 százalék.

A nagyköveti posztokra kinevezett nők aránya Európában 13 százalék volt. Ez a pozíció bizonyult a nemek megoszlása szerint a legkevesbé kiegyensúlyozottnak 2016-ban - emelték ki a jelentéstevők.

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára hangsúlyozta, Európa még nagyon távol áll attól, hogy megvalósítsa a tanács nemek közötti egyenlőséget célzó tervét. Arra szólította fel az Európa Tanács tagországait, hogy tegyenek még többet annak érdekében, hogy a döntéshozatali rendszereikben előrelépés történjen a nemek közötti egyenlőség terén és segítsék, hogy az élet minden területén megvalósuljon a nemek közötti egyenlőség elve.








EZT OLVASTA MÁR?

X