Diktátorhoz méltóan rengeteg ideig, közel negyven évig volt Robert Mugabe elnök Zimbabwe vezetője. Az afrikai ország életében az elmúlt napok fontos változást jelentenek, hiszen gyakorlatilag véget ért a világ legidősebb államfőjének uralkodása.

De ki is Robert Mugabe és miért fontos az, hogy búcsút vesznek tőle Zimbabwében? Az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt egy hét történéseit és a 93 éves diktátor életrajzát.

Egy hatalomátvétel, két potenciális „trónörökös”

A zimbabwei hadsereg múlt szerdán jelentette be, hogy átvették a hatalmat az országban. A katonai vezetők tagadták, hogy Mugabe elnök ellen szervezkedtek volna, az elfoglalt állami tévében azt közölték, hogy a vezető köreiben levő bűnözők ellen léptek fel. Az államfőt házi őrizetbe helyezte, utóbb pedig szabadon engedte a hadsereg.

A hatalomátvételt sokak szerint az váltotta ki, hogy a Mugabe menesztette a feleségével összekülönböző alelnököt, Emmerson Mnangagwát. Utóbbit összeesküvéssel vádolták meg emiatt, és külföldre menekült. Az alelnök esélyes utódnak számított a 93 éves államfő elmozdítása esetén, azonban a diktátor felesége, a negyven évvel fiatalabb Grace Mugabe is erre a tisztségre pályázott. Ennek fényében sejthető, hogy a hadsereg saját korábbi bajtársa, Mugabe ellen fordult a nő miatt, akinek az önkényes természete és luxusimádata ellenszenves volt számukra. Egyes hírek arról szólnak, hogy Grace Mugabe is külföldre menekült.

A ragaszkodó diktátor

A hétvégén tüntetés zajlott az ország fővárosában, több százezren követelték az elnök lemondását. Énekkel, tánccal, a katonák ölelgetésével, a róla készült fotók összetépésével fejezték ki az örömüket, hogy minden bizonnyal vége a négy évtizedes uralkodásnak. A befolyásos Háborús Veteránok Szövetsége és a hatalmon lévő párt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) is megvonta bizalmát az elnöktől, utóbbiak megfosztották őt pártvezetői tisztségétől.

Mugabe azonban ragaszkodik a hatalomhoz: vasárnap esti televíziós beszédében nem jelentette be a lemondását, sőt közölte, hogy a decemberi pártkongresszus levezető elnöke marad. Korábban úgy hírlett, beleegyezett a lemondásába. A kormánypárt kedden terjeszt be indítványt az államfő elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására. A legfőbb vád Mugabe ellen, hogy engedte a feleségének kormányzati hatáskörök bitorlását, illetve, hogy túlságosan idős már, segítség nélkül nem is tud járni.

Tanulni, tanulni, tanulni

Ahogyan az többször is előfordult a történelem során, az 1924-ben, Dél-Rhodéziában (ma Zimbabwe) született Robert Mugabe is ünnepelt hősként vonult be az országa életébe, és gyűlölt diktátorként távozik onnan. 1980-tól volt Zimbabwe miniszterelnöke, 1987-től elnöke is, a többszörös visszaválasztása mögött azonban minden jel szerint piszkos eszközök használata áll.

1963-ban ő alapította meg a mai kormánypártot, amelynek fő célja a brit gyarmatosítókkal való szembenállás volt. Gyerekként személyesen is tapasztalhatta, hogy mit jelent a fehérek hatalma Afrikában: bár ő jó oktatást kapott, a gyarmatosítók elnyomták a bennszülötteket, korlátozták az oktatási és munkalehetőségeket.

Katolikusnak keresztelték, jezsuitának tanították. Apja egy jezsuita misszióban tűnt el örökre, tanárként dolgozó anyja négy gyereket nevelt egyedül, így a fiatal Robert különböző munkák elvállalásával segítette őt. Még gyerekkorában ismerkedett meg az ír jezsuita atyával, O’Heával, aki az emberek egyenlőségére és képességeik kiteljesítésének fontosságára tanította őt.

Mugabe továbbtanult, 1951-ben diplomázott történelemből Dél-Afrikában, 1953-ban pedig megkapta tanári diplomáját is. 1955-ben Észak-Rhodéziába költözött, ez a mai Zambia.  Miközben tanított, közgazdaságot tanult a Londoni Egyetem levelező tagozatán. Már Ghánában élt, amikor 1958-ban megkapta a közgazdasági diplomáját is. Ekkor ismerte meg első feleségét, Sarah Heyfront, és ekkor vallotta magát marxistának is, támogatva a ghánai kormányt az egyenlő oktatáshoz való jog megadásában.

Első lépések a politikában

1960-ban tért vissza szülővárosába, ahol azt tapasztalta, hogy több tízezer fekete családot költöztettek el erőszakosan, a fehér lakosság aránya pedig megugrott. A gyarmati kormány tagadta a fekete többség uralkodását, erőszakos tüntetések robbantak ki. Mugabe elvállalta, hogy felszólal egy tüntetésen, amelyen a ghánai marxista vezetés kivívott függetlenségéről beszélt.

Hetekkel később a Nemzeti Demokratikus Párt titkára lett. Hamarosan megszervezett egy fiatalokból álló militáns szövetséget, akiknek a rhodéziai fekete függetlenség eszméjének terjesztése volt a feladatuk. Bár a kormány betiltotta a pártot 1961-ben, ennek romjain egy mozgalom kezdett el építkezni. A  mozgalom 450 ezres támogatói tömeggel bírt, és vezetője, Joshua Nkomo az ENSZ-ben követelte, hogy Nagy-Britannia függessze fel alkotmányát és ismerje el a feketék többségi hatalmát.

Mugabe azonban türelmetlen volt, és 1961. áprilisában már egy gerillaháború indításáról beszélt. Két évvel később alapította meg a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetségét, Tanzániában. Bebörtönözték, és csak 1974-ben szabadult az akkori miniszterelnök, Ian Smith parancsára. Smith látta, hogy Nagy-Britannia támogatja az afrikai gyarmatok függetlenedését, így ő maga függetlenné nyilvánította – saját kormányát a britektől. Válaszul az ENSZ rá is kiterjesztette a szankciókat.

Az ígéret szerint Mugabe egy Észak-Rhodéziai konferenciára ment volna, ő azonban visszaszökött Dél-Rhodéziába és összeállított egy gerillacsapatot. Éveken át harcoltak, Smith pedig hiába akart egyezséget kötni Mugabéval, utóbbi nem engedett. Végül megállapodtak abban, hogy Smith átadja hatalmát a feketéknek, akik garantálják a fehérek biztonságát.

Kétarcú függetlenség

1980-ban többségi kormány alakult és megszületett a független Zimbabwe. Az akkor miniszterelnök Mugabe 1987-re megszerezte az elnöki széket is, és nekifogott az egypárti diktatúra kiépítésének. Marxista nézeteit hátrahagyva saját híveit komoly anyagi juttatásokkal díjazta, míg a feketék többsége szegénységben maradt. Mugabe továbbra is saját híveit támogatta, akik között szétosztotta a fehér telepesek földjeit, a feudalizmus mintájára.

1989-ben az ötéves gazdasági terv elhozta az árliberalizáció korát a gazdáknak, ebben az időszakban némi javulás volt tapasztalható a mezőgazdaság, bányászat és ipar területén. Ekkor sikerült kórházakat és iskolákat építeni a feketék számára. Ekkor hunyt el első felesége is, Mugabe pedig elvette szeretőjét, Grace-t – aki most minden jel szerint a hatalomra pályázik.

1996-ra többen is nehezményezték, hogy Mugabe kárpótolta a földjeiktől megfosztott gyarmatosító fehéreket, ő azonban fenntartotta, hogy csak így emelhette fel a feketéket. Elégedetlenek voltak az egypárti rendszer kiépítésével és az inflációval is, miközben az ország vezetői saját bérüket növelték.

1998-ban arra kért más országokat, hogy anyagi támogatást juttassanak Zimbabwenek a földelosztásra, ez azonban elmaradt, mert cserébe az elszegényedett vidéki gazdaság felemelését kérték volna. 2000-ben alkotmánymódosítással akarta rávenni a briteket, hogy kárpótolják a feketéket az eltulajdonított földekért, és amennyiben ez elmarad, elveszi a brit földeket.

2002-ben ismét ő nyert, a választási csalás gyanúja miatt ekkor az Európai Unió fegyverembargóval és szankciókkal válaszolt. Ekkor már majdnem romokban hevert Zimbabwe gazdasága, emellett az AIDS, az éhínség, az ország adósságai tovább rontották a helyzetet. Mugabe pedig megnyerte a 2005-ös parlamenti választásokat is – erőszak és korrupció segítségével.

Egy elmaradt puccs

A helyzet három évvel később látszott megváltozni: ekkor a Mozgalom a Demokratikus Változásért jelöltje, Morgan Tsvangirai győzött Mugabéval szemben, aki egy új választást írt ki néhány hónappal későbbre. Eközben az ellenzéki erőket üldözték, meggyilkolták. Kijelentette, hogy amíg ő él, Tsvangirai nem fog uralkodni Zimbabwéban. Tsvangirai lemondott az indulásáról.

Mugabe elmozdításáról már 2010-ben beszéltek. Egyes hírek szerint ugyanis prosztatarákkal küzdött, a várt halála a hadsereg puccsát hozhatta volna el, illetve véres összetűzéseket a párton belül.

Az elmúlt évek sem teltek másként: személyes hatalmát építette, politikai ellenfeleit ellehetetlenítve. 2013-ban újra győzött a vele szemben újra induló Tsvangirai-jal szemben, aki szerint az eredmény nem tükrözte a nép akaratát. Kevéssel Mugabe győzelme előtt a The New York Times újságírója arra kérdezett rá, hogy 2018-ban fog-e indulni a választásokon – Mugabe visszakérdezett: „miért akarja tudni a titkaim?”

Akárhogy is gondolta akkor Mugabe, minden jel szerint vége a 37 éves pályafutásának. Ünnepelt felszabadítóból lett zsarnok, elfelejtve a fiatalkorában tanultakat, a szegények, elesettek segítségének eszméjét. Zimbabwe viszont nem felejthet, és hamarosan döntenie kell, hogy milyen úton indul tovább.