A metrókocsiba beszállva azt tapasztalod, hogy szinte mindenki alsógatyában álldogál, és te számítasz kisebbségnek. Odalépsz egy mikrofonhoz egy téren és hirtelen újságírók hada tesz fel kérdéseket neked. A parkban sétálva azt látod, hogy emberek egyszerre mozdulnak, mintha vezényszóra tennék. A New York-i Improv Everywhere ilyen és hasonló szituációkat teremt nemcsak amerikai városokban, de számos helyen, így Romániában is. A 2001-től működő performansz csoport alapítójával, Charlie Toddal beszélgettünk el.

Amikor az Improv Everywhere videóit nézem, azt érzem, hogy a rögzített jelenetek valóban erősek, hiszen senki nincs szokva ezekhez a hétköznapokon. Mi ennek a magyarázata?

Köszönöm a megjegyzésed! Igen, azt hiszem, a projektjeink olyan környezetben működnek a leginkább, ahol senki nem számít hasonló alakításokra. Gyakran meghívnak minket művészeti találkozókra és utcafesztiválokra, hogy rendezzünk meg egy jelenetet, és ez valóban trükkös, mert a projektjeink nem igazán okoznak meglepetést, amikor más művészeti és kreatív akciókkal vagyunk körbevéve. Sokkal jobban működnek egy unalmas helyszínen. Ezért van, hogy amikor megkérnek minket arra, hogy csináljunk valamit egy zenefesztiválon, akkor az a kérésünk, hogy a mellékhelyiségek közelében szervezhessünk. (Az alábbi videón látható egy példa erre.)

Számos hasonló esemény történik világszerte. Meg tudna jelölni különbségeket, teszem azt, New York és Bukarest között egy „nadrág nélküli metrózás” akció közben?

Nem jártam még Romániában, tehát nincs tapasztalatom első kézből, de a tapasztalatom az, hogy hasonló reakciók születnek a világ minden pontján. Turnézunk például az Mp3 kísérletünkkel, elvittük több országba is, és az emberek hasonlóan reagáltak. Élvezet nézni a felvételeket és tapasztalni, hogy mennyi közös van bennünk.

Egyébként Romániában is megszerveztük ezt a projektet egy bukaresti fesztiválon, 2014-ben. Azt mondanám, hogy a nehézséget a változó helyi törvények adják. Moszkvában például meggyűlt a szervezők baja a nadrág nélküli metrózással.

Mit tanácsolnál azoknak, akik hasonló akciókat szeretnének szervezni a saját országukban. Milyen első lépéseket kell megtenniük ehhez?

Az első lépés az, hogy menj ki az utcára és próbálj ki valamit. Ne várj, amíg nagy tömeg gyűl köréd. Egyszerűen menj ki az utcára és valósíts meg szórakoztató projekteket és hagyd, hogy szervesen növekedjenek. Az Imprv Everywhere első évében soha nem volt tíz embernél több, aki dolgozott a projekteken.

Hogyan érdemes kezelni a csatlakozni akarókat, mi a teendő, ha furcsa szituációkba keveredünk?

Azt hiszem, hogy a legfontosabb szempont egy meglepetés megszervezésekor, hogy akit meglepünk, az épp úgy szórakozzzon, mint mi. Hogyha ezen aranyszabály szerint dolgozol, és valóban arra fókuszálsz, hogy csodálatos pillanatokat szerezz az emberek számára, akkor biztosan helyesen jársz el.

Egy TED-előadásban azt mondod, hogy az ilyen akciók megszervezésének egyik célja a játszás. Nekem például a szituacionisták jutnak eszembe, akik a város, a közös terek visszavételéről beszéltek sokat. Milyen egyéb jelentősége van számodra mindennek?

Nem tudok túlságosan sokat a szituacionistákról, és kissé zavarosnak is találtam a munkáikat, de igen, hogyha van bármilyen üzenete is annak, amit mi tezünk, az a kifejezés szabadsága a köztereken. Szeretjük megmutatni az embereknek, hogy kivihető a művészet és a komédia a közösségi térbe anélkül, hogy külön engedélyre volna szükség ehhez.

Címlapi illusztrációnk forrása: jukely.com