Nem mindenkinek szól a Tengerpart mindenkinek program


-A A+

Május 3-tól június 20-ig kedvezményes árakon lehet üdülni a román tengerparton. A Tengerpart mindenkinek program azonban nem mindenkinek szól: igen korlátozott számú turista veheti igénybe a megszokottnál olcsóbb szolgáltatásokat.

Egy romániai törvény értelmében a tengerparti szezon május elsején indul. Ekkor több tízezer turista tölti a „minivakációt” a tengerparton, amely két-három napon belül kiürül. A Román Idegenforgalmi Munkáltatók Föderációja által szervezett, Tengerpart mindenki számára programnak éppen az a célja, hogy árcsökkentésekkel május folyamán és június elején is turistákat vonzzon az üdülőkbe.

Olcsó, de fárasztó

Ez az egyetlen olyan szociális üdülési program, amelyet kizárólag az üzleti körök, pontosabban a romániai szállodaipari munkáltatók támogatnak. Az árak az elő- és utószezonban öt év óta nem változtak, jóllehet azok ez idő alatt a szolgáltatások 60 százalékkal drágultak. Így elő- illetve utószezonban az árak 70 százalékkal kisebbek, mint főszezonban.  A programba viszont kevés szálloda jelentkezett be, így a rendelkezésre álló helyek száma csupán 2200, öthetes előszezonnal számolva tehát 15 ezer turista veheti igénybe a program által nyújtott szolgáltatásokat.

A Tengerpart mindenki számára program május 14-én indult be és jelentős kedvezményeket nyújt az érdeklődőknek – a kiskeresetűeknek, a nyugdíjasoknak, azoknak, akik autó hiányában, vonattal, autóbusszal utaznak. Csakhogy a vonat tengerparti végállomása Konstancán van, az innen Mangaliába tartó autóbuszok, kisbuszok pedig nem érintik a többi tengerparti üdülőhelyet.

Aki tehát vonattal érkezik Konstancára, felszáll az autóbuszra, amely egyenesen Mangaliában teszi le, ahol aztán felszáll a mikrobuszra, és visszafelé haladva érheti el az általa kiválasztott üdülőhelyet: Jupitert, Neptunt vagy Olimpot. Idős embernek ez nem éppen kéjutazás, a várakozási időket is beszámítva szinte egész napot úton kell töltenie.

Ami a közszállítást illeti, az egyáltalán nem létezik olyan üdülőkben, mint Olimp, Venus, Jupiter, Cap Aurora, Neptun. Nyilvánvalóan ez is hozzájárul ahhoz, hogy ezeknek az üdülőknek a látogatottsága évről évre visszaesik.

1989 előtt ezekben az üdülőkben csuklós buszok közlekedtek Konstancától Mangaliáig, érintve a közbeeső összes többi üdülőt. Năvodari-on viszont, amelyet nemrégiben nyilvánítottak üdülőhellyé, és ahol számos szálláshely létesült ebből az alkalomból, két magáncég biztosítja a tömegközlekedést. Szintén magánvállalat biztosítja a közlekedést Mangália és Vama Veche, illetve Május 2 üdülő között – a cég azonban szüntelenül drágítja a jegyeket, utoljára idén februárban emelt árakat. A jegyek ára ezen a rövid távon ugyannyiba került, mint a jóval hosszabb Konstanca-Mangalia távon.

Árak a programban – és a valóságban

A Román Idegenforgalmi Munkáltatók Föderációja által közzétett „árlista” szerint a Tengerpart mindenki számára program ideje alatt egy hétnapos (hat éjszakás) tengerparti nyaralás – egycsillagos szállodában – fejenként mindössze 159 lejbe kerül, ami napi 26,5 lejt jelent. Ezt az árat pedig az olcsóságukról híres bulgáriai üdülők is megirigyelhetnék. A legtöbb szálloda viszont két-, három- vagy négycsillagos, ez az ár tehát csak a programban létezhet, a valóságban viszont elképzelhetetlen.

Viszonylag elfogadható színvonalú szállodában, a román tengerpart déli felében 179 lejből lehet megoldani a hat éjszakai szállást. Ebben a pénzben viszont – a szálláson kívül – nincs benne semmilyen szolgáltatás. Ha valaki reggelit is szeretne, akkor a legolcsóbb helyen is hat éjszakáért 269 lejt kell fizetnie, fejenként, természetesen. Ezzel a lehetőséggel Costinești, Olimp, Neptun, Jupiter, Cap Aurora, Venus, Saturn, Mangália, Május 2, Vama Veche üdülőhelyen élhet.

A tengerpart északi övezetében már nagyobb a drágaság. Hat éjszakáért – kizárólag a szállásért – legalább 235 lejt kell fizetni, reggelivel mindez már 315 lejbe kerül, kétcsillagos szállodában. Négycsillagos hotelben utóbbi szolgáltatás 485 lejbe, ötcsillagosban pedig 605 lejbe kerül.

Június 15-én kezdődik a főszezon

A június 15-étől kezdődő főidényben viszont egyetlen szálloda sem kínál szociális kedvezményeket vagy árleszállításokat, annál is inkább, mert a július 15. és augusztus 15. közötti időszakra már jó előre lefoglalják a helyeket. Ebben az időszakban Észak-Mamaia övezetében – pontosabban Mamaia és Năvodari között – például egy szoba éjszakánként 348 lejbe kerül. Villában egy szobáért, Mamaia körzetében 400 lejt kell fizetni, négycsillagos szállodában egy 100 négyzetméteres szobáért, öt személy után 4493 lejt, háromcsillagos szállodában pedig egy 250 négyzetméteres penthouse-ért viszont éjszakánként már 4000 lejt is elérik az árak.

A romániai tengerparti árakat feltérképezve egy bukaresti napilap felhívta az egyik legszebb görögországi sziget, Santorini szállodáit, ahol – lejbe átszámolva – 113 lejbe kerül a legolcsóbb szállodai hely, mint például Mamaián. Egy villában, kétágyas szobáért átszámolva 255 lejt, háromcsillagos szállodában pedig 480 lejt kell fizetni. Igaz a görög tengerparton a legdrágább szoba ára meghaladja a 16 ezer lejt.

Ibizához képest viszont Mamaia már igen olcsó üdülőhelynek számít. A spanyolországi üdülőben, főidényben ugyanis a legolcsóbb hely 487 lejbe kerül, egy duplaszoba ára pedig 8700 lej éjszakánként. 








EZT OLVASTA MÁR?

X