Argentínában az országot sújtó 2001-es gazdasági válság után vált meglehetősen népszerűvé a „visszafoglalt vállalkozások” mozgalma, amelynek célja a tulajdonosok által bezárt gyárak és más munkahelyek megmentése volt. A világ számos pontján létező, de különösen ebben a dél-amerikai országban népszerű módszerről írva érintetteket és szakértők is kérdeztünk.

Az alábbiakban egyrészt a Buenos Airesben működő Bauen Hotel munkatársaival váltott eszmecserénk olvasható, másrészt a Tiempo Argentino újság szövetkezetének vezetője által adott válaszok, de megkérdeztük Natalia Bauni szociológust is arról, hogy miként működnek ezeket a vállalkozások ma.

Egy elfoglalt hotel története

Buenos Airesben, a Callao sugárúton található a Bauen Hotel. Korábban állami finanszírozással épült, majd magánkézbe került, végül bezárták. Az ott dolgozók azonban nem hagyták magukat, és visszaszerezték a vállalatot – ma pedig ők maguk működtetik. Megkeresésünkre készségesen válaszoltak, és nemcsak a hotel történetéről beszéltek, hanem a jelenlegi körülményekről is.

„A Bauen Hotel története nem áll messze más vállalkozások, gyárak történetétől, mint például a Zanonétól – írták válaszukban (a gyárat FaSinPat (Fábrica Sin Patrones, Tulajdonosok Nélküli Gyár) néven ismerik ma, és a The Take című dokumentumfilmnek köszönhetően vált közismertté – a szerk.). – Nem csak a munkások küzdelme az épület elfoglalásáért és az önigazgatás hoz közel minket, hanem a sötét múlt is, amikor a gazdasági magánérdekek és a katonai diktatúra uralkodott.”

A Bauen Hotel 1987-ban épült a diktatúra alatt. Ezt követően került az államtól Marcello Yurkovich üzletember tulajdonába, aki jelenleg is birtokolja a Bauen Suite-ot. Ő a chilei Solaria csoportnak adta át a hotelt 12 millió pesóért (a mostani árfolyam szerint 500 ezer euróért). 2001 februárjában zárt be a szálloda, a dolgozók azonban két évvel később, 2003 márciusában úgy döntöttek, hogy átveszik a a vezetését és újraindítják a Visszaszerzett Vállalatok Országos Mozgalmának (Movimiento Nacional de Empresas Recuperadas) támogatásával.

Mára a B.A.U.E.N. működtetik a hotelt. A nevét meghagyták ugyan, de átértelmezték. Ma a Bauen azt jelenti: Buenos Aires Una Empresa Nacional, azaz Buenos Aires, Egy Államosított Vállalat. 30 dolgozóval indították újra a hotelt, mára 105 embernek adnak munkát. Azt szeretnék, ha a város vezetése nekik adná az épületet, mert jelenleg csak működtetik, de nem birtokolják azt – magyarázták a Maszolnak.

A működtetésről elmondták, gyűléseken döntenek a fontos kérdésekről, mindenkinek van egy szavazata, a többség dönt. Két dolgozó, Fabio és Horacio is üzent a magyar olvasóknak: mint mondták, ez a folyamat nagyszerű lehetőséget ad nekik az okulásra, hiszen korábban nem tudták, milyen az, amikor részt vehetnek a döntésekben. Ma a munkásjogok fontos értéknek számítanak, a béreket pedig ha nem egy egyformán, de méltányosan osztják szét. Erről az elvről egyébként szintén ők maguk döntöttek egy gyűlésen, és hatalmas vitát generált a kérdés – tudtuk meg.

Diego Ruarte, a hotelt működtető csoport alapítója és a kooperatíva első elnökének fia elmondta: fontos számukra, hogy láthatóvá tegyék a sajtóban a küzdelmüket, mert a jövőjük bizonytalan, és meg kell küzdeniük nemcsak az őket kilakoltatni akaró rendőrséggel, hanem a korábbi tulajdonos által fizetett emberekkel és néhány szervezettel is.

A saját kézbe vett szerkesztőség

A Tiempo Argentino újság az argentin fővárosban működik. Hasonlóan a hotel történetéhez, ők is átélték a vállalat bezárását, és nem nézték ezt tétlenül. Javier Borellivel, a szövetkezet elnökével beszélgetve a történet részleteibe nyertünk betekintést.

Borelli elmondta, 2016 februárjának egyik éjszakáján foglalták el a szerkesztőséget, miután megtudták: a nyomtatott lap annak ellenére nem jelenik meg, hogy ők beküldték a nyomdába. Ez már két hónappal azután történt, hogy a lap tulajdonosa elmulasztotta kifizetni a béreket. „Majdnem 70 napon át ott maradtunk, hogy tiltakozzunk, zenefesztiválokat szerveztünk, rádióműsorokat készítettünk, hogy közzétegyük, amit a tulajdonos tett a lappal, és hogy pénzt gyűjtsünk a legrosszabbul érintett munkatársaink számára” – mesélte. Ez idő alatt külön honlapon tették közzé az információkat a fennálló konfliktusról, és eközben híreket is írtak ide, „független hangnemben”.

„Ezt nagyon értékelték az olvasók, és egyre nőtt az érdeklődés a közösségi hálókon. Ezt figyelembe véve találkoztunk a Gráfica Patricios dolgozóival, akik szintén visszaszerzett vállalatként működnek. 30 ezer példányt adtunk el egy tömegdemonstráción, ezzel a bevétellel pedig megalapítottuk a szövetkezetünket, amely minden vasárnap kiadja a nyomtatott lapunkat. és hétfőtől vasárnapig a digitális verziót” – részletezte Borelli.

Beszámolója szerint ugyanúgy dolgoznak, mint korábban, de most már senki nem mondja meg nekik, hogy miről írhatnak. Nem egy korporáció határozza meg a lap tartalmát, hanem saját értékeik, az emberi jogokra, a munkásjogokra, a nemi egyenlőségre és a demokráciára fektetnek hangsúlyt, minden egyéb előtt.

„Soha nem volt jobb az együttműködés az újságírók között, mert ma az a célunk, hogy a lehető legjobb lapot állítsuk elő, és nem csak egyes cikkek, hanem a projekt szintjén. Így aztán elérhetőségeket és forrásokat is megosztunk egymással éppen azért, hogy a legjobban dolgozzunk” – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy ma ők az egyetlen olyan újság, amelyik az elnök problémás ügyeivel foglalkozik, vagy például a Monsanto vállalat egészségre káros ténykedéseivel, egyéb környezetvédelmi kérdésekkel.

Beszámolt arról is: bevételeik 30 százaléka származik reklámokból, 70 százalék az olvasóktól – az utóbbiak az összeg felét a vasárnapi nyomtatott szám felvásárlásával állítják elő, másik fele pedig kisebb adományokból gyűl össze. Cserébe – bár ezt külön nem kéri senki – ingyenes jegyeket kínál fel a lap a támogatóinak különböző kulturális és egyéb tevékenységekre, de könyveket is adományoznak időnként. A cél, hogy még nagyobb arányban jelenleg meg az olvasói támogatás a lap büdzséjében.

Arról beszélgetve, hogy ez a modell hogyan szolgálna más szerkesztőségek számára, Javier Borelli úgy fogalmazott: minden eset más, és ami Argentínában működik, az nem biztos, hogy máshol is bejönne. „Fontos elmondani azt is, hogy mi semmi újat nem alkottunk. Mások inspiráltak minket, akik saját munkahelyük megtartásáért küzdöttek meg a múltban. Argentínában erős hagyománya van annak, hogy egy bezárt vállalatot újranyitnak a munkások. Tőlük tanultunk és az Eldiario.es spanyol laptól, akik szintén az olvasóiktól kapják a támogatást. A gazdasági modellt tőlük vettük át, és ezt bármely más lap is megteheti. Amióta 2016 áprilisában megalakult a kooperatívánk, három másik regionális lap zárt be és nyitott újra egy hasonló modellben” – magyarázta az argentin újságíró.

Történeti háttér, előnyök, hátrányok – szociológust kérdeztünk

Natalia Bauni argentin szociológust, a Visszafoglalt és Önigazgatású Vállalkozások Társadalmi Megfigyelőközpont (OSERA) munkatársát a fent olvasható közvetlen példák után a tágabb kontextusról kérdeztük.

Mi a visszafoglalt vállalkozások története Argentínában?

Az argentin történelem különböző pontjain gyakorlat volt a munkásosztály számára, hogy elfoglaltak gyárakat. Az ilyen jellegű küzdelmek a hatvanas évek végétől kezdődtek és a hetvenes évekig tartottak, nagyvállalatok munkásai kezdeményezésével, mint például a spanyol Córdoba város Fiat-gyárban. Hosszú időn át ellenálltak a termelés új ritmusának, a munkaintenzivitás növekedésének és az új termelési technológiáknak. Ez a fiatal proletariátus, akiknek stabil munkahelyeik és magas fizetéseik voltak, csírájaként jelent meg az osztályalapú szakszervezeti mozgalomnak, amely társadalmi kérdéssé válva már nemcsak szakszervezeti követeléseket fogalmazott meg, hanem alapvető politikai témaként is megjelent a porondon.

Az argentin munkásmozgalom olyan tapasztalatokból fejlődött ki, amelyek a termelés fölötti ellenőrzés módszereit próbálták megvalósítani – bár ez a jelenség soha nem érte el azt a nagyságrendet és konglomerátumi szintet, amellyel vállalatok és szolgáltató cégek bírnak, amelyek miatt 2001-től napjainkig létrejött a vállalkozások visszafoglalásának társadalmi mozgalma. Így ez a mozgalom nem természetes módon illeszkedik a szövetkezeti mozgalomba, mert bár van rá történelmi precedens, a kilencvenes években olyan szektorokat érintett, amelyek magas intenzitású munkát igényelnek – legyen szó élelmiszeriparról, italgyártásról, textiliparról vagy fafeldolgozásról. Paradox módon később ez megváltozott és korábban nem tapasztalt mértékben nőtt meg a nem túl dinamikus szektorban a szövetkezetek száma, legyen szó például biztonsági, takarítói szolgáltatásokról, lapterjesztésről.

A kilencvenes évek vége és a kétezres évek eleje között számos vállalkozást azért foglaltak vissza elsősorban, hogy megvédjék a munkaeszközeiket. Ezek a vállalatok mutatták meg leginkább a legdrámaibb szükséghelyzeteket, amikor a munkaeszközöket szisztematikusan tönkretétele forgott kockán, és a dolgozóknak meg kellett védeniük a munkahelyeiket.

A politikai lehetőségek struktúrája, a munkásmozgalom számára adott feltételek és források, a szakszervezeti vezetések és a munkások által alkalmazott offenzív stratégiák hasonlóak ahhoz, ami korábban jellemző volt a történelem során a munkásmozgalmakra. A gyárak megszerzésének és hasznosításának körülményei egy olyan strukturális síkban mozognak, amelyre nemcsak a munkanélküliség, az iparosodás, az állások bizonytalansága, hanem a társadalmi elszigeteltség, a szétaprózottság és a kirekesztettség is jellemző. A tüntetések egy szélesebb körű konfrontáció részei, amelynek kiindulópontja a kilencvenes évek, amikor a társadalmi szereplők és az érintett terek és területek folyamatosan fejlődtek és szélesedtek.

Egy 2002-es felmérés szerint a vállalkozások 46,7 százalékában foglalták el munkások a gyárakat, 24 százalékban azonban erőt kellett felmutatniuk a gyárak perifériáin, utcai táborokkal vagy útlezárásokkal. 26,7 százalékban közvetlen tárgyalásokat folytattak az előző tulajdonosokkal, elkerülve a nagy konfliktusokat. Ez az információ megengedi nekünk, hogy megértsük: a munkások elsődleges célja az volt, hogy megmentsék a vállalkozásokat és dolgozhassanak.

Melyek a visszafoglalások leglátványosabb hatásai?

Egy legutóbbi projektünkben visszafoglalt vállalkozások 15 év utáni pozitív hatásait figyeltük meg a fenntarthatóság és megerősödés tekintetében. Természetesen különböző eredményekre bukkantunk, és a jelenlegi gazdasági körülmények is negatívan hatottak – összetett helyzetről beszélhetünk most, mert jelentősen megnövekedett a közszolgáltatások aránya és az infláció, illetve liberalizálták az importot.

A következők a fontos hatások a munkások számára:

1. Szinte minden esetben a munkahelyek fenntartását észleltük, néhány esetben a munkahelyek száma nőtt – időnként még az indirekt munkahelyeké is (pl. biztonsági őr, könyvelő stb. – a szerk. megj.)
2. Azzal, hogy megváltozott a szervezési elv az önigazgatás irányába, leépítették a tőkés-munkás kapcsolat erőteljesen hierarchikus jellegét, az engedelmességre és alávetettségre épülő viszonyt, amely kis- és középvállalkozásokban a menedzsment egy „paternalista” torzulásában jelent meg. Ez a változás láthatóan elősegíti az irányításhoz szükséges tudás kollektív visszaszerzését, ahogyan egy demokratikus döntéshozatali mechanizmust is a vállalkozáson belül. Tulajdonképpen minden vizsgált vállalkozásnál életbe lépett a gyűlésekre épülő döntéshozatali mód: a döntéseket igazgatótanácsok hozzák meg, amelyeket közvetlenül szavaznak meg a minden munkást tömörítő gyűlésekben.
3. Újraértelmezték a méltányos munkabérek újraosztását is. A munkásszövetkezetekben nem létezik értéktöbblet, így tehát a munkások magasabb bevételekhez jutnak. A többlet szétosztását a munkások határozzák meg: több modell is létrejött, vannak, akik egyformán osztják szét ezt az összeget, mások figyelembe veszik a képesítéseket vagy szükségleteket, vagy akár az elkötelezettséget.
4. A munkások megtanulták, hogy miként kell véghezvinni igazgatási feladatokat, szervezési kérdéseket – amelyektől korábban el voltak tiltva. Azt bizonyították be, hogy nincs szükség bizonyos iskolázottságra ahhoz, hogy hatékonyan működtessenek vállalkozásokat.
5. Bizonyos esetekben lazítottak a munkaritmuson, lehet teázni munka közben, zenét hallgatni, ami korábban nem volt elfogadott. Minden visszafoglalt vállalkozásban feltételezett persze, hogy odafigyelnek az idők betartására, a hiányzásokra, a ritmusra a munkások. Azt gondolom, hogy mindez hozzájárul a boldogsághoz, persze mindenhol vannak feszültségek és konfliktusok. Az a tény, hogy ők maguk határozhatják meg saját munkamódszereiket, javít a munkakörülményeken és a környezeten, amelyben dolgoznak. Észlelhető ugyanakkor egy sor olyan új munkaszabályozási mechanizmus, amely új szabályokat hoz be – ez egyfelől a tőke munkallenőrzési mechanizmusainak kedvez, de több lehetőség is nyílik a munkások számára – nemcsak azért, mert ők maguk dönthetnek, hanem mert több lehetőségük van az önvédelemre, beszélgetésekre, újraértékelésekre, segítségre. A hierarchia laposabbá válik, kevesebb a felügyelet és eltűnnek a vezetői rétegek. Az első konfliktusokat követően elhagyták a gyárakat ezek a személyek, idővel pedig a dolgozók töltötték be az adminisztratív helyeket, és azokat a köztes szintű állásokat, ahol a különböző területekért kell felelősséget vállalni.

Nagyjából hány visszafoglalt vállalkozás van ma Argentínában és hány az, amely végül nem volt sikeres vagy visszakerült korábbi helyzetébe?

Nagyjából 370 ilyen vállalkozásról beszélhetünk. A kérdés második részének több oldala van, és meglehetősen bonyolult jelenségről van szó. A visszafoglalt vállalkozások jogi folyamata összetett: néhányan csődeljárási folyamatban vannak, sokan pedig kártérítésekkel oldották meg a helyzetet, például korábbi tulajdonosok adósságait törlesztették munkásokkal vagy bankokkal, más piaci szereplőkkel szemben.

Azt nyilatkozta egy cikkben, hogy a szövetkezeti rendszer mindössze egy jogi megoldás a munkahelyek védelmére. Ugyanakkor arról is lehet olvasni, hogy korábbi tulajdonosok megpróbálták visszafoglalni ezeket a vállalkozásokat. Mennyire legális tehát egy vállalkozás elfoglalása?

Ebben a mondatban azt akartam kihangsúlyozni, hogy nem helyes Argentínában egy forradalmi folyamatra gondolni a gyárfoglalások miatt. A mozgalom egy válasz volt a cégbezárásokra és biztonságot nyújtott a munkanélküliséggel szemben, akik nem számíthattak megfelelő kártérítésekre. A szövetkezeti forma megoldást kínált, de más lehetőségek is rendelkezésre álltak. Amikor azonban a munkások rájöttek, hogy ez a forma olyan lehetőségeket nyújt, mint a horizontális részvétel, a gyülekezési lehetőségek és demokrácia, akkor erre esett választásuk. Azt is jeleztem ezzel a mondattal, hogy a munkás-identitás fontosabb volt, mint a szövetkezeti.

Címlapi illusztrációnk forrása: workerscontrol.net