Levélben fordult Tamás Gáspár Miklós a szerb miniszterelnökhöz a vajdasági magyarok sűrűsödő bántalmazásával kapcsolatban. A kolozsvári származású filozófus, közíró a „szerb nép őszinte barátjaként" fogalmazta meg Ivica Dačićnak szánt mondanivalóját.

„Az egész téma roppantul egyhangú. Beverik emberek orrát, mert olyan népcsoporthoz tartoznak, amely a többség szenvedelmesebb elemei számára népszerűtlen, szokatlan vagy ellenszenves. A vérző orr fáj, a megaláztatás traumatikus. Az érzés, hogy bánthatják az embert csupán amiatt, mert az anyanyelvén beszél, félelmetes. És a félelem megbetegít. Ez a világ rendje – mondhatná valaki unottan, de remélem, hogy ön nem így gondolja" – írja elöljáróban TGM.

A filozófus emlékezteti a miniszterelnököt arra, hogy az az erős állam, amely egyrészt hiánytalanul érvényt tud szerezni a hatályos törvényeknek az állam fönnhatósága alá tartozó egész területen, másrészt az illegitim kényszertől (szélsőséges esetben: erőszaktól) meg tudja védeni valaminő okból fenyegetett állampolgárait. Majd felidézi: Magyarországon az állam képtelen megakadályozni, hogy már betiltott fasiszta, paramilitáris rohamosztagok masírozzanak cigányfalvakban és cigánynegyedekben.

„Szerbiában, kedves miniszterelnök úr (...) a szerb állam láthatólag nem képes elejét venni a temerini, óbecsei, szabadkai és újvidéki magyarellenes incidenseknek. Azon kívül, hogy ön kíméletlenül rendet csinál – úgy is mint belügyminiszter – a helyi rendőrségen, és eléri, együttműködve a vajdasági tartományi kormányzattal, hogy ez a rendőrség betartsa és betartassa a törvényt, és – az állam más szerveivel együtt – eleget tegyen Szerbia nemzetközi kötelezettségeinek, arra lenne szükség, hogy ön ellátogasson mondjuk Temerinbe, találkozzék az ottani magyarokkal, kifejezze részvétét, és közölje: a vajdasági magyarok a szerb haza egyenrangú és szeretett polgárai, s azt, hogy önnel gyűlik meg a baja annak, aki magyar nemzetiségű, törvénytisztelő szerb állampolgárokra meri emelni a kezét. Nem elegendő, ha általánosságban elítéljük az erőszakot akárkivel szemben, vagy ha a közbiztonságról rebegünk ájtatos szentenciákat" – írja TGM:

Levelében a filozófus a szerb civil társadalomhoz, a szerb értelmiséghez és a szerb sajtóhoz is fordul. „Önöknek nem azért kell a bántalmazott vajdasági magyarok védelmére kelniük, mert így javíthatják Szerbia nemzetközi megítélését – erre rajtunk kívül amúgy se fog figyelni senki – , hanem azért, mert ez erkölcsileg így helyes. A sebek akkor fognak begyógyulni, ha önök megmutatják, hogy a politikai közösséget (a nemzetet), amelyhez önök tartoznak, nem az etnikai önzés, hanem a társadalmi igazságosság és jogegyenlőség univerzalista éthosza tartja össze. Ha senkit nem szabad bántani azért, mert az, aki" – írja.

TGM úgy véli: a szerb kormányfő, megteheti, hogy nem segít ebben az ügyben ám akkor szerinte Szerbia gyönge marad. „Gyönge ország, amely a saját lakosait nem tudja vagy nem akarja megvédeni. Ha nem teszi meg, akkor ön nem jó hazafi. Mindannyiunk érdeke, hogy cselekedjék" – zárul a levél.

(A filozófus írását a Transindexen kívül közölte a budapesti Népszabadság, az újvidéki-szabadkai Magyar Szó és a belgrádi Peščanik is).