Ingyen utazhatnak Apahidára és Szászfenesre a kolozsvári közszállítási vállalat járataival a városi bérletekkel rendelkező nyugdíjas utasok. Szeptemberig ötvenhétezer nyugdíjas számára lesz ingyenes a Kolozsvár keleti, illetve nyugati határainál fekvő községekbe való eljutás. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a sajtónak elmondta, még folynak a tárgyalások a metropolisz övezetben található más települések polgármestereivel a nyugdíjasok utaztatásáról.
Szerda este a Kultúrpalota nagytermében ünnepi műsorral vette kezdetét a Vásárhelyi Forgatag. A politikusok köszöntőbeszédeit a Maros Művészegyüttes erre az alkalomra összeállított műsora követte. A rendezvények csütörtökön folytatódnak tematikus városnéző sétával, a Tékaforgatag megnyitójával, Vásári Forgataggal, este pedig Haumann Péter lép színpadra - Erdélyben először.
Disznóságnak nevezte szerdai sajtótájékoztatóján az RMDSZ két Szatmár megyei politikusa, Kereskényi Gábor képviselő és Pataki Csaba a helyi választottak pártváltását ideglenesen engedélyező sürgőségi rendeletet, amelyet csütörtöki ülésén készül elfogadni a kormány.
A 90-es évek családi filmjeinek koronázatlan királya betöltötte a 34. életévét, és ez már csak azért is nagy szó, mert Macaulay Culkin az elmúlt évtizedekben nem vetette meg a drogokat, amiktől pár éve még igencsak rosszul nézett ki. Mostanában összeszedte magát.
A Bajnokok Ligája playoffkörének visszavágóján a bolgár Ludogorec drámai küzdelemben, tizenegyespárbajban 7-6-ra legyőzte a román bajnok Bukaresti Steauát, így 32. csapatként feljutott a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára.
Alejandro González Inárritu mexikói rendező Birdman című filmjének díszbemutatójával megnyílt szerda este a 71. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.
A kameruni hadsereg az országba betörő BokoHaram nigériai terrorszervezet közel harminc tagjával végzett az utóbbi napokban.
Október 13-áig zárva maradnak a nigériai iskolák a kormány döntése értelmében. Az oktatásügyi miniszter azért döntött így, mert az iskolák személyzetét az ebola elleni harcra akarják felkészíteni, így nem lesz idejük a gyerekek oktatására.
Izraelben él öt éve, ahová azért ment ki, mert „mindig odavágyott”. Szereti az országot, még akkor is, ha időről időre megszólal a közelgő bombázást jelző sziréna, és olyankor menekülni kell a lakásból. A marosvásárhelyi Antal Enikőt a szerdai tűzszünet előtt kérdeztük a mindennapjairól.
Vasárnap este tűnt el a Maros-híd környékén Bársony Norbert Ronald. Az idén érettségizett fiatalember a Jazz&Blues Clubból tartott hazafelé barátjával, akitől jó hangulatban vált el.
Novoazovszk városa közelében hét települést hajtottak uralmuk alá Oroszországból behatolt katonák – közölte egy ukrán biztonsági szóvivő.
A magyar úszónő a 200 méteres vegyesúszás döntőjét nyerte világrekorddal, a rövidpályás úszó világkupa-sorozat nyitóállomásán.
A női jelöltek hiánya miatt veszélybe kerülhet a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság európai parlamenti támogatása.
Október 9-19. között szervezik meg ötödik alkalommal a Székelyföld Napokat, ezúttal nem csupán Kovászna és Hargita, hanem Maros megyében is.
Felavatták a moldovai Ungheni és a romániai Iași között épült gázvezetéket szerdán, a Moldovai Köztársaság függetlenségi nyilatkozatának ünnepén - közölte a Mediafax hírügynökség.
A Gój Motoros Egyesület két tagja helyez el szerda délután koszorúkat a kézdiszenléleki baleset helyszínén. „Mi nem erődemonstrációra készülünk. Nem lóerővel kell jönni, hanem ésszel” – mondta a maszol.ro-nak elnökük, Mészáros Imre.
A Gój Motoros Egyesület anyagi támogatásával kopjafát emelnek a Kézdiszentléleken augusztus 10-én elhunyt motoros, Sebestyén Attila emlékére.
Vannak számunkra kapaszkodók. Biztosak vagyunk abban, hogy Wass Albert akkora író pontosan, amekkorának gondoljuk. Horthy annyira bölcs kormányzó volt, amennyire annak hisszük.
Maradt még annyi eszük, hogy Washington államban vermelték el magukat, hiszen ott nem feltűnő, ha egy paranoid milliomos atombunkert kapartat a föld alá. Itthon a munkások elpletykálták volna.