Végeztek a Boko Haram csaknem harminc tagjával


-A A+

A kameruni hadsereg az országba betörő Boko Haram nigériai terrorszervezet közel harminc tagjával végzett az utóbbi napokban - közölte szerdán a kameruni közszolgálati rádió. A CRTV rádió tájékoztatása szerint a szélsőséges iszlamista szervezet huszonhét tagja vesztette életét a biztonsági erők hétfői és keddi rajtaütéseiben az ország északi részében fekvő Fotokol közelében. A hadsereg veszteségei egyelőre nem ismertek.

A Boko Haram harcosai néhány nappal ezelőtt törtek be Kamerunba, miután megtámadtak egy katonai támaszpontot Észak-Nigériában és a nigériai hadsereg közel ötszáz katonáját zavarták át a szomszédos ország területére. Abubakar Sekau, a terrorszervezet vezetője hétfőn iszlám államot kiáltott ki a csoport által elfoglalt északkelet-nigériai területeken.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló BokoHaram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta.

A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.








EZT OLVASTA MÁR?

X