Székelyföldet is érintő ellenőrző akciót indítottak a hatóságok a fakitermeléssel kapcsolatos visszaélések felszámolására. A vizsgálatok Hargita és Kovászna mellett további kilenc megyére terjednek ki – tájékoztatott a rendőrség.
Hosszabb távú, 6-9 hónapos stratégiát fogadott el pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyugat-afrikai Ebola-járvány megfékezésére. A szervezet munkatársai nem számítanak rá, hogy még idén sikerül megállítani a vírus terjedését.
Szombaton kezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampánya Magyarországon.
Ötvenedik születésnapját ünnepli szombaton, augusztus 23-án a marosvásárhelyi állatkert. Ebből az alkalomból ezen a napon ingyenes a látogatás.
Nagyon sokan voltak kíváncsiak egy érdekes páros érdekes vállalkozására: Márkus Barbarossa János költő és hegedűkészítő mester főzött és beszélgetett Mircea Dinescu íróval, politikai élclap-, borászat- és poéntulajdonossal a Kolozsvári Magyar Napokon. Míg a balkáni birkatokány rotyogott, Dinescu a kése helyett a nyelvét köszörülte politikusainkon.
A jeges vízzel való leöntés és durvább formája, a jeges vízbe merülés úgynevezett hidegsokk hatást vált ki.
A német sajtó értesülései szerint havonta 300 eurónál kevesebb pénzből tartotta fenn magát.
Egyes értékelések szerint konkrét bizonyítékok is vannak arra, hogy az orosz hadsereg közvetlenül beavatkozik Ukrajnában.
Az elnök kiemelte, hogy Kijev minden vállalt kötelezettségét teljesítette.
Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára.
A Blikk szerint akár harmincan is beállhattak a szélsőségesek közé.
Gyártani és forgalmazni is tilos lesz az 1600 wattosnál nagyobb teljesítményű porszívót az Európai Unióban.
A második gép vasárnap érkezik Amszterdamból Kuala Lumpurba.
Több mint egy éve folyik a nyomozás az egykori megasztáros ügyében, a tét három év börtön is lehet.
Megtanult magyarul, és egy könyvet is írt Romániai magyar írók címmel; Kolozsváron született, azon a régi, sokak visszasírta Kolozsváron, amely már csak azért is tökéletes, mert régen elmúlt.
Pusztán számításból igazított ezzel egy kicsit az eltolt országimázson, hogy a külföld is megnyugodjon és befogja a száját? Olyan kérdések, amelyek igencsak távol esnek Kertész életművétől.
Palya Bea lép fel a Kolozsvári Magyar Napok pénteki napján délután 5 órától a Farkas utcai színpadon. A népszerű előadóművész és író a Nő című új albumának dalait is előadja. A Paprika Rádió által szervezett közönségtalálkozón beszélt anyaságról, dalai születéséről, nőről és férfiről.
A 84 éves Edith Macefield azonban visszautasította a házáért felajánlott 1 millió dolláros ajánlatot.
A BBC beszámolója szerint a Facebook már teszteli azt a funkciót, ami automatikusan megjelölné ezeket a tartalmakat.
Ma délben iktatták be alprefektusi tisztségébe Delorean Gyulát.