Újabb választási kampány kezdődött Magyarországon
Szombaton kezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampánya Magyarországon.
Áder János köztársasági elnök július 23-án írta ki az önkormányzati választások időpontját október 12-ére, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig július 29-én tűzte ki a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának napjára.
Október 12-én a helyi önkormányzati választáson 3177 településen választják meg - a korábbi évektől eltérően négy helyett öt évre - a települési vezetőket és a képviselő-testületeket, a választáson 8 millió 184 ezer választópolgár vehet részt. Voksolhatnak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, valamint a magyarországi lakhellyel rendelkező uniós állampolgárok és bevándoroltak, menekültek, letelepedettek is.
Bár a voksolásokat már július végén kitűzte a köztársasági elnök és az NVB, a választást megelőző kampány a választási eljárásról szóló törvény szerint csak a voksolás előtt 50 nappal kezdődik, és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.
- 40748 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40750 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40750 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40751 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40753 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40753 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni