4 233 610 lépés, 3 306,67 km megtétele után, tegnaptól lezártnak tekintem utam első szakaszát.
Enyhülni fog az idő az ország majdnem minden régiójában a következő időszakban.
Gyanúsan jól hangzott, ezért egy kicsit utánanéztünk.
Az iráni állami tévé szerint a tömegben pánik tört ki.
Victor Costache miniszter a kórházban végzett ellenőrzés következtetéseit ismertette.
A múlt év végén egy lakás négyzetmétere 1700 euróba került a kincses városban.
„Mindannyian őrizzük emlékezetünkben".
Megdőlt az idei tél hidegrekordja Kovászna megyében, a bodzafordulói meteorológiai állomásnál mínusz 21,6 Celsius-fokot mutattak a hőmérők kedd reggel.
A PSD a miniszterelnök lemondását követeli.
A határvédelmi szervek szóvivője vitatta a feltartóztatás, illetve az ellenőrzés részleteiről szóló állításokat, és cáfolta azt a feltételezést, hogy a belbiztonsági minisztérium az iráni gyökerű amerikaiak fokozott ellenőrzését írta volna elő.
A jelenlegi kormánypártra most kétszer annyian szavaznának, mint egy évvel ezelőtt.
Az oroszokkal folytatott egyeztetés előrehaladottabb állapotban van.
Az idén is finanszírozni fogja a kormány ezeket a programokat.
A titokzatos nyertes elárulta lottózási taktikáját is.
Trump 2018-ban bejelentette, hogy egyoldalúan felmondja a 2015-ben az iszlám köztársasággal, valamint öt másik nagyhatalommal (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína) megkötött egyezményt.
A PLUS magyarázatot vár.
Simona Halep is az ügy mellé állt.
A felvidéki magyarok kiratakatklubja a bajnoki címre tör Szlovákiában.
Ki kérdezte őket?!?
A miniszterelnök szerint a jelenlegi parlamenttel a kormányzás „rendkívül nehéz”.