2019 novemberében a POCA alapjaiból finanszírozott két projekt lezárult.
Kénoson történt a tragédia.
A 11 és 14 év közötti lánygyermekek kapják meg a vakcinát.
A szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt lemondott.
Több ezer új munkahely létesül.
Tanügyminiszteri rendelettel számolták fel az adminisztrációs többletfeladatokat.
Parlamenti képviselő és államtitkár is érintett a húszmillió eurós korrupciós ügyben.
Kijev zsarolásnak tekinti, hogy Budapest blokkolja a NATO-kapcsolatait.
Elutasítottak hat óvást, amelyek a választás megsemmisítését kérték.
„Olyan, mintha a szegények világnapja a Máltai Szeretetszolgálat saját világnapja lenne, hiszen a szervezetünk mottója: A hit védelme és a szegények szolgálata” – magyarázta megkeresésünkre Pünkösti Zsolt.
A MÁÉRT-en a kormányfő elmondta: egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyarlakta területek gazdaságfejlesztési programjaira is.
J. K. Rowling könyvsorozatának első része 20 évvel ezelőtt jelent meg először magyarul. Ennek apropóján készítettünk egy kvízt. Teszteld le, mennyire ismered Harry Potter világát!
Építkeznek, keresik a kihívásokat, tehetséget ápolnak és közösséget is formálnak kicsik, nagyok között Szamosújváron. A Téka Alapítvány immár 26 éve tartja mindennél fontosabbnak a helyi magyarság sorsát.
Bárhogyan is dönt az Orban-kabinet, az jelentős hatással lesz a jövő évi költségvetésre.
A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba a következő két évben, de a legnagyobb globális növekedési kockázat továbbra is a kereskedelmi viszályok eszkalálódása.
A miniszterelnök részt vett a kommunistaellenes munkáslázadás évfordulóján szervezett megemlékezésen.
Armin Petras Kurázsi mama és gyermekei rendezésével kezdődik az UTE Fest – az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja Kolozsváron november 19-én, kedden 19 órától, derül ki a szervezők közleményéből.
Óscar Tabárez 200. meccsen irányította hazája válogatottját.
Bemutatják a 2020–2024 közötti cselekvési tervet is.