Legalább 22 ember halálát követelte, több mint 300 ott élőt sebesített meg, és az építmények tucatjaiban okozott károkat.
Az amerikai szövetségi képviselőház hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump elnök ellen – jelentette be kedd este Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke.
Az OTP pénzügyileg is lezárta szerbiai bankvásárlását, amelyben Societe Generale Csoport szerb leánybankja és leányvállalatai az OTP Bank százszázalékos tulajdonába kerültek.
„A pirulák ennél súlyosabb dolgot okoztak, a nő vérének oxigéntartalma a normális 97-100 százalékról 88-ra csökkent”.
Tájékoztat közleményében a kormány.
Egyezségre jutott kedd este az Európai Parlament (EP), illetve az Európai Unió Tanácsának tárgyalóbizottsága abban, hogy Laura Codruţa Kövesit nevezik ki az Európai Ügyészség (EPPO) vezetőjévé.
A cigarettát első alkalommal megkóstolók átlagéletkora 17,9 év.
Felmászott egy villanyoszlopra.
A spanyol parlament ebben a ciklusban egyetlen jogszabályt sem fogadott el.
A Puskás-díjas focista elsőként az Arad megyei Simonyifalván élő szüleit hívta fel.
A tevéjét megtarthatta.
A 32. Európai Filmdíjak díjátadó ceremóniáját december 7-én tartják Berlinben.
A rendeletet első házként tárgyalja a szenátus.
Magyarázat a polgári párttól, hogy miért zárták ki a székelyudvarhelyi polgármestert.
145 éve született Bethlen István, az erdélyi származású miniszterelnök.
Egyenként 50 ezer lejre büntette a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság a City Insurance és a Euroins biztosítótársaságot kedden.
A kormány által sürgősségi rendelettel elfogadott formában kerül a képviselőházba.
A lány édesanyja egy óriási konspirációt lát a dologban.
Legkésőbb hétfőig benyújtják szavazásra a kormány megbuktatására készített dokumentumot.
A kampány az ország 25 megyéjében zajlott.