2018-ban már csak két bahamai csuszka élt a térségben, a hurrikán ezeket könnyűszerrel elpusztíthatta.
Közös véradási kampányt indít a Futball Klub Csíkszereda és a Hargita Megyei Vérközpont.
Erdélyi magyar sajtótermékeket, folyóiratokat és könyveket digitalizált az Iskola Alapítvány és a Jakabffy Elemér Alapítvány. Az Erdélyi Digitális Tudománytár – Digitéka betaverziója már elérhető.
Három olyan építkezési vállalat is csődeljárás alatt van, akik hat évvel ezelőtt még több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolítottak le - olvasható a Ziarul Financiarban.
Állandó kiállításon tekinthetőek meg azok a címerek, amelyek eredetijét 1941-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásának első évfordulóján avattak fel.
Harminc turistát evakuáltak.
Három bemutatót, turnékat és fesztiválszerepléseket tervez a 2019/2020-as évadra a sepsiszentgyörgyi M Studio, ahol a FLOW3 nemzetközi mozgásszínházi fesztivált is megrendezik november folyamán.
Mintegy 780 millió eurót tett elérhetővé a bennmaradó tagállamok számára az Európai Bizottság az Egyesült Királyság esetleges rendezetlen kilépése okozta gazdasági károk enyhítésére - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Folyamatban van a terrormerényletben elhunyt román férfi holttestének hazaszállításához szükséges dokumentáció összeállítása is.
Személyes információkat gyűjtött a HTTP-sütiken (angolul cookie) keresztül, amelyek követték a felhasználót a honlapok böngészése során.
A vadon élő állatokkal szelfiző turisták megzavarják az állatok táplálkozását, utódgondozását, és veszélyeztetik a születésszámot.
Kialakult az elődöntők párosítása.
Akinek most ilyen kártyája van, annak is meg kell adnia a személyes adatait.
A Bahama-szigeteken eddig a vihar 20 halálos áldozatát azonosították.
A 327-299 arányban jóváhagyott tervezet a felső kamara, a Lordok Háza elé került további vitára.
42 133 lépés, amivel magam mögött hagytam Erdélyt.
Semleges helyszínen, Buzăuban játszotta le az előző szezon kupagyőztese és bajnoka a romániai futsal Szuperkupáért kiírt mérkőzést
A Lordok Házának tagjai is fűzhetnek módosításokat a tervezethez.
Az államelnök-választások alkalmára négy választási szövetség létrehozását hagyta jóvá az Országos Választási Iroda (BEC).
Post-mortem a Románia csillaga érdemrend háborús jelzésű lovagi rangjával tünteti ki Klaus Jhannis államfő a kabuli terrormerényletben elhunyt román diplomatát.