US Open: Rafael Nadal és Bianca Andreescu is négy között


-A A+

A háromszoros US Open-győztes Rafael Nadal jutott be utolsóként a legjobb négy közé a férfi egyes elődöntőjébe, miután három szettben győzött Diego Schwartzmannal szemben. A nők mezőnyében ez a fegyvertény a romániai származású, ám Kanadát képviselő Bianca Andreescunak sikerült. 

Az első játszmában remekül indított Rafael Nadal, 4:0-ás előnyre tett szert, mely során kétszer elvette ellenfele adogatását.
Diego Schwartzman azonban innen visszakapaszkodott, és ő is két alkalommal breakelt Nadallal szemben, amivel 4:4-re módosult az állás. A szett végén viszont a spanyol kerekedett felül, harmadszor is elvéve az argentin kezdési lehetőségét, így 6:4-re Nadal nyerte a játszmát.
 
A második játszmában 2:1-nél Nadal újabb breaket vitt véghez, majd 4:1-nél ismét, így már 5:1 is volt az állás. Csakhogy Schwartzman ezt a kettős breakhátrányt is ledolgozta: előbb azonnal visszavette a szerválás esélyét, majd 5:3-nál újfent elvette a spanyol adogatását.
Így 5:5-re módosult az eredmény. Igen ám, de Nadalt nem abból a fából faragták, hogy feladjon mindent, és az előző játszma végéhez hasonlóan breakelt, 7:5-re hozva a szettet.

A harmadik szettben Nadal 3:2-re vezetett, amikor újra elvette argentin vetélytársa adogatását. Az előzőekkel ellentétben a világranglistán 21. argentinnak már nem tudott olyan játékkal kirukkolni, amivel meglephette volna Nadalt. Ennek nyomán a spanyol klasszis 6:4, 7:5, 6:2 aranyban nyert, és így az elődöntőben a Gael Monfilst döntő szett rövidítésben kiejtő Matteo Berrettinivel találkozik.

A nőknél a kanadai Bianca Andreescu is benn van a legjobb négy között, miután három játszmában búcsúztatta a belga Elise Mertenst. Az első játszma egyértelműen a belgának sikerült jobban: 2:1-nél elvette Andreescu adogatását (két breaklabdával), majd 4:1-re is vezetett. A kanadai innen ugyan még visszajött 5:3-ra, de a játszmát Mertens húzta be, semmire hozva az adogatást. 

A második szettben fejavult Andreescu játéka, olyannyira, hogy 1:0-nál ő breakelt. Erre még volt válasza Mertensnek, 3:2-nél viszont már kevésbé volt kegyes a kanadai, ráadásul 5:2-nél még egyszer elvette a belga adogatását, így kezdődhetett minden elölről.

A döntő játszmában 1:0-t követően Andreescu közel állt ahhoz, hogy újból elnyerje ellenfele adogatását. Ezt azonban Mertens hárítani tudta, noha a kanadai kétszer is közel állt a 2:0-hoz. Helyette 1:1 lett az állás, és 4:3-ig minden változatlan maradt. Ekkor viszont a világranglista 15. három breaklabdához jutott, melyből egyet meg is tartott. Ezzel lépéselőnybe került Andreescu, amelyet rögtön ki is használt, 6:3-ra megnyerve a harmadik szettet, egyben a találkozót.

Andreescu az elődöntőben a horvát Donna Vekicet búcsúztató, a nyolcaddöntőben pedig az első kiemelt (egyben világelső) Naomi Osakát legyőző svájci Belinda Benciccel találkozik.

Eredmények:
Férfi egyes, negyeddöntő:
Berrettini (olasz, 24.)–Monfils (francia, 13.) 3:6, 6:3, 6:2, 3:6, 7:6 (7–5)
Rafael Nadal (spanyol, 2. kiemelt) - Diego Schwartzman (argentin, 20.) 6:4, 7:5, 6:2
Női egyes, negyeddöntő:
Bencic (svájci, 13.)–Vekic (horvát, 23.) 7:6 (7–5), 6:3
Bianca Andreescu (kanadai, 15.) - Elise Mertens (belga, 25.) 3:6, 6:2, 6:3

Az elődöntők párosítása
férfiak

  • Medvegyev (orosz, 5.)–Dimitrov (bolgár)
  • Berrettini (olasz, 24.)–Schwartzman (argentin, 20.)/Nadal (spanyol, 2.)

nők

  • Bencic (svájci, 13.)–Andreescu (kanadai, 15.)/Mertens (belga, 25.)
  • Szvitolina (ukrán, 5.)–S. Williams (amerikai, 8.)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X