US Open: Belinda Bencic két játszmában legyőzte a női címvédőt


-A A+

A New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében a 13. helyen kiemelt svájci Belinda Bencic 88 perc alatt 7:5, 6:4-re legyőzte, így búcsúztatta a címvédő és világelső japán Oszaka Naomit, aki ezzel a jövő héten már biztosan nem vezeti a vonatkozó rangsort.

Az előző fordulóban a Babos Tímeát a 2. körben nagy csatában búcsúztató, 15 éves Cori Gauffot legyőző címvédő Oszaka Naomi korántsem kezdte jól a svájci Belinda Bencic elleni mérkőzését: rögtön az első adogatójátékát elbukta. Oszaka ugyan Bencic 2:1-es vezetésénél visszabrékelt, és innentől 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor a szlovák származású játékos ismét elvette ellenfele adogatását, és ez már elég is volt a játszma megnyeréséhez. A második játszmában 2:2-nél Bencicnek volt egy bréklabdája, amivel élni is tudott és ez tulajdonképpen a mérkőzés sorsát is eldöntötte.

Oszaka vereségével az is eldőlt, hogy a jövő héttől minden valószínűség szerint ismét az ausztrál Ashleigh Barty áll majd a világranglista élén, míg a japán visszaesik a második helyet elfoglaló Karolína Plísková mögé, a harmadik helyre.

A négy közé jutásért Bencic a német Julia Görgest három szettben, 6:7 (5–7), 7:5, 6:3-ra legyőző horvát Donna Vekic ellen lép pályára.

US Open, női egyes nyolcaddöntő
Bencic (svájci, 13.)–Oszaka (japán, 1.) 7:5, 6:4
Vekic (horvát, 23.)–Görges (német, 26.) 6:7 (5–7), 7:5, 6:3







EZT OLVASTA MÁR?

X