A „fegyvertényről” készült felvételt utána büszkén meg is osztotta.
Június 24-én a régió hat megfigyelő helyszínén mértek rekordmagas hőmérsékletet: Gjakában a nap legmelegebb óráiban a 32,6 fokot is elérte.
Júniusban 3,8 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta az előző hónapban jegyzett 4,10 százalékhoz képest - közölte szerdán az országos statisztikai intézet.
Az elkövető sem megbánást, sem együttértést nem tanúsított, a nemi erőszakot és a gyilkosságot hidegvérrel, céltudatosan és alattomosan hajtotta végre
Harminc százalékkal, 6,523 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az első öt hónapban az egy évvel korábbihoz képest - közölte szerdán az országos statisztikai intézet.
Az ET szakértői szerint Romániában kevés előrelépés tapasztalható a korrupció visszaszorítása terén.
A nagy meleg kedvez a járvány felerősödésének.
A korrupciós tettek megelőzésére és büntetésére, valamint az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkoznak a kifogások.
A Lyme-kór első tünete a vándorló folt.
Egyre több ásványvizet iszunk, pedig a boltokban kapható termékek egy része kétes minőségű. A jelenlegi 70 literes, egy főre eső éves fogyasztás 2022-re 100 literre nőhet.
Legutóbb öt éve jutott a négy közé az angol nyílt bajnokságon.
A rendőrök „vereséget szenvedtek”.
Az „élesítéshez” már csak azt várják, hogy az államfő kihirdesse a választási törvényt módosító jogszabályt.
Másodszor vett fel idén hatalmas kölcsönt a külföldi piacokról az állam.
A katalánok bivalyerős keretet raktak össze.
Háziállatként kívánta tartani.
A 2300 méter feletti magasságban lévő Nagy-Pietroszon havazott.
Narcis Neaga megelőzte a kirúgását.
A 22 utast evakuálták, senki sem sérült meg.
Az Asztana FK 1-0-ra nyerte az odavágót.