Tovább folytatódik az erőpróba az olasz partokon kikötni akaró Sea-Watch 3 civilhajó német kapitánya és az olasz belügyminiszter Matteo Salvini között pénteken, aki „kalózhajónak” tartja a még 40 migránst szállító vizi járművet.
Országos szintű baleset-megelőzési akciót tart a következő három napban a román rendőrség, valamennyi sebességmérő készülékkel kint lesznek az utakon.
Fényjáték és kortárs kórusművek, orgona szaxofonnal vagy trombitával, valamint 1914-ben forgatott erdélyi némafilm élőzene-kísérettel – lesz miből válogatni, ha nyáron templomban hallgatnánk zenét Kolozsváron.
A viharos erejű szél több mint kétszáz fát döntött ki, 30 tetőszerkezetet rongált meg és 21 járműben tett kárt.
Több pénzt kaphatnak azok a munkavállalók, akik túlóráznak – derül ki abból a törvénymódosító javaslatból, amelyet múlt héten nyújtottak be a parlamentbe. Ám ennek ára is van: kevesebb lesz a pihenőidő.
A jelenetet térfigyelő kamera rögzítette.
Ellenfele az Argentína-Venezuela mérkőzés győztese lesz.
A szakmai programokon kívül nyílt kapukkal várják az érdeklődőket a kórház különböző osztályai is.
Bihar megye több településén csütörtökön 17 és 21 óra között több mint 150 hívás érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar okozta gondok miatt.
A városligeti Vajdahunyad várában Hun–Magyar Múzeum, a pécsi Megyeházában Magyar Eredet Múzeum, monumentális Attila emlékmű, stb., stb., stb. – Gigantikus tervekkel állt elő az eddig láthatatlan Magyarságkutató Intézet.
Utcára vonulnak a bukaresti Győzelem téren a színészek vasárnap este hat órakor, a kulturális intézmények költségvetés-csökkentése és a kifizetések késése miatt.
A sérült állatot a zernyesti rezervátumba szállították.
Több mint 10 milliárd ember népesíti be a Földet 2100-ra
11 sérültet vittek kórházba.
Nagyobb lehet a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik 40 évesnél idősebben lombikbébi-eljárással (IVF) lettek várandósak – derült ki egy nagyszabású dán tanulmányból.
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is robusztus maradt a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési lendülete, de ez az év második felében várhatóan lanyhulni kezd.
Kiderült, hogy sok a visszaélés vele.
Két embert továbbra is keresnek.
Johannes Nachtigall kolozsvári német kőfaragó szobrait az 1700-as években készítette, ezeknek a töredékei kerültek vissza a kastélyba.
Az Electrica szolgáltató dolgozik jelenleg a hibák elhárításán.