A Csiky Gergely Állami Magyar Színház szlovén, orosz, francia, belga, holland, magyar és román társulatokat vár, illetve két friss saját produkciót mutat be.
szerencsétlenség Buzău megyében történt.
Az európai pártcsaládok többsége képviseltette magát a migrációt, a nemzetközi kereskedelmet, az adó- és versenyjogot, és a munkanélküliséget is érintő vitán.
A bonchidai Bánffy-kastélyt felújító Transylvania Trust Alapítvány öt órás klasszikus zenei maratont hirdet az épületegyüttes már helyreállított tereiben a 2. Bánffy Music Day alkalmával.
Több mint egy tucat házat és félszáz melléképületet öntött el a víz.
Nem világos, hogy embercsempészettel vádolják, vagy a papírjaival voltak gondok.
A beteggondozó lánya látogatási idő után szeretett volna bemenni.
Az érintett településeken vastagon állt a jég az utakon.
Legeltetés közben támadta meg.
Általános audiencia keretében fogadja a politikust a Szentatya.
A magyar kormány támogatásával valósul meg.
Ilyenek Tóth Krisztina novelláinak hősei, akikről a Párducpompa című kötet kapcsán tudhatott meg többet a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közönsége.
A Brexit esetén Nagy-Britannia visszaszerzi a teljes ellenőrzést bevándorlási politikája felett és nem folyósít „további hatalmas összegeket” az EU költségvetésébe sem.
Az orosz elnök az osztrák államfővel folytatott megbeszélésen jelentette ezt be.
Kövesi eltávolítása után csak ideiglenes vezetői voltak a vádhatóságnak.
A Családok nemzetközi napja alkalmából avatták fel.
Hiába van vakcina, sokszor nem viszik el a kicsiket a háziorvoshoz.
A törvényt az alkotmányossági óvás után újból el kell fogadtatni a parlamenttel.
Az államfő írásban is világossá tette a nagyobbik kormánypárt számára a miniszterjelöltek elutasítását.