Új stúdiószínház alapkövét helyezik el Szatmárnémetiben


-A A+

Új, korszerű stúdiószínház alapkövét helyezik el pénteken Szatmárnémetiben, ez lesz az Északi Színház Harag György Társulatának új játéktere – közölte szerdán az erdélyi teátrum.

Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta: a beruházás a magyar kormány korporatív támogatásának köszönhetően valósul meg, amelyet tavaly kaptak meg először olyan önkormányzati fenntartású erdélyi színházak, amelyek fenntartási gondokkal küszködnek, miután a román kormány adóváltoztatásai következtében az önkormányzatok költségvetése tavaly és az idén jelentősen csökkent.

Az erdélyi magyar színházak közül a legnagyobb nézőszámmal, évente több mint 50 ezer látogatóval rendelkező szatmárnémeti teátrumnál a hathatósabb önkormányzati támogatásnak köszönhetően nincsenek akkora gondok, hogy veszélybe kerüljön a működés – ilyen jellegű problémák inkább a székelyföldi színházaknál merültek fel –, ezért a finanszírozó magyar kormány jóváhagyta, hogy a támogatás nagy részét fejlesztésre fordítsák a partiumi városban – magyarázta az igazgató.

Hozzátette: a támogatás elég arra, hogy a beruházás 80 százalékban megvalósuljon, ami azt jelenti, hogy a tervek szerint három éven belül állni fog a jelenleg tervezés alatt levő stúdiószínház, és remélik, hogy legkésőbb négy-öt év múlva teljes egészében elkészül a 120 férőhelyes stúdióteret, próbatermet, dokumentációs tárat és előcsarnokot magában foglaló korszerű épület.

Bessenyei Gedő István kifejtette, hogy a magyar társulatnak jelenlegi színházi épületén osztoznia kell a román társulattal, nem rendelkeznek külön próbateremmel, ezért csak a játéktérben próbálhatnak, ami hosszú távon gátolja fejlődésüket. Az új épület mindkét álmukat megvalósítja, hiszen a korszerű stúdiótér mellett egy próbaterük is lesz, így a színház játéktereit gazdaságosabban ki lehet majd használni.

Közösségi célokat is szolgál majd az épület

Hangsúlyozta, hogy a dokumentációs tár azért fontos, mert több mint egy évszázadnál régebbi, értékes dokumentumokat őriznek, amelyeknek a szakszerű tárolására jelenleg nincs lehetőség. Erre is megoldást nyújt az új belvárosi létesítmény, amely várhatóan a város magyar civil szervezeteinek is biztosít majd egy irodát.

Mint kiemelte, az új stúdiószínház a Harag György Társulat működését támogató Proscenium Alapítvány kezelésében lesz, így azt csak a magyar társulat fogja használni. Az új stúdiótér elsősorban a kortárs színházi kultúra megjelenítője lesz, ugyanis olyan új színházi formáknak fog teret adni, amelyek a legfiatalabb közönségnek szólnak, a történelmi, patinás színházépületet pedig megtartják a klasszikus darabok, valamint az idősebb polgári közönség számára – mondta az igazgató.

Felhívta a figyelmet, hogy ezzel a beruházással fontos közösségi teret adnak vissza a városnak, ugyanis a telken állt egykor az elhanyagoltsága miatt évekkel ezelőtt összedőlt Bem utcai zsinagóga.








EZT OLVASTA MÁR?

X