Szatmárnémetiben lesz Székely Csaba Semmit se bánok című drámájának ősbemutatója


-A A+

Székely Csaba Semmit se bánok című drámáját a szatmárnémeti Harag György Társulat játssza először március 22-én 19 órai kezdettel. Az ősbemutatót Lendvai Zoltán rendezi.

A társulat tudatosan foglalkozik a történelmi közelmúlt, főleg a huszadik század diktatúráinak feldolgozásával, ebbe a vonulatba illeszthető Székely Csaba drámája is, olvasható a színház közleményében.„A nácizmus vonatkozásában hasonló nézőpontból közelít a Parancsára, führerem című előadás is, így tehát elmondható, hogy az idei évadunkban a diktatúrák borzalmait kivételesen nem (csak) az áldozat, hanem a tettes nézőpontjából vesszük szemügyre, a megbánás, illetve a megbánás hiányának problematikája mentén, a két nagy XX. századi sötét diktatúra vonatkozásában” – mutatott rá Bessenyei Gedő István társulatigazgató, aki kiemelte, hogy a Semmit se bánok című előadás a még köztünk élő elkövető pszichológiájára koncentrál, Székely Csaba pedig remek humorral ellenpontozza a téma súlyos tragikumát.Lendvai Zoltán már rendezett a Harag György Társulatnál, többek között a Helló, doktor Mengelét. „Épp Székely Csaba Idegenek című kötetét olvastam, amikor a Harag György Társulattal szóba került egy újabb közös munka lehetősége. A Semmit se bánok című dráma olvasásakor már magam előtt láttam a szatmári színészeket a különböző szerepekben. A múltunkkal való szembenézés témája a mai napig aktuális talán az egész világon, a dráma igen izgalmas, a színészeknek pedig sok lehetőséget ad remek szerepek megformálására, ezért javasoltam bemutatásra a darabot. Az olvasópróbák során mindenkit mellbe vágott a történet, de azonnal bele is szerettek a színészek a gazdag játszási lehetőséget adó szerepekbe. A darab hangulatában a Székely Csabára jellemző kettősség uralkodik: egyszer jókat nevetsz, utána pedig összeszorul a gyomrod, majd jön valami, amin nem tudsz nem nevetni…” – fogalmazott az előadás rendezője.

Azok a férfiak, akik a ’89 előtti román titkosrendőrségnek, a Securitaténak dolgoztak, és embereket kínoztak, családokat tettek tönkre, ártatlanokat börtönöztek be, igen ritkán tanúsítanak megbánást tetteikkel kapcsolatban. Általában olyan hazafiakként tekintenek magukra, akik az ország érdekében cselekedtek. Sokan közülük a mai román hírszerző szerv, a SRI kötelékében dolgoznak tovább, mások nyugdíjas éveiket élik valahol félrevonultan. A Semmit se bánok főszereplője, Dominik, az utóbbiak közé tartozik. Nyugdíjasként él, és ő sem tartja magát felelősének azért, amit a múltban elkövetett. A mű azonban felveti a kérdést: mi történik, ha egy ilyen ember, egy egykori securitatés tiszt, rájön, hogy tönkretette az egyetlen olyan ember életét, akit szeret?

Az előadás szereplői: Rappert-Vencz Gábor, Nagy Csongor Zsolt és Keresztes Ágnes. A díszletet Bátonyi György tervezte, a jelmezek Szabó Anna munkáját dicsérik. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán. A pénteki bemutatóra az Ács Alajos bérletek érvényesek, de jegyek is kaphatók az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában munkanapokon 10 - 17 óra között, illetve az előadás előtt egy órával. 








EZT OLVASTA MÁR?

X