A magyar miniszterelnök szerint az EP-választások utáni Európa jövőjéről is el kell gondolkodni.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt parlamenti képviselője egyedüli aláíróként iktatta a képviselőházban a tanügyi törvényt módosító indítványt – adta hírül szerdán az MPP sajtóirodája.
Az elnök szerint ezt esetben a fiataloknak korábban kellene a demokráciáról tanulniuk.
Informális találkozót tartanak csütörtökön Nagyszebenben az Európai Unió állam- és kormányfői.
A munkálatokat 15 millió forinttal támogatta a magyar kormány.
Az elnök és felesége rendszeresen támogatja gyermekjogi szervezeteket.
Angol „belügy” lett a Bajnokok Ligája fináléja.
További három utas súlyos sérüléseket szenvedett.
A Maros Megyei Tanácsot nyilvános, rendkívüli ülésre hívták össze.
A Kézfogások című rendezvénysorozat az élet minden területére kiterjedt az évtizedek alatt.
Orbán Viktort Hegedüs Csilla EP-képviselőjelölt kísérte el.
Magyarország miniszterelnöke három napos erdélyi látogatásának első napján, Kolozsváron a Maszolnak és az Erdélyi Magyar Televíziónak adott exkluzív interjújában történelmi fordulópontnak nevezte a közelgő választásokat.
Winkler Gyula Nagybányán magyar vállalkozókkal találkozott.
Az egytől ötig terjedő skálán 4-es fokozatú a lavinaveszély a Fogarasi-havasok 1800 méter fölötti régióiban.
A történet főszereplői hosszú idő után térnek haza Kolozsvárra. A férfi Afganisztánban volt katona, a lány pornófilmeket forgatott Budapesten.
Csak technikai változtatásokat eszközöltek a jogszabályon.
Kokain, alkohol és kodein volt Keith Flint, a Prodigy együttes énekesének szervezetében a halálakor - adta hírül a BBC News.
A PNL-nek kampányolt az Európai Néppárt elnöke Nagyszebenben.
A kormány előzetes megállapodást írt alá a távol-keleti céggel.
Johannis szerint a Romániába látogató európai tisztségviselők egy sikertelen kormányzást fognak látni.