Pieter Bult szerint egyes közösségek az orvosi alapellátást sem kapják meg.
A magánszemélyeknek szóló bővített programot hamarosan kiírják.
A nagy többség leszavazta.
A budapesti Millenáris parkban ingyen látogatható esemény kiemelt vendége Böjte Csaba szerzetes.
A nagy hírt maga a boldog apuka jelentette be.
Erotikus horror-regény, közös éneklés, kamaszoknak szóló alternatív irodalomtörténet is lesz a 9. Ünnepi Könyvhéten. Az ötnapos programból válogattunk.
Ludovic Orban pártelnök jelentette be az ellenzéki alakulat pálfordulását.
Azt gyanítják, hogy manipulálták a bankközi hitelkamatláb kiszámítását.
A vajat a hűtőben tároljuk ahol kemény lesz, ám egy szendvicshez vagy éppen egy sütemény elkészítéséhez általában puha vajra van szükségünk.
Az észak-erdélyi sztráda Kolozs megyei szakasza érintett.
Mutatjuk, hogy mi várható.
Az üdülési csekkek bevezetése adott lendületet a belföldi turizmusnak.
Hogyan lehet kisebbségi helyzetben az anyanyelvén tanuló diák számára a román diákokéval egyenlő esélyeket teremteni ?
A cirkadián ritmus, vagyis a szervezet biológiai órájának zavara a daganat gyorsabb növekedését okozhatja egy új tanulmány szerint.
Délelőtt mindkét irányban felfüggesztették a határátlépést valamennyi járműkategória számára.
Mivel szigeteljünk? Hol szigeteljünk? Milyen a jó nyílászáró? Hogyan ellenőrizzük? Mi az az épületenergetikai audit?
Jogerős bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot a magyar felirat leszerelésére.
Néhány másodperc elteltével feltápászkodott a földről.
A figyelmeztetés hétfő délután 4 órától kedd éjfélig van érvényben.
Egy alapvető tanulság számunkra, romániai magyarok számára is adódik: mindenkinek, aki él és mozog, el kell mennie szavazni. Valóban sok, nagyon sok forog kockán. A mi sorsunk is, nem csak Európáé.