Tíz programot ajánlunk a kolozsvári 9. Ünnepi Könyvhétről


-A A+

Erotikus horror-regény, közös éneklés, kamaszoknak szóló alternatív irodalomtörténet is lesz a 9. Ünnepi Könyvhéten. Az ötnapos programból válogattunk.

1. A hivatalosan csütörtöktől vasárnapig zajló 9. Ünnepi Könyvhét tulajdonképpen már egy nappal korábban, szerdán elkezdődik, igaz, még nem a hagyományos Fogoly utcai helyszínen. A reggelt Balázs Imre József Kirándulás a felhőben című kötetének zenés bemutatója indítja a Koffer kávézóban, ahol a fül (a szerző saját verseire írt dalai) és a szem (Márton Éva „felhőleheletfinom” illusztrációi) mellett az ízlelőbimbóknak is találhatnak megfelelő ingereket a résztvevők. Balázs Imre Józseffel egyébként együtt is lehet énekelni péntek délután 16:30-tól a Fogoly utcában.A közös dalolás némiképp talán pótolja azt, hogy a Hangzó Csoda, a közösségi versmondás, amely létrejötte óta kíséri a kolozsvári könyvhetet, idén elmarad. „Nem mondtunk le róla, mert a csodákról nem szabad lemondani. Szünetet tartunk” – mondta a Maszolnak Szilágyi Szabolcs, a Hangzó Csoda egyik szervezője.

2. Visszatérve a szerdai „nulladik naphoz”, 16:30-tól mutatják be Bordás Beáta A kolozsvári Bánffy-palota – Múlt és jelen című kötetét a palota Tonitza-termében. Ez az első jele annak, hogy a Művészeti Múzeumnak otthont adó műemléképület mostanában „reflektorfénybe kerül”, ugyanis a homlokzatának felújítása várhatóan idén nyáron befejeződik.

3. Az író-olvasó találkozók meghívottai elsősorban azok a szerzők, akiknek a könyvei az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékban szerepeltek. Csütörtökön 13 órától a nagyszínpadon lép fel Zágoni Balázs, A Gömb című ifjúsági sci-fi szerzője, ugyanaznap 16 órától a Bulgakov Irodalmi Kávéházban Szabó Róbert Csabával találkozhatnak az Alakváltók című kalandregény múltbeli és jövőbeli olvasói, pénteken 14 órától Szőcs Margit, a Madarász Béni szerzője a Vallásszabadság Házában lép fel, 17 órától Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című meséjéről osztja meg gondolatait a Minerva Házban, szombaton 12-től pedig a Bulgakov Irodalmi Kávéházban a nagyobbaknak szóló Párducpompa című novelláskötetéről tudhat meg többet a közönség. Jön Nényei Pál is, aki Az irodalom visszavág című, kamaszoknak szóló irodalomtörténetét mutatja be szombaton 15 órától a KPlusz Közösségi Térben.

4. Csütörtökön 18 órától az 1970-es-’80-as években társadalmi szelepként működő könnyűzenei életről tudhatunk meg többet a nagyszínpadon, ahol a Garabonciások nevű, Temesvárról induló country-rock együttesről szóló monográfiát mutatja be az együttes egykori gitárosa, Csutak István és a szerző, Sarány István.

5. Lupescu Kata, aki 2017-ben, 15 évesen robbant be a köztudatba a Kalózlány című kalandregényével, visszatérő vendége a kolozsvári könyvhétnek, most a legújabb, Kékvér című folytatást mutatja be pénteken 14:30-tól a Fogoly utcában.  

6. A Marosvécsen 1926 és 1944 között rendszeresen összeülő helikoni íróparlament II. világháború alatt elhurcolt tagjairól lesz szó azon a találkozón, amelyen Albu-Balogh Andrea nagyváradi irodalomtörténész, Filep Tamás Gusztáv budapesti kisebbségkutató és művelődéstörténész, Veres Emese Gyöngyvér budapesti etnográfus és Gidó Attila kolozsvári történész beszélget péntek délután 16 órától az EME székhelyén.

7. Aki a Boribon, a Kippkopp és Tipptopp, illetve a Kockásfülű Nyúl című meséken nőtt fel, netán frissen találkozott a mesékkel, biztosan kíváncsi rá, hogy ki áll a kedves történetek, családi szállóigévé vált mondatok mögött. Marék Veronika József Attila díjas íróval, aki meséit maga illusztrálta, szombat délután 16 órakor találkozhat a közönség a Fogoly utcai nagyszínpadon.

8. Ezzel majdnem párhuzamosan, szombaton 16:30-tól ismét Mátyás király színe elé lehet járulni a Korzo Egyesület új társasjátékával. Mi már kipróbáltuk, és jól szórakoztunk.

9. A hatvan éve elhunyt Szabédi László költő, műfordító emlékét idézi fel az EMKE 28. Szabédi Napok rendezvénye. Az Otthonosság-Idegenség címmel megszervezett eseménysorozat szombaton Kolozsváron zajlik koszorúzással, irodalomtörténeti műhelykonferenciával, vasárnap Szabédon folytatódik ünnepi istentisztelettel és a Szabédi Emlékszobában szervezett emlékünnepséggel (program itt).

10. A korábban versekkel jelentkező Márkus András második, várhatóan szintén kedélyborzoló prózakötete, az Elza című erotikus horror-regény lesz a szombat este főszereplője, bemutatója 19:00-től kezdődik a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. A fülszöveg szerint „sokkolóan brutális és letehetetlenül izgalmas”, filmbe illő csavarokkal.

A könyvhét teljes programja itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X