A Szeben megyei Felek közelében egy 34 éves sofőr okozott majdnem tragédiát.
Óránként 200 km-es sebességgel vezette a 700 lóerős Audit a főváros körgyűrűjén.
Felhőszakadások, szélviharok és jégeső jöhet vasárnap délutántól szerda reggelig.
A pénzügyminiszter nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért nem olcsóbbak az új jelzáloghitelek törlesztőrészletei.
Mindig akadnak (főként) tanító asszonyok, mester- és gurunők, akik szerint éppen másképp kellene csinálni mindent, mint ahogy éppen.
A jóval esélyesebb Portugália ellen sikerült nyerni.
Negyedik mandátumát kezdi meg a Vajdasági Magyar Szövetség élén.
Bár vezetett, mégis 3–1 arányú vereséget szenvedett a szentgyörgyi csapat a Viitorul otthonában.
A gyermek az anya arcáról olvassa le, hogy a világhoz, az ismeretlenhez hogyan kell viszonyulnia – véli Markó Annamária brassói óvónő, aki szerint az anyaságra a nőket nem kell tanítani, hiszen ez a szerep és tudás természetes módon megvan bennük.
Azzal gyanúsítják, hogy kifosztott több debreceni ingatlant.
Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje Kalotaszeg különböző településein járt.
A CURS felmérése április 5-28. között készült.
Egyeseknek elvágták a nyakát, másokat agyonlőttek.
Angliában 248, Észak-Írországban 11 helyi tanácsot választottak újjá részben vagy egészben.
Egy rutinellenőrzésen akadtak fent.
Háromszor több halálesetet okoz, mint a rákos daganatok.
Az ország jégkorongsportja rég nem látott magasságokba emelkedett.
Az ellenzéki politikus a miniszterelnök pénteki panaszára reagált.
A cél az, hogy minél többen kifejezhessék törvényes úton a nemtetszésüket a dormánfalvi önkormányzat egyoldalú lépésével kapcsolatban.
Közel 20 millió eurós beruházást keresett fel az EP-képviselőjelölt Háromszéken.