Elutasította szerdán a brit parlament alsóháza a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító indítványát, amely vámuniós viszonyrendszer fenntartását írta volna elő az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése, a Brexit után is.
Gondolatébresztő, inspiráló és szórakoztató előadáson vehettek részt azok a fiatalok, akik a kolozsvári K+ Közösségi térben Szabados Andrea párterapeuta párkapcsolatokról szóló előadását hallgatták.
Az Európai Unió Tanácsának román elnöksége 62 dossziét zárt le.
A képviselőház egyik bizottságának szerdai meghallgatásán beszélt erről.
A minden hétköznap 18:20-kor jelentkező fél órás élő műsor két házigazdája Badics Petra és Ambrus Laura lesz.
A döntést Viorica Dăncilă miniszterelnök jelentette be.
Eldőlt: Csiger Krisztina és Petri Csilla olvasóink nyerték Vida Ágnes Anyapszichológia című, Nagyváradon tartott előadására a jegyeket.
A legsúlyosabb bírságot egy 42 éves férfi kapta.
A férfiak esetében nem áll fenn ez a veszély.
Tavaly több mint 670 ezer eurós bevételre tettek szert a parkolási díjakból.
A tisztséget 2017 óta betöltő Daniel Barbu két héttel ezelőtt, személyes okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását.
Órákon át fogva tartották a személyzet tagjait, és több informatikai eszközt is elloptak az épületből.
Nagy eséllyel a DNA volt vezetőjét választják meg európai főügyésznek.
Pert indított a román igazságszolgáltatás részrehajló voltának a bizonyítására a Székely Figyelő Alapítvány - közölte szerdai gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján Árus Zsolt, az alapítvány elnöke.
Gyakran hallani azt a tanácsot, miszerint ne menjünk éhesen vásárolni, ha nem akarjuk telepakolni a kosarunkat fölösleges élelmiszerekkel.
A Közbeszerzéseket Felügyelő Országos Ügynökség jóváhagyta újabb három Bihar megyei tanmedence megépítésére kiírt tendert, amelyek immár meg is jelentek a közbeszerzési elektronikus rendszerben.
Szinte naponta szembesülünk olyan kínos történetekkel, amelyeken tulajdonképpen bosszankodunk kellene, ám amelyek abszurditásának láttán csak tehetetlenül nevetünk.
Joggal várjuk el azt, amit nem kapunk meg, és joggal fáj az, amit kapunk, az egyenlő bánásmód követelményének sárba tiprását.
Elkezdődhetnek az ún. besztercei út, 109 jelzésű megyei út Válaszút-Kolozsborsa-Borsaújfalú, illetve a Magyarfodorháza-Esküllő-Szilágy megyei megyehatár közötti szakaszok európai uniós alapokból történő felújítási munkálatai.