Március 5. és 10. között sem az olasz, sem a külföldi látogatóknak nem kell fizetniük a belépésért az olaszországi állami múzeumokba.
Kelemen Hunor úgy véli, Tudorel Toader miniszter konfliktusba került a parlamenttel és az igazságszolgáltatással.
2008-as fennállásuk óta tavaly volt a legkisebb hozamuk a magánnyugdíjakat kezelő alapoknak, tételesen 1 százalék. Az infláció 3,3 százalékos volt.
Az Európai Bizottság több mint 10 milliárd euró értékű, több ágazatot érintő beruházási programot hirdetett az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kidolgozására, fejlesztésére és megvalósítására.
Magasba szökött a futball-láz Székelyföldön.
Az ügyben megkerestük Leonard Azamfireit, a felsőoktatási intézmény rektorát és Nagy Előd rektorhelyettest is.
Az indiai vadászgépeket pakisztáni légtérben lőtték le.
Több mint hatvan ember tűnt el egy bányaomlásban Indonéziában – közölte Sutopo Purwo Nugroho, a szigetország katasztrófavédelmének szóvivője szerdán.
A másik bizottság szerdán szavaz.
Barátjának nevezte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-bejegyzésében, hozzátéve, hogy hatalmas lehetőség előtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést.
A belépési díj bevezetéséről döntöttek Velencében, a városvezetés erre vonatkozó terveit kedden hagyta jóvá az önkormányzati tanács, bár az olasz idegenforgalmi miniszter többször kikelt ellene. Egyelőre nem ismertették, hogy a szabályozás mikortól hatályos, de az eredeti tervekben májustól akarták bevezetni azt.
A Vezúv kitörése Kr. e. 79-ben csaknem kétezer ember halálát okozta Pompejiben és Herculaneumban. De sokan elmenekültek, és egy új kutatás azt derítette fel, hogy hol telepedtek le az után, hogy az otthonuk hamuvá lett.
A hatóságok ideiglenesen bezárattak kedden egy szénfeldolgozó üzemet, amelyet fekete hóesést kiváltó súlyos levegőszennyezéssel gyanúsítanak.
Az asszony kórházba, az férfi előzetes letartóztatásba került.
Tizenkilenc kisemmizett magánszemély perelt államosított, de soha vissza nem adott ingatlanok miatt.
De csökkenhet a pénzügyi aktívákra kirótt adó - nyilatkozta kedden Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök.
Eldőlt: Póti Székely Hajnalka és Maskulik Boglárka olvasóink nyerték Vida Ágnes Anyapszichológia című, Szatmárnémetiben tartott előadására a jegyeket.
Augusztus tizedike olyan pillanat volt, amelyből mind a csendőrségnek, mind a civil szervezeteknek tanulniuk kell, hogy többé ne ismétlődhessen meg - jelentette ki Carmen Dan belügyminiszter kedden.
A férfiak 44 százaléka nem éri meg a nyugdíjast kort.