Rekordösszegű kártérítés kifizetésére kötelezte Strasbourg a román államot


-A A+

Több mint 2,7 millió eurónyi kártérítést kell fizetnie Romániának az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntése nyomán egy perben, amelyet Ana Ionescu és mások indítottak a román állam ellen. 

Az ítélet leszögezi, hogy a panaszosok javára jogerős ítéletek születtek arról, hogy a kommunista rezsim illegálisan államosította tulajdonaikat, így valójában ők soha nem szűntek meg ezen javak tulajdonosai lenni. Mindazonáltal a panaszosok nem juthattak saját tulajdonaik birtokába, mert azokat az állam másoknak adta el, és kártérítést sem fizetett az eladott javakért.

Az ügyiratcsomó névadója, Ana Ionescu 2012-ben elhunyt, így a kártérítés örökösére száll. Több más tulajdonossal ugyanez a helyzet.  Az ítélet összesen 19 panasz ügyében született meg, ezek közül néhányat több személy közösen nyújtott be. A kártérítés összegéhez egyes esetekben a perköltségek is hozzátevődnek, így a román állam által fizetendő végösszeg 2 731 632 euróra rúg.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X