Semmisnek mondták ki az amerikai rendkívüli állapotot
Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház.
A képviselőház 245:182 arányban utasította el Trump deklarációját kedden. A szavazáson 13 republikánus képviselő a demokratákkal együtt voksolt, ám nem sikerült a határozatot kétharmados arányban megszavazni, amely felülírta volna az esetleges elnöki vétót. Donald Trump elnök már korábban jelezte: élni fog vétójogával.
A határozati javaslatot előterjesztő demokrata párti politikusok azzal érveltek, hogy az elnök állításával ellentétben a déli határokon nincs rendkívüli állapot, és egyoldalúan hozott döntésével az elnök elindult a diktatúra felé vezető úton.
„Legyen demokrata párti vagy republikánus, de egyetlen elnöknek sem adunk kitöltetlen csekket az Egyesült Államok alkotmányának összezúzásához” – nyilatkozta a szavazás megkezdése előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök. Az amerikai alkotmány egyik zsebkönyv méretű példányát felmutatva Pelosi azzal fordult a republikánus képviselőkhöz: el kell dönteniük, hogy Donald Trumpra vagy az amerikai alkotmányra esküdtek fel.
A republikánus politikusok azzal érveltek, hogy a demokraták nem hajlandóak tudomást venni az amerikai-mexikói határon kialakult válsághelyzetről. Hangsúlyozták továbbá, hogy az amerikai elnöknek hatalmában áll rendkívüli állapotot kihirdetni, mivel egy 1976-ban a kongresszus által megszavazott törvény lehetővé teszi ezt.
„Rendkívüli állapot van a déli határainkon, de a demokraták azt állítják, hogy ez nem létezik” – fogalmazott Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője.
Donald Trump február 15-én a Fehér Házban tartott sajtókonferencián jelentette be a rendkívüli állapot kihirdetését, miután a kormányzat működését biztosító költségvetést úgy szavazták meg, hogy abban nem szerepelt az általa kért 5,7 milliárd dolláros összeg a határfal megépítésére. A törvényhozók ugyanakkor jóváhagytak 1,375 milliárd dollárt a határ biztonságának erősítésére, de azzal a megkötéssel, hogy az összeget csakis elektronikus rendszerek felszerelésére vagy a már meglévő határvédelem modernizálására lehet fordítani, falépítésre nem.
A kormányzat most azt tervezi, hogy 6,7 milliárd dollárt átcsoportosít más területekről, így például elvesz a katonai beruházásokra fordítandó összegekből.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni