„Erdely egy roman föld”, „Noi suntem români, noi suntem aici pe veci stăpâni”.
Fiatal, „drámapályára” készülő alkotók számára hirdet pályázatot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Teatrológia tanszékcsoportja.
AG Weinberger a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mutatja be új lemezét, a Rebornt március 10-én, vasárnap est nyolctól, közölte az intézmény.
A politikust első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték
A rangsort továbbra is Naomi Oszaka vezeti.
Közösségépítés ma – ez a hétfő 20 órai Zebra témája.
Célba ért a magyar kormány Székelyföldet célzó gazdaságfejlesztő programja: Háromszékről 19 vállalkozás nyújtott be pályázatot – számolt be Sepsiszentgyörgyön Kozma Mónika.
Folytatódik 2019-ben az Első otthon program, bizonyos feltételek azonban módosulnak - közölte vasárnap este Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
A sorsoláson a 2019. január 1-je és 31-e között kiállított nyugták vehettek részt.
Navad Lapid izraeli rendező Synonymes (Szinonimák) című alkotása kapta meg a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinálén szombaton.
Életének 91. évében írországi, sligói otthonában elhunyt a Szigligeti Társulat örökös tagja, a nagyváradi színjátszás életműdíjjal kitüntetett emblematikus rendezőegyénisége, Szabó József Ódzsa, közölte szombaton a színház.
A Slovannak így már 11 pont az előnye a második helyezett DAC-cal szemben.
A szerencsétlenséget egy 23 éves nő okozta.
A katalán klub története során 25. alkalommal hódította el a trófeát.
A válogató döntőjét vasárnap este tartották a bukaresti sportcsarnokban.
Simona Halep úgy döntött, hogy felmondja az együttműködést új edzőjével, a belga Thierry Van Cleemputtal, és egyedül készül a vasárnap már zajló dubaji WTA-tornára - írja vasárnapi számában a L'Équipe Franciaországban megjelenő sportnapilap.
Csökkenteni akarják a cukorfogyasztást Kínában a lakosság fogainak védelmében - jelentette be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.
Mintegy háromszáz sárgamellényes tüntető felvonulással ünnepelte vasárnap Párizsban a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó mozgalom három hónapos évfordulóját.
Az egyik sérültet mentőhelikopterrel szállították el a helyszínről.
Tűz ütött ki egy szászfenesi ikerházban vasárnap.