FRISSÍTVE - Egy ember meghalt, kettő súlyosan megsérült a durva balesetben
Egy férfi életét vesztette, két sofőr pedig súlyosan megsérült egy Arad megyében vasárnap történt autóbalesetben. Az egyik sérültet mentőhelikopterrel szállították el a helyszínről. FRISSÍTÉS: Részletek derültek ki a balesetről.
A hírtelevíziók beszámolói szerint két gépkocsi ütközött vasárnap délután a DN 79A jelzésű úton, Barza és Buttyin között. A két autóban összesen három személy tartózkodott. Az egyiknek a sofőrje – egy férfi – a helyszínen életét vesztette, utasa – nő – pedig súlyosan megsérült. Mindkettejüket műszaki mentősök húzták ki az autó roncsai közül.
Az eszméletlen állapotban levő nőt mentőhelikopter szállította el a helyszínről. A másik gépkocsi sofőrje szintén súlyosan megsérült, de magánál volt, Őt az Arad Megyei Sürgősségi Kórházba vitték. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.
FRISSÍTÉS: A balesetet egy 69 éves borosjenői férfi okozta, aki Bökény felől tartott Barza irányába a gépkocsijával. A sofőr megelőzte az előtte haladó egyik járművet, de későn vette észre, hogy az úton előtte éppen akkor egy másik autós próbál megfordulni, és telibe találta a manőverező Volkswagen Golfot.
A baleseteben a helyszínen elhunyt a 31 éves sofőr, aki meg akart fordulni, míg a 36 éves női utasát súlyos sérülésekkel mentőhelikopterrel szállították kórházba. A 69 éves sofőr, aki beléjük rohant, könnyebb sérüléseket szenvedett.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni