A hatóságok újabb sertéstartó gazdaságokat találtak.
A Talk News december 4-i adásában, a gyulafehérvári nyilatkozat televíziós vitáján nem adták meg a válaszadás lehetőségét Tánczos Barna szenátornak, Denise Rifai műsorvezető pedig megvető kijelentésekkel illette a magyar közösség törekvéseit.
Legkorábban pénteken fogadja el a kormány a tervezetet.
Kedd estére 87-re emelkedett az influenza miatt elhunyt betegek száma – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A mobiltelefonokat előrehajtott fejjel kell nézni, ami prognosztizálja, hogy a következő 20-30 év vezető problémái a nyaki gerinc megbetegedései lesznek, és ez a fiatalokat, tinédzsereket kifejezetten érinti.
Próbáltam elmagyarázni, de még így is gyakran azt a választ kaptam, hogy „ó, szóval bort kóstolsz”.
Theresa May brit miniszterelnök szerint London nem fogja megengedni, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között ismét a múltat felidéző határellenőrzési rendszer alakuljon ki a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után.
A romániai gyermekek több mint egynegyede (27,3 százaléka) hat óránál is többet internetezik egy iskolanapon; hétvégi és szünidei napokon 48,3 százalékra nő ez az arány – derül ki a Mentsétek meg a gyermekeket szervezet által készített felmérésből.
Riasztó módon immár 13. éve folytatódott tavaly szerte a világban a politikai és a szabadságjogok hanyatlása.
Nem támogatja a mobiltelefonok betiltását az iskolákban Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, mivel úgy véli, az már munkaeszközzé vált.
Mintha száz ember társaságában próbálnánk elkiabálni a mondanivalónk, akik ugyanabban a pillanatban egyenként további száz másik emberrel kiabálnak.
A Testvérlövészek (The Sisters Brothers) című film a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb operatőr díját is elnyerte Lumière-gálán.
Külön tételt különítenek el a 2019-es állami költségvetés tervezetében a Marosvásárhely-Iaşi autópálya megépítésére, miután tárgyalt erről a szállításügyi minisztérium képviselőivel – jelentette ki kedden Maricel Popa, a Iaşi megyei tanács elnöke.
A gyermek a miniszter szerint „valószínűleg nem volt beoltva”.
A Mikó utcában ólálkodott kedden egy jól megtermett medve – számolt be Facebook-oldalán Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
Theresa May brit miniszterelnök csütörtökön Brüsszelbe látogat, hogy az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) egyeztessen Jean-Claude Junckerrel.
435 millió lej, azaz 93 millió euró értékben szabott ki bírságokat tavaly a Versenytanács. Ez a második legnagyobb éves büntetési összeg az intézmény történetében.
A 37 éves sportoló a 2019-es dán-német közös rendezésű világbajnokságon a magyar válogatott védelmének egyik oszlopa volt.
Szigorította a sertéspestis terjedését megelőző intézkedéseket Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa.
Victor Ponta szándékai a napnál is világosabbak: azok élére kíván állni, akiket a 2015-ben kirobbant korrupciós botránya idején vezetett. Nem lesz könnyű dolga...