Michelangelo-festményre bukkanhatott egy pap a belgiumi Zele városában, mielőtt azonban szakértő vizsgálhatta volna meg a képet, lába kelt.
Rasszista jellegű kijelentései miatt kizárták valamennyi kongresszusi megbízatás lehetőségéből Steve King iowai republikánus képviselőt - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Kevin McCarthy, az amerikai képviselőház republikánus frakciójának vezetője.
2,89 százalékra mérséklődött a ROBOR.
Jelentette a Szilágy Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
A jobbátlövő kiesése nagy csapás lenne, eddig ő volt a csapat legeredményesebb játékosa.
A ma esti Metszet című műsorban szó lesz az Európai Unió vezető tisztségviselői által múlt héten megfogalmazott üzenetről, miszerint Romániának nem kellene exportálnia belpolitikai konfliktusait.
Hétfő volt az első olyan játéknap a német-dán közös rendezésű 2019-es férfi kézilabda világbajnokságon, amikor a tornára kijutott 24 csapat mindegyike pályára lépett.
A perui San Juan de Marcona körüli etapot a brit Sam Sunderland (KTM) nyerte.
A másodfokú figyelmeztetés 13 óra 30 percig érvényes.
Nem is gondolnánk, hogy bizonyos problémák megoldása a kamra polcain bujkál.
19. századi műemléket árvereznek el Aradon. Az Andrényi-palota kikiáltási ára 2,5 millió euró.
1990 óta a Heti Új Szó szerkesztősége működik az épületben.
A nyertes szokatlanul nagy összeget kockáztatott.
Négy Hargita megyei fiatal készült fel a boldești-i (Prahova megye) tűzoltó altiszti iskola februári felvételi vizsgájára Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület támogatásával.
Lucian Oneát bizonyítékok hamisításával gyanúsítják.
A 2018 júniusában elhunyt Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor emlékére nyílik kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban Találkozások címmel.
„Egyes uniós tagállamok, amelyek akadályozzák Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, a két országban élő mintegy 25 millió uniós polgárnak azt üzenik: másodrangú polgároknak tekintik őket, akik még méltányos magyarázatot sem érdemelnek a kialakult helyzetre” – ezt mondta Sógor Csaba hétfőn az Európai Parlament plénumában, ahol a két ország schengeni csatlakozása mellett érvelt.
A termelés abszolút, az eladás pedig 10 éves rekordot döntött.
A magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségsorozat első mozzanataként mutatják be kedd délután öt órakor Nagyváradon a Harminchárom levél egy megtépázott babérkoszorúból című könyvet.
A Tomcsa Sándor Színház 2018-ban indult SzinT – színházi nevelési programjában résztvevő középiskolások elégedettek: végre elmondhatják véleményüket. A program három székelyudvarhelyi előadáshoz kapcsolódva folytatódik.